Ezt olvasta már?


Orbán Viktor: Háromszor több pénzt fordítunk vidékfejlesztésre, mint eddig

Új magyar gazdaság épült ki 2010 óta, a választás tétje, hogy maradjon ez, vagy visszamegyünk a régibe, a 2010 előttibe - erről beszélt Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján.

. Évek óta megszokott, hogy a miniszterelnök felszólal ezen a rendezvényen. Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság jó állapotban volt, amikor kezdődött a világjárvány, „ütésállónak bizonyult” a válság alatt, ennek köszönhető, hogy gyors a az újraindítás.

A választás tétje, hogy marad-e az új magyar gazdaság, vagy Magyarország visszatér az úgynevezett régi gazdaságba – így foglalta össze a választás tétjét Orbán Viktor. A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján úgy fogalmazott: 2021-ben 7,1 százalékkal erősödött a magyar gazdaság.

„A kilábalás az gyors, erőteljes és V alakú kilábalás, és ennek a V-nek a másik szára ez hosszabb, mint az első. Ezt nevezte a jegybank elnöke helyesen kanyarban történő előzésnek. Kellő szerénységgel, de magabiztosan hadd mondjam azt, hogy a válságkezelés Magyarországon sikeres volt”

 

– tette hozzá a kormányfő.

 

Orbán Viktor azt mondta: a magyar gazdaság jó állapotban volt, amikor kezdődött a világjárvány és ütésállónak bizonyult a válság alatt. Ennek köszönhető a gyors gazdasági újraindítás.

 

A kormányfő beszélt a kormány 4 stop politikájáról is. Azt mondta: a rezsistop, az üzemanyagárstop, a kamatstop és az élelmiszerárstop mind olyan intézkedés, amely szükséges ahhoz, hogy az ország kilábaljon a válságból. Ahogy fogalmazott: rendkívüli helyzetben rendkívüli intézkedések kellenek.

 

„Rendkívüli helyzet, rendkívüli intézkedések. Válság idején nincs normatív gazdaságpolitika. Be kell avatkozni. Konkrét döntések vannak, konkrét kihívások és konkrét orvosság”

 

A miniszterelnök a következő időszak 5 nagyobb kockázati tényezőjét is felvázolta. Ezek közé sorolta a külföldi tulajdonú cégek kockázatát, ahogyan azt is, hogy az exportáló nagyvállalatok között egyelőre kevés a kis- és középvállalkozás. Orbán Viktor megoldandó problémának nevezte azt is, hogy a magyar vidék Budapesthez képest még mindig lemarad.

 

„Az a tervünk, hogy a 2021-2027 között, ugye ez a költségvetési uniós periódus – 4265 milliárd forintot fogunk fordítani a magyar vidékre, ez megháromszorozza a korábbi összeget. Tehát úgy kell számolni, hogy az előttünk álló 7 évben háromszor több pénzt szeretnénk elkölteni vidékfejlesztésre, mint tettük korábban” – tette hozzá a miniszterelnök.

 

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy eddig is számos esetben csökkentették az adókat, de még mindig van olyan társadalmi csoport, ahol akad tennivaló, ezért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új, 10 éves megállapodásában ezt az adócsökkentési javaslatot is rögzítették.

 

„Van olyan csoport – ez a nem gyerekes, tehát gyerek nélküli – átlagbérrel rendelkezők adóéke, ami magasabb, mint az uniós átlag. Itt kell még majd beavatkoznunk”

 

Az adórendszer kapcsán Orbán Viktor azt mondta: egy OECD- tanulmány szerint a magyar adószabályozás a világ tizenharmadik legversenyképesebb rendszere. Úgy fogalmazott, hogy ha ezt a rendszert szétszedik, akkor drámaian romlik a magyar gazdaság versenyképessége.







0
0
0

hírek innen, onnan

A boldog párok nem a tévé előtt töltik az estéiket – 5 közös szokás, ami erősíti a kapcsolatot

A közös sorozatnézés kényelmes esti program lehet, de egy párkapcsolati szakértő szerint a legerősebb kapcsolatokban élő párok...

Pártot alapított az emigráns orosz ellenzék, azt szeretnék, hogy a Nyugat velük tárgyaljon

Ilja Jasin Németországban bontott zászlót. Oroszországban korábban nyolc évre ítélték.

Trump: egy amerikai műveletben megölték egy venezuelai bűnszervezet fejét

Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államok és Venezuela közös katonai akciójában életét vesztette Héctor Rusthenford Guerrero Flores,...

Trump egyeztetett a brit miniszterelnökkel

A Downing Street tájékoztatása szerint Keir Starmer brit miniszterelnök szombaton telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel az...

A kajakos Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett 1000 méteren a Portugáliában zajló Európa-bajnokságon

A magyar versenyzőnek a mostani már az ötödik Eb-címe, de ebben az egyébként nem olimpiai számban ez az első. A magyarok további két...

A Széchenyi Egyetem: a vitnyédi ingatlant oktatási célra újították fel

Reagált a miniszterelnök sajtótájékoztatójára az egyetem

„Vége, van kicsi” – Kocsis Paulina nem finomkodik az új dalában

Egy szarkasztikus szerzeménnyel rukkolt elő az X-Faktor egykori felfedezettje. A dalhoz készült klipben Lengyel Tamás is szerepel.

Van egy hely, ahol még Orbán Viktor nőügyei vagy a filozófus Gyurcsány Ferenc is nehezen rúg labdába a kínálat mellett

A 97. Ünnepi Könyvhét az, ahol még Orbán Viktor nőügyei vagy a filozófus Gyurcsány Ferenc is nehezen rúgnak labdába a kínálat mellett.

Sorsoltak az Ötöslottón: több százmillió forintot értek ezek a számok

Megtartották az Ötöslottó 24. heti, június 13-i sorsolását. Mutatjuk, mely számokkal lehetett milliókat vagy akár a 450 milliós...

Ömlik ki az ablakon, már a gangot is eltorlaszolja a szemét a budai társasházban: szívszorító az oka – videó

Hosszú évek óta gyűjtöget egy fővárosi társasház idős lakója, a hulladéktól pedig már nem lehet közlekedni a folyosón sem. Nemrég...

December közepéig marad az üzemanyagárak szabályozása Szlovániában

Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon működő töltőállomásokon a benzin és a gázolaj ára továbbra is szabadáras. A fűtőolaj...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0