Ezt olvasta már?

Olimpia: Ez történt vasárnap hajnalban a magyarokkal

Tenisz: Fucsovics Márton bemutatkozását hiába vártuk, mert a játékos vállsérülésére hivatkozva visszalépett az olimpiai tornától.


Orbán Viktort feltették a sajtószabadság ellenségeinek listájára

37-en fértek fel idén a sajtószabadság ellenségeinek listájára, amit a nemzetközi újságírószervezet, a Riporterek Határok Nélkül tesz közzé rendszeresen.


hirdetés

Most először egy európai vezető, Orbán Viktor is ott van a „ragadozók” között.

Azt írják: „az illiberális demokrácia önjelölt bajnoka fokozatosan és hatékonyan építette le a média sokszínűségét és függetlenségét, mióta 2010-ben visszatért a hatalomba”.

Legutóbb 2016-ban állítottak össze ilyen listát, ahhoz képest 17 új nevet találunk rajta. Orbánon kívül ilyen például Mohamed bin Szalman szaúdi koronaherceg és Jair Bolsonaro brazil elnök. Újdonság, hogy két női vezető is szerepel a listán. Egyikük a hongkongi kormányzó, Carrie Lam, a másik pedig Sejk Haszina bangladesi miniszterelnök.

 

A szír Bassár el-Aszad, az iráni Khomeini ajatollah, a fehérorosz Lukasenka, valamint Vlagyimir Putyin húsz éve letaszíthatatlanok a listáról. A sajtószabadság régi ellenségének számít Egyenlítői-Guinea vezetője, Teodoro Obiang Nguema Mbasogo és Isaias Afwerki is Eritreából.

 

Szerepel a listán többek közt Erdogan török elnök és Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke is.

444.hu

 

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Betiltott szupercipők: csoda vagy csalás?

Megosztja a sportvilágot az új, karbontalpas futócipő, amely szinte mindenkinek segít a jobb eredmény elérésében.

Nagy veszteség érte Erdélyi Mónikát: zokogva mesélt a fájdalmáról – videó

A műsorvezetőből lett YouTube-videós és családja nehéz időszakon megy keresztül.

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel zenélt együtt Varga Judit

Szmrecsányi Boldizsár és Incze Mózes közös tárlatának ünnepélyes megnyitója alkalmából Varga Judit Balázs Jánossal zenélt együtt...

Kilenc új helyszín került a világörökségi listára

Köztük a madridi Prado Múzeum, az európai fürdővárosok és a kínai Kanton történelmi városrésze.

Hatalmas sziklák pusztítottak el egy hidat Indiában

Az áradások után lezúduló sziklák egy turistabuszt is eltaláltak, az utasok közül többen életüket vesztették.

Nem akar meghalni – ezt kiabálta az ötéves kislány, aki a vétlen kocsiban ült a ferihegyi gyorsforgalmi úton történt balesetben

Úgy tűnik, a kislánynak nincs komolyabb sérülése a szombati baleset után, de még vizsgálják, így kórházban van. A másik autó...

Menekültek a NAV-osok elől, négyen meghaltak az autó utasai közül

180-nal csapódott védőkorlátnak az autó az M6-os sztrádán.

Izraeliek és palesztinok csaptak össze Ciszjordániában, 140 palesztin sérült meg

Több mint 140 palesztin sérült meg pénteken az izraeli csapatokkal való összecsapásokban a villámháború sújtotta ciszjordániai Beita...

Sport

Péni István: Amit velem tettek, azt senki nem érdemli

A kétszeres Európa-bajnok sportlövő elégedett az ötödik hellyel, de előre nem írta volna alá.

„Nem a szégyengéppel megyek haza, nyugodtan alszom a következő hetven évben”

A 32 éves Verrasztó Dávid negyedik helyen végzett a tokiói olimpián 400 vegyesen a mezőny legidősebb tagjaként.

Legyőzte az olimpiai bajnokot Pupp Réka

Óriási bravúrral kezdett a magyar judós.

Hosszú Katinka elmondta, mi a legbosszantóbb számára a 400 vegyes után

Címvédőként érkezett Tokióba a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, végül ötödik helyen végzett 400 vegyesen. A döntő után azt mondta, hogy most ennyi volt benne, és nem az eredmény számára a legbosszant

Szertefoszlottak a rekordbajnok reményei

Összeszedtük az átigazolási piac tegnapi legfontosabb híreit, történéseit.

Szepesi György halála – Borzalmakat élt túl a legendás rádiós, aki már 3 éve nincs köztünk

Három éve, 2018. július 25-én ezen a napon hunyt el Szepesi György, a legendás rádióriporter, az Aranycsapat tizenkettedik játékosa.

Kitálalt a válogatott játékos

Tegnapi híreinkből, tartalmainkból szemezgettünk.

Kínos vereség a görögöktől férfi vízilabdában

Csak a meccs első két negyedében játszott jól a magyar válogatott. Ez a vereség nagyon nem jött jól, de még semmi sincs veszve.

Verrasztó Dávid: Legalább nem a szégyengéppel megyek haza

A 32 éves magyar úszó a negyedik helyen végzett 400 méter vegyesúszásban.

Megvan a második magyar olimpiai érem is: Siklósi Gergely az aranyért vív párbajtőrben

Egészen elképesztő vívással Siklósi Gergely 15-10-re legyőzte az Andrea Santarellit, ezzel bejutott a férfi egyéni párbajtőr döntőjébe. Szilágyi Áron után a vívósport hozza a második magyar olimpiai érmet.

Az egész világot meglepte szenzációs úszásával – öt érdekesség a 400 gyors olimpiai bajnokáról

Ahmed Hafnaoui győzelmét senki sem várta – pedig ő megmondta, hogy az aranyért utazik Tokióba.

