Ezt olvasta már?

A Fidesz-KDNP-ÖPE frakciószövetség azt kéri Pécs polgármesterétől, szerda este nemzeti színekben pompázzon a tv-torony

A pécsi frakciószövetség kérése is meghallgatásra találhat, Kővári János szerint ugyanis Ruzsa Csaba, Pécs alpolgármestere hivatalos megkeresésüket követően nem...


Orbán Viktor: fejenként átlagosan 400 ezer forint adót kaphatnának vissza a gyerekes családok

Szerda este Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója volt a köztévé vendége, a műsorban több részletet is elmondott Orbán Viktor délelőtt bejelentett tervéről, mely szerint 2022 elején a családosok visszakaphatnák az idén befizetett személyi jövedelemadójukat - írja a Portfolio.hu.


hirdetés

 

A tavaszi országgyűlési választások elé időzített, 1,1 millió családot érintő nagy visszatérítésről most kiderült, hogy

jövedelemtől függetlenül mindenkinek jár, de fejenként maximum 800 ezer forintot fognak visszatéríteni.

 

Nagy azt mondta, ez alapján, két kereső esetén egy családnál valamivel több mint másfél millió felett lehet a plafon. A csomag nagyjából 600 milliárdba kerül majd, másfél millió keresőt érint, így kiszámolható - mondta a tanácsadó -, hogy fejenként átlagosan 400 ezer forint visszatérítésre lehet számítani.

 

Az intézkedés feltétele, hogy 5,5 százalék felett legyen a GDP növekedése, ami azért izgalmas, mert a Pénzügyminisztérium 4,3 százalékkal számolt. Erről a tanácsadó azt mondta: „Minden 1 százalékponttal magasabb növekedés, 250 milliárd forintos mozgásteret nyit a költségvetésben. 5,5 százalék felett nyílik annyi mozgástér, hogy ennek az intézkedésnek a nagy részét ki lehet fizetni, ki lehet termelni a költségvetésből. Ez 1 százalékponttal nagyobb növekedési többletet ad Magyarországnak”.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Foci Eb: nem vonulhattak, szivárványos buszokra tették a magyar szurkolókat Münchenben

Szivárványos buszokra terelték fel a magyar szurkolókat Münchenben a magyar-német meccs előtt.

Lapos panelre váltottak a Samsung 2021-es Odyssey gamermonitorai

Bemutatkoztak a 2021-es Odyssey gamermonitorok: a Samsung ezúttal lapos paneleket használt.

Véglegesítette a kormány a nemzeti konzultáció témáit és kérdéseit

A kormány véglegesítette a nemzeti konzultáció témáit és kérdéseit; a kérdőíven 14 kérdés szerepel majd a gazdasággal, valamint a...

Fürjes: Szurkoljuk ki együtt a müncheni csodát!

“A csoda már megvan, ami most, jön, az az egész estét betöltő örömünnep. Ha esik, ha fúj. A srácok megérdemlik, le a kalappal! Ne...

Skandináv lottó: két telitalálat, és így két új milliomos is született

Vajon kinek hoztak szerencsét és milliókat ezek a nyerőszámok?

Milyen fehérjét fogyasszak, ami nem hús?

Vegán étrendet követsz? Vagy unod már, hogy mindig gondolkoznod kell azon, hogy mivel pótold a napi fehérjeigényed? Összeszedtük a legjobb...

Bemászott az ablakon, és megerőszakolta alvó áldozatát egy férfi

Szexuális erőszak vádjával állt bíróság elé az a budapesti férfi, aki bemászott egy lakás ablakán azzal a céllal, hogy...

Lili néni frappánsan lázad Karácsony ámokfutása ellen

Hat asszony virágot vitt a Clark Ádám téri betondzsungel közepére. Az egyikük, Lili néni 65 évig élt itt, és elborzasztotta, hogy...

