Ezt olvasta már?


Októbertől szigorodik a lakossági hitelfelvétel

Október 1-től a Magyar Nemzeti Bank rendeletben szabályozza, hogy egy háztartás a jövedelme hány százalékát tudja hiteltörlesztésére fordítani. A cél, hogy minél többen válasszanak biztonságosabb kamatozású hiteleket.

Ősztől teljesen átalakul a hitelezés szabályrendszere, de várhatóan ez a hitelkedvet nem befolyásolja majd negatívan.

Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője elmondta, a hitelfelvételnél az adott háztartásban élők összeadott jövedelmét kell figyelembe venni.

Eszerint ha a férj és a feleség teljes keresete nem éri el a 400 ezer forintot, kockázatos kamatozású hitelek esetén a fizetésük legfeljebb 25 százalékát fordíthatják majd törlesztésre a mostani 50 százalék helyett. Akiknek 400 ezer forint feletti bevételük van, ott ugyanez az arány 30 százalék.

Ezzel szemben, akik 5 évig garantált kamatozású hitelt választanak, de nem éri el a keresetük a 400 ezer forintot, a fizetésük 35 százalékából törleszthetnek, akik pedig több mint 400 ezer forintot tesznek zsebre havonta, ők a fizetésük 40 százalékával számolhatnak a törlesztő részleteknél.

A 10 évig, vagy annál hosszabb időre garantált kamatozású hitelek esetében minden marad a régiben, és ahogy eddig, úgy ezután is a háztartás jövedelmének 50 százalékát lehet törlesztésre fordítani.

Vincze Krisztián szerint a hitelkedv nem esik vissza, ugyanakkor a hitelpiac valamelyest átalakulhat.

„Várhatóan a jelenleginél kevesebben lesznek az új szabályozás értelmében hitelképesek azok közül, akik eddig hitelfelvételben gondolkodtak, viszont az az üzenet, hogy a hitelvétel biztonságos és szabályozott, azokat is ösztönözheti hitelfelvételre, akik eddig tartottak ettől a finanszírozási módtól – fogalmazott.

Mint mondta, a rendeletre azért volt szükség, hogy többen válasszanak biztonságos kamatozású hiteleket, mert bár az elmúlt években a kamatok csökkenő tendenciát mutattak, a jövőben elképzelhető emelkedés, ami miatt sokaknak akár megerőltetővé válhatnak a törlesztők megfizetése.

„A változás a már meglévő hitelekre nem vonatkozik, viszont a hitelkiváltásokra igen, abban az esetben, ha egy biztonságosabból egy kockázatosabba vált az ügyfél” – nyilatkozott a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője.

2019. július 1-től újra megváltozik majd a rendelet: akkor 500 ezer forintra emelik fel a jelenleg még 400 ezer forintos limitet.







0
0
0

hírek innen, onnan

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

0