Ezt olvasta már?


Önkormányzat 2019 - Október 13-ra tűzte ki a választásokat az államfő

Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. Az erről szóló nyilatkozatot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.

"Demokráciánk erejét, stabilitását a nemzet választójoggal rendelkező polgárainak szabad és felelős akaratnyilvánítása biztosítja. Az 1990-ben megtartott első szabad választások óta minden alkotmányos feltétel adott ahhoz, hogy magunk döntsünk saját sorsunkról, a jelenünket és jövőnket meghatározó kérdésekről" - fogalmazott Áder János.

Jelezte, 2019 őszén a rendszerváltoztatás óta nyolcadik alkalommal nyílik lehetőségünk, hogy önkormányzatainkról döntsünk.

Köztársasági elnökként - írta - "arra biztatom minden honfitársamat, hogy állampolgári jogával élve vegyen részt az idei önkormányzati választáson", melynek időpontját az alaptörvény előírásaival összhangban október 13-ára tűzte ki.

Hat megyei közgyűlés létszáma változik meg az őszi önkormányzati választás után: a Pest megyeié eggyel nő, Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megye közgyűlésének létszáma viszont eggyel csökken a lakosság számának változása miatt.

A nem megyei jogú városban élők megyei önkormányzati képviselőket is választanak az október 13-ai önkormányzati választáson, az úgynevezett megyei listán. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény alapján a megyei közgyűlés tagjainak számát a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának évében, a január 1-jei lakosságszám alapján kell meghatározni.

A megyei közgyűlés tagjainak számát a megye lakosságszáma alapján kell meghatározni úgy, hogy 400 ezer lakosig minden 20 ezer lakos után egy képviselő (de legalább 15), 700 ezer lakosig 20 képviselő és a 400 ezret meghaladó minden további 30 ezer lakos után egy képviselő, 700 ezer lakos fölött 30 képviselő, és a 700 ezret meghaladó minden további 40 ezer lakos után egy képviselő választható.

A területi választási irodák vezetői - a megyei főjegyzők - a Belügyminisztérium által közölt adatok alapján az év elején megállapították a közgyűlési képviselők számát.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint egyedül Pest megye közgyűlésének létszáma nő az őszi választás után: míg 2014-ben 43, idén már 44 képviselőből fog állni a testület, mivel 2019. január 1-jén 1 293 043 volt a megye lakosainak száma.

Öt olyan megyei közgyűlés van, ahol a lakosságszám csökkenése miatt eggyel csökken a megválasztható képviselők száma: Bács-Kiskun megyében 24 helyett 23, Baranya megyében 19 helyett 18, Békésben 18 helyett 17, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 19 helyett 18, Somogy megyében 16 helyett 15 tagú lesz a testület.

Nem változik a megválasztható képviselők száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (29), Budapesten (33), Csongrád megyében (20), Fejér megyében (20), Győr-Moson-Sopron megyében (21), Hajdú-Bihar megyében (24), Heves megyében (15), Komárom-Esztergom megyében (15), Nógrád megyében (15), Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (25), Tolna megyében (15), Vas megyében (15), Veszprém megyében (17) és Zala megyében (15).

Négy település választói nem abban a választási rendszerben szavaznak az őszi önkormányzati választáson, mint öt éve: a lakosságszám módosulása miatt ugyanis megváltozott a választás rendszere Siklóson, Edelényben, Diósdon és Halásztelken.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény szerint más rendszerben szavaznak azok, akik tízezer vagy annál kevesebb lakosú településen élnek, mint a tízezernél több lakosú településen élők.

A tízezer vagy annál kevesebb lakosú településen a helyi önkormányzati képviselőket a település választópolgárai egyéni listás választási rendszerben választják meg, amelyben a település egy választókerületet alkot. A választónak annyi szavazata van, ahány tagú a képviselő-testület; a képviselők száma száz lakosig kettő, ezer lakosig négy, 5 ezer lakosig hat, 10 ezer lakosig nyolc.

A tízezernél több lakosú településen és a fővárosi kerületekben a képviselők vegyes választási rendszerben - egyéni választókerületben és kompenzációs listán - jutnak mandátumhoz: 25 ezer lakosig 8 egyéni választókerületi és 3 kompenzációs listás mandátum, 50 ezer lakosig tíz egyéni választókerületi és 4 kompenzációs, 75 ezer lakosig 12 egyéni és 5 kompenzációs, 100 ezer lakosig 14 egyéni és 6 kompenzációs listás mandátum jár. Minden további tízezer lakos után eggyel nő az egyéni választókerületben szerezhető mandátumok száma, és minden további 25 ezer lakos után eggyel a kompenzációs listán választott képviselők száma. (A választók a kompenzációs listára nem szavaznak, a kompenzációs mandátumokat az úgynevezett töredékszavazatok, vagyis az egyéni választókerületben nem hasznosult voksok alapján osztják szét a pártok között).

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény alapján a települési önkormányzati képviselő-testület tagjainak számát a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának évében, a január 1-jei lakosságszám alapján kell meghatározni. A jegyzők ezt mindenhol meg is határozták.

A Baranya megyei Siklóson és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben 2014-ben még vegyes választási rendszerben választották a képviselőket, ősszel azonban már egyéni listán fogják, mivel a települések lakosainak száma tízezer alá csökkent: 2019. január elsején Siklóson 9730-an, Edelényben 9864-en éltek. A változás érinti a képviselők számát is: Siklóson és Edelényben 11 helyett 8 tagú lesz az ősszel megválasztandó testület.

