Országszerte 22 információs pont nyílt a fogyatékos emberek és családjaik segítésére
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. valósítja meg azt az Európai Unió által finanszírozott, az Európai Szociális Alap által támogatott projektet, amelynek eredményeként idén áprilisban a megyeszékhelyeken 22 Információs és Koordinációs Pont kezdte meg működését.
Az információs pontok létrehozásának és működtetésének célja, hogy komplex szolgáltatásokkal és naprakész információkkal segítsék a szellemi és testi fogyatékos embereket és családjaikat, illetve megkönnyítsék eligazodásukat a hétköznapi információk megszerzésében.
Ahogy az a hétfő délutáni pécsi sajtótájékoztatóból kiderült, a „MONTÁZS projekt - A fogyatékos személyek számára nyújtott szakmai és közszolgáltatások hozzáférhetőségének kialakítása, fejlesztése” című kiemelt projekt fő célja, hogy a fogyatékos személyek számára szükségleteikre reagáló, rendszerszerű szolgáltatásokat fejlesszen és tegyen hozzáférhetőbbé. Mindezek hatására javuljon az érintettek életminősége, önálló életvezetési képessége, valamint erősödjön a társadalmibefogadás.
Ez nem valósulhatna meg a részfolyamatok átvizsgálása és módosítása nélkül, így a projekt célja az is, hogy a közszolgáltatások rendszere reagáljon az érintettek igényeire, illetve egy olyan országos hatókörű rendszer kialakítása, amely hatékonyan segíti a fogyatékos emberek információkhoz, szolgáltatásokhoz való akadálymentes hozzáférését.
Az új infopontról szóló sajtótájékoztatón Őri László, Pécs alpolgármestere a projekt céljait foglalta össze, méltatva azt. Elmondta, egy társadalom, egy közösség fejlettségét az mutatja, hogyan viszonyul a fogyatékkal élő vagy valamilyen módon elesett tagjaihoz. A városvezetés értékválasztásából, világlátásából következik, hogy számukra minden ember egyforma értéket képvisel. Függetlenül attól, hogy megadatott-e neki, hogy ép családban nőjön fel és attól is, hogy egészségesnek vagy fogyatékkal élőnek született.
Ezután Nagy István, az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ igazgatója elmondta, elsőként jelentkeztek együttműködésre a projekt baranyai indulásakor azzal a céllal, hogy mindenképp Pécsre kerülhessen a szolgáltatás. Azzal, hogy bekapcsolódnak az infopont munkájába, teljes körűbb szolgáltatást tudnak ugyanis nyújtani saját központjuk munkájában is.
Ezt követően Simonics Benjámin a hálózatfejlesztési munkacsoport nevében bemutatta az Efiportált, vagyis az Egységes Fogyatékosságügyi Információs Portált. Ez a honlap egy felületen gyűjti össze országosan mindazokat a híreket, információkat, amelyek a fogyatékos emberek és családjaik segítségére lehetnek többek között az oktatás, egészségügy, munkavállalás, programlehetőségek témakörében.
Mint az a beszédek során többször szóba került, a rendezvény elsődleges célja a média képviselőin keresztül a lakosság értesítése az információs pontok működéséről, és az általuk nyújtott szolgáltatásokról. Ezeket a lehetőségeket érdemes megragadni és élni velük, hogy az információáramlás minél zökkenőmentesebb lehessen.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Orbán Anita: 92 milliárd forintnyi pénzügyi támogatás érkezik a Norvég Alapból
Sikerült lezárni a tárgyalásokat a donor országokkal. A források többségét zöld fejlesztésekre és közösségi programokra fordíthatja...
Megjelent a kormányhatározat a gyermekvédelemnek nyújtandó mentőövről
A Magyar Közlönyben megjelent határozat 2026-ra 6 milliárd forintot irányoz elő a gyermekjóléti alapellátás és a gyermekvédelmi...
Újabb vonatbaleset történt, most szerda este – közleményt adott ki a MÁV
Baleset miatt változott a vonatok közlekedése a lajosmizsei vasútvonalon, az utasoknak pedig pótlóbuszos átszállásra és hosszabb...
Egy nap után mentettek ki egy nőt a tengerből, aki egy hajóról a tengerbe ugrott
A 44 éves El Salvador-i nő csak ki akart szállni a hajóból.
Vilmos kockázatos döntést hozott Katalin miatt: még a királyi családdal is szembement a szerelméért
Vilmos herceg már a Katalinnal kötött házassága előtt meghozott egy meglepő döntést, amellyel nemcsak komoly kockázatot vállalt, hanem...
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Elfogadták Szlovákiában a 2027-es költségvetést.
Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Az amerikai elnök megint nagyot mondott.
Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket
Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába...
Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Sötét jövőképet vázolt fel Donald Trumpnak a Végzet Prófétája: a látnok szerint drámai veszély fenyegeti az elnöki gépet
A médium korábban már számos jóslatot tett az Egyesült Államok elnökéről.
Kiderült az igazság az amerikai csúcsvezető állítólagos oroszországi útjáról
Az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva szerdán azt jelentette, hogy Oroszországba érkezett Kash Patel, az amerikai...
