Ezt olvasta már?


Országos Erdészeti Egyesület: sikeresek voltak az erdei vándortáborok

Sikerrel zárult az erdeivándortábor-program, amelyre - a vírushelyzet ellenére - a tavalyinál is többen jelentkeztek - közölte a programot koordináló Országos Erdészeti Egyesület hétfőn az MTI-vel.

Június közepe és augusztus második fele között csaknem 4000 diák és kísérője indult táborozni a magyarországi erdőkbe, csaknem 160 csoportban, kilenc útvonalon, egy hét alatt átlagosan ötven-kilencven kilométert megtéve. A sajátos egészségügyi helyzetre tekintettel a szervezők a táborozás fókuszában lévő zöld szemléletformálás mellett kiemelt figyelmet fordítottak a járványügyi szabályok maradéktalan betartására, a táborozók biztonságára.

A diákok - felső tagozatosok és középiskolások - személyes élményeken át ismerkedhettek meg a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-Hegyhát, a Zemplén, valamint, idén először, a Vértes és a Zselic természeti kincseivel és kulturális értékeivel. Az egyes útvonalakat kiépítő állami erdőgazdaságok által szervezett erdei iskolai programok pedig lehetőséget biztosítottak arra, hogy tovább bővítsék természet- és honismeretüket - írták.

Kiemelték azt is, hogy idén az első táborok mind a kilenc útvonalon jelképes faültetéssel kezdődtek. A 17 őshonos fa elültetésével a szervezők nem titkolt célja volt, hogy így is felhívják a diákok figyelmét a klímavédelemre, amelyben a fák és a fenntartható erdőgazdálkodás kulcsfontosságú szerepet játszanak. Fontos üzenet volt az ültetett fajok kiválasztása is, ami az adott termőhelynek megfelelő őshonos fa volt, így a változatos erdők kialakítását jelképezte: a zempléni útvonalon például az év fájának választott tatár juhart, a Zselicben pedig egy vadcseresznyefát ültettek.

Az Országos Erdészeti Egyesület a Testnevelési Egyetemmel közösen akkreditált gyalogosvándortábor-vezetői továbbképzést szervez pedagógusoknak. A mintegy 250 pedagógus online képzése hétfőn kezdődött meg, és szeptembertől az erdőgazdaságok erdei iskoláiban zajlik majd a gyakorlati oktatásuk. A korábbi tanfolyamokkal együtt így már mintegy 1300 képzett pedagógus készülhet majd a jövő évi erdei vándortáborokra.

Az erdeivándortábor-programot az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja, az egyes útvonalak működtetését pedig a helyi állami erdőgazdaságok végzik, így részt vesz a programban a Bakonyerdő Zrt., az Egererdő Zrt., az Északerdő Zrt., az Ipoly Erdő Zrt., a Mecsekerdő Zrt., a Pilisi Parkerdő Zrt., a Sefag Zrt., a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és a Vérteserdő Zrt. - olvasható a közleményben.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kiss Ambrus: tudomásunk szerint nem lesz Sziget Fesztivál jövőre

Szinte biztosan elmarad jövőre Sziget Fesztivál, miután a főváros tulajdonosi bizottsága nem bontotta fel a jelenlegi szervezővel a...

Mol: Nyomozást indított a rendőrség a tűzeset miatt

Nyomozást rendelt el a rendőrség a Mol százhalombattai finomítójában történt tűzeset kapcsán. Gyanúsított egyelőre nincs az ügyben...

Ötvenéves elmélet igazolódott be a skizofréniával kapcsolatban

A szakemberek EEG-vel vizsgálták meg az alanyok agyhullámait.

Kiss Ambrus: A Hajógyári-sziget most azoknak foglalt, akik nem akarnak Szigetet szervezni

Jelen állás szerint jövőre nem lesz fesztivál, mondta a főváros főigazgatója, aki beszélt villamoshosszabbításról, és a tűzijáték...

Most jött a megdöbbentő hír Köllő Babett házasságáról: "Muszáj, hogy az egyikünk elköltözzön otthonról"

Köllő Babett neve sokak számára egyet jelent a csillogással és a szórakoztatóipar felszínes világával. Azonban a színész-műsorvezető...

Zalatnay Cini a Békemenet résztvevőinek: „Lélekben ott leszek veletek”

Nagyon várta, hogy ott lehessen, de sajnos lebetegedett.

A párizsi Louvre után újabb francia múzeumot rámoltak ki

Újabb múzeumi rablás történt Franciaországban. Pár nappal a párizsi Louvre-rablás után a Langres-ben található Felvilágosodás...

Harsányi Gábor megrázó részleteket árult el Latinovits Zoltán haláláról

Harsányi Gábor szoros barátságot ápolt a színészlegendával, Latinovits Zoltánnal, aki 1976-ban tragikus körülmények között hunyt el....

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

„Ez tönkreteszi Szoboszlait” – Arne Slotot bírálták Angliában

Chris Sutton, korábbi Premier League-győztes csatár Szoboszlai Dominikról is beszélt a BBC Sport Monday Night Club podcastjében.

Roy Keane kemény kritikával illette a Liverpool csapatkapitányát

A Manchester United legendájának, Roy Keannek nem tetszett a Pool csapatkapitányának, Virgil van Dijknak hozzáállása az Anfielden elszenvedett 2–1-es vereség után Rúben Amorim csapata ellen.

0
0

Bulvár

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen

Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.

Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?

Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

Megfosztottak egy fideszes képviselőt mandátumától, mert a választás óta be sem ment a közgyűlésbe

Kerekes Miklós az előző ciklusban alelnök volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei közgyűlésben.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

blogmorzsák

Magyar könyvtárosok Kínában

Beszámoló egyhetes kínai szakmai tanulmányútról: a Kínai Nemzeti Könyvtárban.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

0