Ezt olvasta már?


Óriás csúszdarekord a legkisebb somogyi településen

20 fő, mintegy 10.000 csúszás, 300.000 lépcsőfok, 50 km lépcsőzés – ezt volt a Somogy megye legkisebb településén, Magyarország legnagyobb szárazcsúszda-parkjában rendezett 24 órás csúszdarekord.

Somogyország legkisebb településén, az 55 lelket számláló Patcán nagyra törő tervet szőtt a Katica Tanya: hazánk legnagyobb szárazcsúszda-parkjában felállítják a csúszdázás egyedi rekordját. A Zöldpont Életmód Klub tagjai vállalkoztak a nem mindennapi kihívásra, akik az év szökőnapját töltötték a csúszdázással.

„2012. február 24-én, 18 órakor kezdődött a rekordkísérlet, és pontosan egy egész nap elteltével, február 25-én, 18 órakor ért véget. A 20 fős csapat kitartóan csúszdázott, az épületet egyetlen pillanatra sem hagyhatták el, de maguk között beoszthatták, hogy ki, mikor, mennyit pihen. Az volt a lényeg, hogy a csapat tagjai közül néhányan folyamatosan a csúszdázás érdekében tevékenykedjen, azaz csússzon vagy a csúszdához menjen. A csapat lelkesebb volt, mint gondoltam, hiszen szinte folyamatosan egyszerre többen is csúsztak, olykor kisebb mutatvánnyal fűszerezve produkciójukat. Például térden és Buddha pózban is csúsztak, illetve a célegyenesbe érve táncmozdulatokat tettek. Mindez a szabályoknak nem mondott ellent. Kijelenthetem, hogy a patcai Katica Tanyán rendezett 24 órás csúszdarekord sikeres volt” - árulta el Sebestyén István, a Magyar Rekordok hitelesítője.

A kihívás ideje alatt zajlott az eseménynek otthont adó legnagyobb hazai szárazcsúszda-park és játszóbirodalom átadója is.

„A megye számára hatalmas jelentőséggel bír, hogy egy kis település ilyen sokat tesz a régió programpalettájának bővítéséért. Sok szállásadó azt gondolja, hogy ha szálláshelyet biztosít, akkor maradéktalanul kielégíti a vendégek igényeit. Azonban ez nagy tévedés. Roppant nagy szükség van olyan helyekre, mint a Katica Tanya, ahol több generáció együtt tudja tölteni az idejét aktív pihenéssel: csúszdázással, ügyességi játékokkal, természetközeli programokkal, valamint a hagyományőrzés és a vidéki életmód megismerésével” - hangsúlyozta Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.

A megnyitókon megszokott nemzeti színű szalag átvágása a Katica Tanyán rendhagyó módon zajlott, ugyanis a szalagot nem átvágták, hanem az átadó résztvevői – köztük Patca polgármestere – csúszásukkal átszakították.

„A Katica Tanya a hagyományőrzést és az aktív pihenést tartja a legfontosabb irányvonalnak, amibe persze mindig sok kreativitást csempészünk. Ezért kézenfekvő volt, hogy ha Magyarország legnagyobb szárazcsúszda-park átadóját tartjuk, akkor egy nyitó csúszással nyissuk meg a komlpexumot. Rendkívül fontos számunkra, hogy a szabadidő eltöltésére olyan alternatívákat tudjunk nyújtani, amelyen belül együtt szórakozhat, mozoghat és bővítheti tudását az egész család. A Katica Tanyán mindez megtalálható, éppúgy a frissen megnyílt szárazcsúszda-parkban és játszóbirodalomban, mint a tanyán folyamatosan megjelenő programokon: kenyérdagasztás, tehénfejés, gokartozás, kirándulás, állatsimogatás és megannyi színes, kreatív időtöltés” - mondja Handó Eszter, a Katica Tanya ötletgazda-tulajdonosa.







0
0
0

hírek innen, onnan

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla

Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.

Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről

A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...

Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!

A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...

Könyörögve kéri a villanyszerelő: soha ne dugd ezt a 7 készüléket a hosszabbítóba.

Tűzveszély fenyeget, ha nem figyelsz a háztartási gépek energiaigényére.

Káoszt okozott egy idős nő az M44-esen, hiába villogott a többi autós

Életveszélyes helyzet alakult ki az M44-es autóúton, Kecskemét és Kunszentmárton között. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia.

Kapitány István új részleteket jelentett be az 500 milliárdos EU-s energetikai fejlesztésekről

Okosmérők telepítése és nagyszabású hálózatfejlesztés is szerepel a tervek között.

Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé

Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással...

Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók

Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és...

Naderi Zsuzsanna: új stratégiai szemlélet szükséges a felnőttképzésben

A felnőttképzés és a szakképzés átalakítása nem valósulhat meg átfogó stratégia nélkül, ezért ezzel a feladattal egy "erős...

Kiszivárgott egy videó, amelyben bejelentik Balásy Gyula cégénél a csoportos létszámleépítést

„Nehéz helyzetbe kerültünk, önhibánkon kívül nem férünk hozzá a tartalékainkhoz” – fogalmaz a Visual Europe Zrt. igazgatósági...

Szexuális bántalmazással vádolt rendező: nem történt semmi, csak 18 pluszos volt a darab

A Zeneakadémiától szerdán távozó Almási-Tóth András egyik volt tanítványa hétfőn számolt be közösségi oldalán arról, hogy a...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

0