Ezt olvasta már?


Orbán: meggyilkolták az olimpiai álmot

Szerdán több testület is ülésezett, ezeknek a konklúzióját vontuk le, és jutottunk arra, hogy Magyarországot megmentsük a szégyentől és komoly lejáratástól, visszavontuk az olimpiai pályázatot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.- Pécsi Napilap -

 

Az olimpia egy magyar ügy, de ezt nem Magyarországon kell megnyerni. Az olimpia megnyeréséhez nemzetközi szinten nem többség kell, hanem egység. Nincs arra példa, hogy olyan város kapja meg a rendezést, ahol erről népszavazás volt. Ha ott áll egy vitáktól hemzsegő Magyarország, ki fog ránk szavazni? Kérdéses, kaptunk-e volna egyetlen szavazatot is – érvelt a miniszterelnök.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Jó pályázatot csináltunk, nyílt szívűek voltunk, eközben a világ leminősít minket, és megalázó vereséget szenvedünk. Ennek nem akartuk kitenni Magyarországot – fogalmazott.

 

Sokan vagyunk Magyarországon, akik azt gondolják, az olimpia egy régi álom. Itt történ egy álomgyilkosság. Az olimpia elleni népszavazáshoz aláírást gyűjtő Momentum Mozgalmat egy új SZDSZ-nek minősítette, és szerinte számítani lehet egy "MSZP-SZDSZ-koalícióra".

 

Van egy szervezet, melyet nem az olimpia érdekel, hanem politikai párttá akar válni, ezért nem drága neki az álomgyilkosság. Ez itt az új SZDSZ, kis lökdösődés az MSZP-vel, aztán koalíció, erre kell felkészülni – mondta a Momentum Mozgalomról a kormányfő.

 

Beszélt arról is, hogy a britek szerinte nem hebehurgya emberek. Úgy vélte, nem érdemes megbüntetni őket, miután kiléptek az Európai Unióból. A magyarok ezért inkább fair Brexitet szeretnének, és nem kishörcsögként megsértődni rájuk.

 

Európa nem versenyképes, több közép-európai ország azonban igen. Egyre több német és francia cég dönt úgy, hogy ebben a térségben jobb cégeket létrehozni nekik, mint otthon. Ennek érthetően nem örülnek az anyaországban, és nem akarják, hogy a beruházásokat elvonjuk. Ezt a versenyt azonban tisztességesen kell vívni, és nem betiltani – szögezte le.

Elszámoltathatóvá kell tenni a globális tőke képviselőit

 

Elszámoltathatóvá kell tenni azokat a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi szervezeteket, amelyek civilnek nevezik magukat, de valójában a globális tőke érdekeit képviselik.

 

Az elmúlt több mint húsz évben "elviseltük" ezeknek a szervezeteknek a létét, de a migráció ügyében tanúsított magatartásuk már sok - fogalmazott a kormányfő. Kijelentette: "Magyarország nem engedheti meg magának, hogy olyan szervezetek, amelyek az ismeretlenség homályában maradnak (...), folyamatosan arra buzdítsák a migránsokat, sértsék meg a magyar jogszabályokat, és valahogy jussanak be Magyarországra".

 

A nemzetközi tőke "elsősorban Soros Györgyhöz tapadó szervezetei" ezzel átléptek egy határt - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök a rádióinterjúban bírálta az Európai Unió által tervezett úgynevezett szisztematikus határellenőrzési rendszert is, amely szerinte "agyrém", és nyaranta akár 8-10 órás várakozást is eredményezhet a horvát-magyar, illetve a román-magyar határon.







0
0
0

hírek innen, onnan

Steiner Kristóf idén már nem lesz a Pride műsorvezetője

Steiner Kristóf idén háttérmunkára váltott.

Victoria és David Beckham szenvedélyes csókjába te is belepirulsz, 26 év után is tombol közöttük a kémia

David Beckham óriási megtiszteltetésben részesült, ugyanis csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Az ünnepélyes...

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: Soha, soha, soha nem adom fel

Orbán Viktor ezzel a mondattal nyitotta beszédét a Fidesz mai tisztújító kongresszusán, ahol a párt jövőjéről döntöttek. A...

Magyar Péter előállt egy üggyel, ami szerinte még a kegyelmi botránynál is súlyosabb

A Fidesz politikusai és maga Orbán Viktor belehazudtak az emberek szemébe a Vitnyéd (Csermajor) területén kialakítandó befogadótáborral...

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megnéztük, mennyiből lehet jóllakni a foci-vb hivatalos szurkolói zónájában

Ha valakinek a budapesti Bajnokok Fesztiválja drága volt, gyorsan gondolja át a dolgot...

Orbán Viktor: Választási stratégiánk végig hibás volt

Cikkünk frissül! Tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladait sorolta kongresszsui beszédében a...

Kitaktikáztuk az EU-t – Orbán máris reagált Magyar vitnyédi menekülttáborról nyilvánosságra hozott bizonyítékaira

Azt is elmondta a Vadhajtásokkal kapcsolatos kijelenéséről, hogy szerinte Magyarországon nincsen szélsőjobboldali, csak radikális oldal,...

Vallott Orbán Viktor a migránstáborról: nem becsapták, csak taktikáztak Brüsszellel

Minden kérdés megválaszolva – közölte Orbán Viktor a Fidesz-kongresszus kezdete előtt, ahol készségesen reagált a sajtó kérdéseire,...

Sokkoló adatok kerültek napvilágra az oroszok háborús emberveszteségeiről

Az ukrán fegyveres erők vezérkara pénteken tette közzé az orosz–ukrán háború legfrissebb veszteségadatait, amelyek szerint Oroszország...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0