Virág Barnabás: az infláció a legfőbb ellenfelünk

A héten megindított kamatemelési ciklusról, az inflációs kockázatokról, a monetáris és fiskális politika összhangjáról, valamint a...

Ez a mi életre szóló mesénk – Így tiltakoztak a magyar szurkolók a német provokációkkal szemben

A bajor rendőrség tiltó intézkedésével dacolva a Kárpátoki Brigád (Carpathian Brigade) nevű szurkolói csoport énekelve, zászlókat...

Labdarúgó Eb: nagyon kitömték a spanyolok a szlovákokat 

Sevilla - A csoportelső svédek mögött Spanyolország a továbbjutó, Szlovákia és Lengyelország búcsúzik. Ukrajna profitált a szlovákok...

Sport

Rendkívüli bejelentés a Németország–Magyarország mérkőzés előtt – Csúnya kiszúrásra készülnek a német hatóságo...

Szijjártó Péter külügyminiszter rendkívüli bejelentést tett a mai, Német-magyar foci-eb mérkőzés előtt!

Elek Gábor: Négyen valószínűleg hosszú időn keresztül a köszönésemet sem fogják fogadni

Kiderült, mikor hirdeti ki a szövetségi kapitány a magyar női kéziválogatott Tokióba utazó keretét.

Eldőlt, hol folytatja a pályafutását Szalai Ádám

A klubja sok sikert kívánt a magyar támadónak, még akkor is, ha a németeknek szurkolnak.

Szinte csak a magyar szurkolók csinálnak Eb-hangulatot Münchenben

Kedélyes sörözgetés és kolbászevés, visszafogott német hangulat, gazos Allianz Aréna és egy sorsdöntő meccs 21 órától a bajor városban.

Megvan a Barcelona új vezetőedzője

A Veszprémnél is megfordult szakember ülhet le a BL-győztes kézilabdacsapat kispadjára.

Mégis szivárványszínű lehet a müncheni Allianz Aréna, de egészen másképp

A német nem hagyják annyiban, összefogtak az Intagramon a szivárványszínű müncheni stadion kapcsán.

Az UEFA bicskája beletört a szivárványba: a saját logójukat színezték át a stadion helyett, a magyarázat kissé...

Az UEFA furcsán reagált arra a saját döntésére, amivel nem engedte, hogy a müncheni Allianz Arénát a Németország-Magyarország meccs idejére szivárványosra változtassák. Túlságosan politikai megnyilvánulásnak g

Lemondta az útját, nem lesz ott a magyarok sorsdöntő müncheni meccsén Orbán Viktor, ez lehet az oka a távolmar...

Orbán Viktor rész vett volna a német- magyar válogatott szerdai Eb-mérkőzésén Münchenben, azonban most mégis lemondta útját.

Orbán büszke arra, hogy az apja országáért focizik: ilyen meccsre számít

Rendkívül büszke, hogy magyar címeres mezben léphet pályára az Európa-bajnokságon, mégis különös érzésekkel készül a magyar labdarúgó-válogatott szerdai, németek elleni csoportmérkőzésére (M4 Sport, 21) Wi

Meseszép röplabdázónő vigasztalhatja a német sztárfocistát, ha kikapnak a magyaroktól az Eb-n - képek

A 29 éves sportoló és a Bayern München klasszisa 2013 óta alakítanak egy párt.

"Számomra eddig semmi különbség nem volt Budapest és Bukarest között" - megszólalt az Eb-meccs előtt...

Bukarest – A magyar válogatott elleni 1-1-es döntetlen után a francia fociszurkolók alighanem örökre megjegyezték a gólszerzőnk, Fiola Attila nevét. Ám hat pórul járt drukker viszont még valamit biztosan megtanult

0

Bulvár

Durván emelik a vércukorszintet: 7 gyümölcs, ami tiltólistás cukorbetegeknek

A lédús gyümölcsök nyáron különösen jólesnek, azonban nem szabad megfeledkezni a vércukorszintre gyakorolt hatásukról!