Változhatnak a kamionstop szabályai
Felülvizsgálja a kormány a nehéz teherautók közlekedését korlátozó szabályokat, köztük a kamionstopot, emellett megvizsgálják a...
Sport
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Új részletek derültek ki a Gulácsi Péter otthonában történt fegyveres rablásról
Szörnyű stressz érte a magyar kapust és családját.
Mutatjuk Lamine Yamal cselét, de félő, hogy beleszédülsz a látványba!
Ezen ámul most az internet.
Állandóan Szoboszlait kritizálta, most tönkremehetett a Liverpool legendája
Hajmeresztő hírek láttak napvilágot a Liverpool és az angol válogatott korábbi legendás védőjéről, Jamie Carragherről.
Megszólalt az Orbán-kormány volt minisztere, akit Ruszin-Szendi Romulusz javasolt klubelnöknek
Megválasztását a Tisza-kormány új jogszabálya sem veszélyezteti.
„Az nem normális, amit a Barca csinál” – Hansi Flick egy futballgépezetet épített
Megállíthatatlannak tűnnek a katalánok.
Marco Rossi fogja a fejét, piszok nehéz helyzetbe került a magyar válogatott
Lecsapott az UEFA.
Hiába a Barcelona elképesztő fordítása, a show-t a Bayern München thrillere vitte el a Bajnokok Ligájában
Sallai Roland közel egy hónap után játszott újra.
Egy friss videó szerint guberáló lett a háromszoros olimpiai bajnok legendából
Fénykorában a világ egyik legjobb bunyósa volt.
Olyan történik a Ferencvárossal, amire eddig még sohasem volt példa
Vajon fordulat áll be, vagy marad minden az eddigi kerékvágásban?
Kerkez Milos a BL-meccs előtt tálalt ki Szoboszlai Dominikról: ezt nem szereti a Liverpool-sztárja
A védő azt is elárulta, hogy van most Szoboszlai Dominik.
Lamine Yamal bűvészmutatványán ámul a spanyol sportsajtó
A BL-ben varázsolt a Barcelona csillaga.
Bulvár
A magyar kormány döntését követően a távozását fontolgatja a Veszprém világklasszis játékosa
A megváltozott adórendszer miatt távozhat a Veszprém kapusa.
Kiszivárgott a hátborzongató titok: Oroszország és Kína már rejtegetheti a lezuhant UFO-kat.
Kína és Oroszország már birtokolhatja a lezuhant UFO-kat. Ha Amerika nem lépi meg a titkos UFO-akták nyilvánosságra hozatalát, óriási hátrányba kerülhet a világűrverseny legújabb szakaszában.
Brutális sztorik a szegedi egyetem kancellárjától Orbán Győzőékről, Bánki Erikről, Kubatov Gáborról és a fenyegetésekről
Üzenetet kapott Orbán Győzőék érdekében, Bánki Erik a Hungast nevében tárgyalt vele, Kubatov Gábor berendelte, Fauszt Zoltán pedig fenyegette.
Rekonstruáltak egy 315 ezer évvel ezelőtt élt ember arcát: így nézhetett ki a legelső modern ősünk
Digitálisan rekonstruálták, hogyan nézhetett ki a modern ember egyik legkorábbi ismert képviselője.
Kiderült, kit marcangolt halálra a tigris az angliai állatkertben
Azonosították azt a férfit, aki múlt hét szombaton bemászott egy brit állatpark tigriskifutójába, ahol az állat halálra marcangolta. Az áldozat családjának nyilatkozata egészen más megvilágításba helyezi a trag
Mínusz 15 fokkal támad az első téli nap: itt a hatalmas fordulat az időjárásban, már biztos
Megszólaltak a meteorológus, így tőr be a tél Európába.
Fájdalmas pofont kaptak az állampapírok
Nemzetközi eladási hullám söpört végig az állampapírpiacokon, ami a magyar kötvények hozamait is alaposan feltornázta. Bár a hazai inflációs adatok kedvezőek, az MNB behúzta a kéziféket a kamatvágásoknál. A be
Nagyon fontos hírt kaptak a gázzal fűtő magyarok: kiderült, mi vár ránk a következő télen
A kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett sem tervezi a piaci üzemanyagárak hatósági korlátozását.
Nagy a felháborodás, már ezer magyar zenész írta alá a petíciót – Tóth Vera is elmondta a véleményét
Magyarországon 24 óra alatt több mint ezer hazai szerző és előadó írta alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által kezdeményezett AI Manifesztót, amely a generatív mesterséges intelligencia törv
„A legjobb mutyi az, amit senki sem lát” - Bődületes Fidesz-paródia került ki az internetre, ezen röhögnek most a magyarok
Ismét Radics Peti ment neki nagy erővel a Fidesznek.
Ilyen sincs: közös karácsonyi ajándékot ad a Parlament a magyar dolgozóknak
Hihetetlen, de teljes az egyetértés a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzéki frakciók is támogatják december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását. Hantosi István (Tisza Párt) szerint ez a döntés az Orsz
Kivégzett egy huszonéves lányt egy férfi Szolnokon, majd napokig az erkélyen rejtegette a holttestét
Tizenhét év fegyházra ítélték a nő volt barátját.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


