Ezt olvasta már?


Palkovics: közös vállalkozást hozott létre a zalaegerszegi tesztpálya és az osztrák AVL

A zalaegerszegi járműipari tesztpálya közös vállalkozást hozott létre az osztrák AVL autóipari kutatóvállalattal, az együttműködés célja, hogy a létesítmény pénzügyi fenntarthatóságát, jövőbeni hasznosítását a legnagyobb professzionalitás mellett lehessen biztosítani - jelentette be Palkovics László

Palkovics László kifejtette: az AVL-ZalaZone Kft. felel a tesztpálya üzleti célú értékesítéséért, ezen belül egyebek közt az ipari promócióért és marketingért, az üzletfejlesztésért, valamint a tesztek végrehajtásához szükséges feltételek biztosításáért. A november elsejétől működő közös cégben az AVL Hungary Kft.-nek 74 százalékos, az állami tulajdonban lévő Autóipari Próbapálya Zala Kft.-nek 26 százalékos tulajdoni részesedése van.

Az AVL-ZalaZone a tesztpálya képviselőjeként készíti a tesztelési árajánlatokat és az ügyfélszerződéseket, de a tesztpálya kutatási célú felhasználását, valamint a tesztpályához kapcsolódó, ipari vállalatoknak kínált tesztelési szolgáltatásokat továbbra is az Autóipari Próbapálya Zala Kft. menedzseli - közölte a miniszter.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy a járműgyártás nélkülözhetetlen szerepet tölt be a hazai high-tech környezet megteremtésében. Megemlítette, hogy az év első tíz hónapjában Japánból és Dél-Koreából tíz nagy, az elektromos járműiparhoz kapcsolódó beruházás érkezett az országba, ezek összértéke csaknem 3 milliárd euró. A kormány szándéka, hogy az új beruházásokkal folyamatosan növeljék a kutatás-fejlesztési kapacitások arányát - fűzte hozzá.

Emlékeztetett, hogy a kormány 2016 nyarán döntött zalaegerszegi járműipari tesztpálya létrehozásáról. A 42 milliárd forintos beruházás első ütemének átadása Zalaegerszeget és térségét feltette az autóipar európai térképére, ugyanakkor kiemelt feladatot jelent, hogy a létesítmény pénzügyi fenntarthatóságát biztosítsák.

A tesztpálya üzleti célú értékesítését végző AVL-ZalaZone Kft. létrehozásával "a tesztelésre alkalmas infrastruktúra egyesül a globális járműipari piaci ismerettel, a professzionális menedzsment tapasztalattal és a fejlesztőmérnöki kompetenciákkal" - fogalmazott Palkovics László.

Helmut List, az osztrák AVL autóipari kutatóvállalat elnöke elmondta: az AVL ahhoz nyújt segítséget, hogy növeljék a ZalaZone tesztpálya kihasználtságát.

A húsz évvel ezelőtt készült európai tesztpályák építésénél még nem vették figyelembe az autonóm, önvezető autózás kívánalmait, ezzel szemben a zalaegerszegi tesztpályán a legkorszerűbb eszközök, a legújabb technológiák az önvezető járművek tesztelést is lehetővé teszik az autógyártók és járműfejlesztők számára - fejtette ki.

Az AVL konszern világszerte 50 helyszínen 10 ezer, Magyarországon pedig 500 munkatársat foglalkoztat. A zalaegerszegi telephelyet 30 fővel tavaly nyitották meg, és várhatóan elsőként hoznak létre céges fejlesztőközpontot a tesztpálya közvetlen közelében.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Két új Gripen érkezett Kecskemétre

Több, mint haditechnika - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a flottáról, ami immár 16 gépet számlál. Alighanem ez az utolsó védelmi...

9 őrületes titok Az ördög Pradát visel első és második részéről, amit a legnagyobb fanok sem tudtak eddig

Ezek a döbbenetes kulisszatitkok még azok számára is tartogatnak meglepetést, akik kívülről fújják Az ördög Pradát visel minden...

Uniós és régiós átlag fölött a magyarok pénzügyi megtakarításai

A magyar lakosság GDP-arányos nettó pénzügyi megtakarítása 2025-ben 4,6 százalékot tett ki, ami továbbra is meghaladja a régiós,...

A 2020 után született gyerekek akár hétszer több szélsőséges időjárási eseményt élhetnek át életük során

Salwa még csak 13 éves volt, amikor a szülei bejelentették: hamarosan férjhez megy. A családja a pakisztáni Sindh térségben történt...

Megérkezett a kecskeméti repülőbázisra a két új Gripen harcászati repülőgép

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a vadászgépek fogadásán - amelyen egyben megemlékeztek a Gripenek magyarországi...

Delhusa Gjon 44 ével fiatalabb szerelméről: „Ha látná, hogy valaki rám startol, azt kifüstölné, de nagyon keményen”

Annak ellenére, hogy kezdetben sokan szkeptikusak voltak a hatalmas korkülönbség miatt, Delhusa Gjon és 44 évvel fiatalabb menyasszonya,...

Nyolcvanezren kérik az ügyészségtől, hogy ejtse a vádat a Pécs Pride szervezője ellen

Petíciókat adott át az Amnesty International Magyarország a Pécsi Járási Ügyészségnek.

Árulkodó jelek: taccsra ment Lakatos Márk melegházassága

Úgy tűnik, véget érhetett Lakatos Márk és kubai férje, Alain kapcsolata. Lakatos Márk és a nála 26 évvel fiatalabb meleg párja tavaly...

Magyar Péter: Orbán az oligarchák oldalára állt, vérlázító döntést hozott

Magyar Péter Brüsszelből jelentkezett be, ahol azt állította, a leköszönő kormány két rendelettel könnyítette meg a vagyonkimentést. A...

Három férfit azzal vádolnak, hogy egy online profil kérésére gyújtották fel a brit miniszterelnök két házát

A profil állítólag pénzt ajánlott a férfiaknak, akik tavaly május közepén gyújtogattak.

Vizsgálatot sürget az amerikai kongresszusi képviselő amiatt, kapott-e magyar közpénzt a CPAC

A kezdeményezés szerint fel kell tárni, sértették-e az Orbán-kormány feltételezett támogatásai az amerikai kampányfinanszírozási és...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

0
0

Bulvár

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott

A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február

Ez a betegség csendben gyilkol: sokan túl későn veszik észre a jeleit

Az egyik tünete például az lehet, hogy légszomjat érez a cipő felvétele során.

0