Két magyar is felkerült a világ 20 legjobb iskolájának listájára

A The Telegraph listáját három szingapúri iskola vezeti, és két budapesti intézmény is felkerült rá.

A férfi megkaparintotta barátnője telefonját, összeomlott attól, amit felfedezett benne

A felkavaró felfedezést a közösségi médiában osztotta meg az érdeklődőkkel.

Felpörgeti az emésztést, kihajtja a felesleges vizet, és a bőrt is szépíti: így fogyaszd a sárgabarackot

A sárgabarack nem véletlenül a nyár egyik legnépszerűbb diétás csemegéje.

Melyik Covid-19 elleni vakcina a legjobb?

2021-re már számos gyógyszercég fejlesztett ki hatékony és biztonságos vakcinákat a Covid-19 által okozott pandémia megfékezésére. Mikor, melyiket válasszuk?

Ismeretlen objektum közelít felénk

A pályája és mérete is nagyon szokatlan.

Meghalt Horváth János

Családja jelentette be a tragikus hírt.

Legalább tíz volt alkalmazott kész beszélni arról, hogyan zaklatta Meghan Markle a palotai személyzetet

A hercegné viszont nem hagyja annyiban a dolgot, „brutális leszámolásra” készül egyes források szerint.

Bemászott egy VII. kerületi lakás nyitott ablakán, és megerőszakolta az ott alvó nőt

Az ügyészség letöltendő börtönt indítványoz az ellen a férfi ellen.

Döbbenetes jóslat: elefánt jövendölte meg, hogy ki nyeri a német - magyar meccset: nem akarod tudni az eredmén...

Egyáltalán nem rossz jóslat, amit az ormányos jós a világ elé tárt. Van érzéke hozzá.

blogmorzsák

Ezekre figyeljenek az asztmások nyáron!

A nagy meleg nem kedvez a légúti betegséggel élőknek, ilyenkor megnőhet az asztmás rohamok előfordulásának esélye.

Egyszer volt csoda - a magyar Supergroup

1981-ben az ország kiemelkedő jazz- és rock­zenészei összeálltak néhány koncert és egy hanglemez "kedvéért".

Gyerekvállalás költségei bullshitek

Szoptatós párna, baldachinos ágy, bébiőr kamera. Neked, vagy a gyereknek van szüksége ezekre?

Megérkezett a zseniális mini klíma a hőség ellen

Hűsít, párásít: irodában, lakásban, műhelyben nélkülözhetetlen a kánikula idején.

Xiaomi Redmi Note 10 teszt – nulla kockázat

Prémium külső és AMOLED kijelző 50 ezer forintért, a Xiaomi ilyet is tud

Nyári gyümölcsök cukorbetegeknek

Szabad-e a cukorbetegeknek gyümölcsöt enni­ük? És ha igen, melyikből mennyit és mikor?

Nagy narancsos, szénsavas üdítő teszt

Több narancsos üdítő is előzte a nagyobb márkákat.

Szivárványfoci

„A nemzeti trikolórt állítjuk szembe a szivárvánnyal.“

Pardon, hogy bocsánat?

Sosem ők tojnak a saját nadrág­jukba, sosem esnek le a bicikli­ről, ők így szállnak le, sosem ők tévednek, mindig más.

Senki, avagy Resszkessetek betörők újratöltve!

Hogy mi kell az idei év legdur­vább és egyben legélvezetesebb hentelős mozijához?

Ezért kívánhatod meg job­ban men­si alatt a párodat

A menzesz alatti szex nem tiltott, ugyanakkor érdemes néhány dologra jobban odafigyelni.

Szédítő szikla szélén – bevállalnád?

A lehetőség nem csak a Star Wars-rajongóba oltott adrenalin junkie-knak lehet élmény. Már a látvány is fantasztikus.

0