Hosszú Katinka a közösségi oldalán üzent

A háromszoros ötkarikás bajnok úszó már előre tekint.

0

Bulvár

Marsi Anikó ezért utálta Erdélyi Mónikát: a szemébe mondta, hogy féltékeny volt rá

Marsi Anikó a Mónika Show idején féltékenykedett Erdélyi Mónikára.

Orbán Viktor hátradőlhet? Ez az adat azt mutatja

A magyar gazdaság idén biztosan növekedni fog, ami a hazai lakosság és a kormány számára is jó hír lehet. Ráadásul van egy adat, amely azt mutatja, hogy a gazdasági növekedés igen látványos lesz, ez pedig több sz

„A családok teljesen eltűntek a Balatonról” – megdöbbentő dolgokat mesélnek a vendéglátósok – Videó.

A hamburger, a lángos és a heck az örök sláger, de az alapanyagárak brutálisan megemelkedtek. Így vélekednek az idei szezonról a magyar tengernél dolgozó vendéglátósok.

Péni István: Amit velem tettek, azt senki nem érdemli

A kétszeres Európa-bajnok sportlövő elégedett az ötödik hellyel, de előre nem írta volna alá.

Megerőszakolják, bántalmazzák a papoknak felajánlott szűz lányokat Afrikában: a trokosi kegyetlen, embertelen ...

Bár már illegálisnak számít, a trokosi hagyománya még mindig él Afrika egyes területein. A rabszolgának adott lányokra szörnyű sors vár.

Megszavazták pénteken azt a törvény-tervezetet, amely újabb korlátozásokat vezetne be Franciaországban

A francia képviselők megszavazták péntekre virradó éjjel azt a törvénytervezetet, amely kiszélesíti a Covid-igazolás használatát a mindennapi életében, hatósági karantént ír elő a fertőzötteknek, és kötelez

Hogyan válaszd ki a jó dinnyét? A trükk, amit ismerned kell

A jégbe hűtött dinnye az egyik legszuperebb, leghűsítőbb nyári csemege, de sosem tudni, mi rejlik a vastag héj alatt. Vagy mégis? Mutatunk néhány trükköt, amivel kiválaszthatod a legfinomabb dinnyét a kínálatból,

8 mesébe illő vasútállomás Magyar-országon: már ezért megéri vonatra szállni

Gyönyörű vasútállomások találhatók szerte az országban.

Kizártak egy magyar úszót az olimpián - itt az indoklás

Telegdy Ádám és Bohus Richárd sem jutott tovább vasárnap 100 méter háton a tokiói olimpia úszóversenyén.

Leesik az állad, ha meglátod az 52 éves Jennifer Lopez bikinis fotóit

Ha valaki igazán tudja, hogyan állítsa meg, sőt fordítsa vissza az időt, akkor az Jennifer Lopez. A szépséges latin díva 2021. július 24-én töltötte be az 52. életévét, és nem túlzunk, amikor azt mondjuk, hogy 32

Azt hitte, hogy ő az olimpiai bajnok, csak egy perccel később derült ki, hogy második lett a holland bringás

Mivel a versenyen tilos a rádiózás, így azt gondolta, hogy ő ért elsőnek a célba. Az eredmény óriási meglepetés volt.

Az oltásellenesek számára nagyon rossz hírünk van augusztus hatodikától

Kifejezetten az olaszokat és az Olaszország-rajongókat érinti a dolog.

blogmorzsák

Jack Black - Viktória királynő hivatalos patkányfogója

A viktoriánus Londont elárasztó patkányokkal szemben eredményes patkányfogó, aki kitenyésztette a fehér patkányt is.

Megnyitottunk egy újabb felejthetetlen olimpiát

Máshogy volt bravúros, máshogy volt elegáns: így nyitotta meg Japán a megkésett olimpiát.

F1: Aki kilátogat a Magyar Nagydíjra, erre figyeljen oda

Ha valaki erről megfeledkezik, nem léphet be a pálya területére.

Újabb képek a még repülő F-117-es bombázókról

Pár év már, hogy folyamatosan kerülnek fel a világhálóra a kivonásra ítélt Lockheed F-117 Nighthawk-ról képek a netre.

Megöli a szerelem esélyét az online társkeresés?

Sok előnye van az online világnak, de az igazi szerelem a való életben történik, nem pedig virtuálisan.

Az F-35-ök üzemeltetésére majdnem kész Japán egyik hordozója

Az egy éven és három hónapon át tartó nagyjavítás és átépítés után június 25-én befutott honi kikötőjébe a japán IZUMO.

Tévhitek a magyarság korai történetéből

Számos olyan eseményt tartunk számon népünk történetében, amelyek tévesen rögzültek a köztudatban.

Lenge17 éves lányok a KESMA portáljain

„Fiatalkorú lányok lengén régen is voltak, akkor sem volt szép dolog.“

A gazdák tollasod­nak, a falvak vegetálnak

A százezernyi magyar gazda praktikusan viszonyul az orbáni verbális politikai játékhoz.

A világ amelyik nem létezik, de mégis

Lewis Carroll Alice történetei több, mint 150 éve foglalkoz­tatják az olva­só­kat, filmeseket, dizájnereket és képzőművésze­ket egyaránt.

Így néz ki Budapest zöld szemüveggel - videó

A 30. Művészetek Völgye Feszti­vá­lon érdekes témákat vettek górcső alá: többek közt kiderült, milyen zöldfejlesztések való­sulnak meg a fővárosban.

A tizenhatgyermekes pápa, aki vért ivott

A pápa, aki valóban „Róma atyja“ volt a tizenhat gyermekével és aki halála előtt vért ivott, hátha segít.

0