Ugyanakkor két településen - a Pest megye Diósdon és Halásztelken - 10 ezer fölé nőtt a lakosok száma. Halásztelken 11 183-an, Diósdon 10 603-an éltek január 1-jén, így ott egyéni lista helyett már vegyes választási rendszerben bonyolítják le a voksolást. Diósdon és Halásztelken 8 helyett 11 tagú lesz a képviselő-testület.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az Arsenal támadója nem tart Gyökeres konkurenciájától

Gabriel Jesus tíz hónapja sérült, de közelebb áll a visszatéréshez, és elmondta, természetes volt, hogy a klub másik csatárt igazolt,...

A Tottenham edzője Xavi Simonsról: Hiszek benne, de többet várok tőle

Növekszik a nyomás Xavi Simonsra Londonban. A 22 éves holland válogatott játékos hullámzóan kezdett a Tottenham Hotspurnél, ahol a...

Ez az okosóra 150 méterig vízálló, és 11 napig bírja egy töltéssel

A Huawei bemutatott csúcskategóriás okosórája, a Watch Ultimate 2 Beyond Adventure nem csupán a technológiai újítások, hanem a prémium...

Zivatar, jégeső csaphat le, hat megyére adott ki veszélyjelzést a meteorológia

Bár az ősz derekán is túl járunk már, szombaton mégis előfordulhatnak nyarat idéző időjárási jelenségek. A HungaroMet szerint ugyanis...

Nemrég még csak drogdílernek nevezte, most szankciókat vetett ki Trump a kolumbiai elnökre

Gustavo Petro szerint teljes paradoxon, hogy miután évtizedekig harcolt a drogcsempészet ellen, az az ország szankcionálja, ami a legtöbbet...

A Juventus legendája a klub problémáiról beszélt

Claudio Marchisio, a Juventus hétszeres olasz bajnoka, megosztotta véleményét a „bianconeri" legutóbbi problémáiról.

Pep Guardiola: A Liverpool harcban van a bajnoki címért

Pep Guardiola kifejtette véleményét a Liverpoolról, valamint dicsérte Unai Emery által irányított Aston Villát.

Bruno Fernandes fontos mérföldkőhöz érkezett a Manchester Unitedben

A portugál középpályás, Bruno Fernandes 2020-ban igazolt az Old Traffordra, és készül a 300. Manchester United-mérkőzésére.

A BNB ára újabb alacsonyabb csúcsot ért el 1 091 dolláron – a Digitap több mint 5 000 felhasználót szerzett

A Binance Coin (BNB) nemrégiben került reflektorfénybe azáltal, hogy megjelent a Robinhood platformján – ez a lépés várhatóan erős...

Óriási a baj. A 2025/26-os szezonban rengeteg család marad fűtés nélkül

Ahogy beköszönt az ősz, a hideg napokkal együtt Európa-szerte sok család számára kezdődik a bizonytalanság időszaka. A fűtés kérdése...

Toronymagasan ez a legjobb ital az őszi béltisztításhoz: belöki a fogyást és finom az íze is. Akár 10 kilót is ledobhatsz vele

Szeretnéd, hogy az emésztésed olajozottan működjön, és közben könnyebben megszabadulj a felesleges kilóktól? Egy egyszerű, otthon is...

0

Sport

Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok

A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.

Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták

Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.

Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után

Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.

Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot

A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.

Eldőlt, hol folytatja a karrierjét Lionel Messi

Az történt, amit várni lehetett.

„Nehezen érthető és emészthető” – így reagáltak a Fradi győzelme után a határon ragadt szurkolók ügyére

Ötvös Bence elárulta, feltüzelte a csapatot, hogy a drukkerek egy része nem lehetett ott.

Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra

Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.

Max Verstappen egy gyilkos – minden szem a hollandra szegeződött az F1 végjátékában

A hétszeres világbajnok Hamilton tanácsot is adott a McLarennek, hogy ne forduljon elő a csapattal az, ami vele 2021-ben.

Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után

A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.

Teljes felfordulás a Forma–1-ben, a pilóták alig kapnak levegőt

Max Verstappen a sikerei helyszínén a váratlan döntést hozó McLaren mellett Sebastian Vettelt is megelőzné.

Rémisztő összecsuklás a világbajnokságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Nem jött be a Barcelona kétségbeesett lépése a Real Madrid elleni rangadó előtt

Marcus Sorgnak kell majd leülnie a kispadra a spanyol klasszikuson.

0
0

Bulvár

Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet

Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.

Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal

A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal

„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből

A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.

Változnak az öröklés szabályai: így lehet majd eladni az ingatlant

Több ponton is változnak az ingatlanöröklésre vonatkozó szabályok, ezek a legfontosabbak.

Megérkezett a lista, ők kapták az október 23-ai állami elismeréseket.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre és díjátadóra a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban került sor.

Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”

Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.

A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett

Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.

Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”

Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hat

Tragikus hajnali buszbaleset – 25 főre nőtt a halálos áldozatok száma

Hajnalban súlyos közlekedési tragédia rázta meg India déli részét, amikor egy utasokkal teli busz összeütközött egy motorkerékpárral, majd perceken belül lángba borult.

0