Ezt olvasta már?

Pécsett, Budapesten, Szegeden és Debrecenben is végeztek szervátültetéseket tavaly

Tavaly 307 szervátültetés történt Magyarországon, 273 esetben elhunyt donorból, 34 esetben pedig élőből eltávolított szervvel.


Pécsett készül a magyar covid orrspray is – Jakab Ferenc szerint a covid hosszú távon egy szezonális, enyhe vagy középsúlyos felső légúti tüneteket okozó fertőzéssé szelídülhet

Óvatosan kell kezelni azokat a kijelentéseket, amelyek szerint az omikronnal vége a pandémiának – mondta a Forbes.hu-nak adott interjúban Jakab Ferenc.


hirdetés

. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) virológus professzora, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője nem hiszi, hogy az omikron végérvényesen véget vet a koronavírus veszélyének, de szerinte a covid hosszú távon egy szezonális, enyhe vagy középsúlyos felső légúti tüneteket okozó fertőzéssé szelídülhet. A hangsúly azonban egyelőre nem azon van, hogy szelídül, hanem hogy hosszú távon.

 

Forbes.hu: Múlt hét óta azon túl, hogy itthon is berobbanni látszik az omikron és az ötödik hullám, több olyan hír is volt, ami szerint ennek a hullámnak a lecsengésével véget érhet a világjárvány. Ön egyetért ezzel?

 

Jakab Ferenc (J.F.): Nem. Az omikronról azt lehet tudni, hogy nagyon gyorsan terjed, de talán úgy tűnik, hogy enyhébb klinikai tünetekkel megúszható. Nem kérdés, hogy nagyon sokan el fogják kapni, és ez valószínűleg populáció szintű immunizálást is eredményez, de ne gondoljuk azt, hogy ezzel vége a történetnek.

 

Forbes.hu: Mi jöhet az omikron után?

 

J.F. : Elképzelhető, hogy az ötödik hullám lecsengésével a járvány ezen szakasza befejeződik, de ezzel két probléma van. Egyrészt azt látjuk, hogy a koronavírus ellen nem tudunk élethosszig tartó védettséget szerezni, az évek óta világszerte cirkuláló nátha-koronavírusokat is ezért kapjuk el évről-évre. Az omikronon átesetteknél a nem oltottak természetes védettsége valószínűleg 3-4 hónapon belül le fog csengeni – ez feltételezés, nem tudjuk pontosan.

 

Forbes.hu: Szóval valószínűleg az omikron átimmunizálja a populációt, 3-4 hónapig jók vagyunk, lecseng a járvány, majd az előző évekhez hasonlóan minden kezdődik elölről?

 

J.F. : Részben. Eljutunk a nyárig, tavasz végén, a nyár folyamán, és őszre lassan mindenkinek elkopik a védettsége és ha újra jön egy vírus, akkor újra fellángolhat a járvány. Arról nem is beszélve, hogy ha nem az omikron, hanem valami más érkezik, ami ellen még az esetleg fennmaradó védettségünk sem elég hatékony, akkor újrafertőzhet minket.

 

Bár én is azt vallom, hogy hosszú távon leszelídül egy omikronhoz hasonló, szezonális, enyhe vagy középsúlyos felsőlégúti tüneteket okozó fertőzéssé, jelen pillanatban ezt még azért nem látjuk, ez inkább hosszabb távon valószínű.

 

Forbes.hu: Mennyiben látszik másnak 2022-ben az a forgatókönyv, hogy egy nyugodtabbnak mondható nyár után ismét jön a feketeleves?

 

J.F. : Abban más, hogy egyfelől az oltottság egyre magasabb szinten van és reméljük, hogy tovább fog növekedni. Másfelől azért nyilván a természetes átfertőződést nem lehet figyelmen kívül hagyni, valamit számítani fog, lesz valamilyen szintű védettség, mégha kopik is. Csökkenő amplitúdójú, csökkenő intenzitású és talán enyhébb klinikai tüneteket okozó kisebb járványok lesznek, én ezt várom, de ezt felülírhatja a természet.

 

Forbes.hu: Arra gondol, hogy újabb variánsok jelennek meg?

 

J.F. : Igen, megjelenhetnek újabb, esetleg súlyosabb tüneteket okozó variánsok. Ne felejtsük el, hogy az omikron azért nem érinti annyira a tüdőt, mert az eddigi kutatási eredmények szerint nem azt a sejtbe történő belépési mechanizmust alkalmazza, mint a korábbi variánsok.

 

Egy újabb variáns azonban a tüdőt is támadhatja ismét. Ezért óvatosan kell kezelni az olyan kijelentéseket, hogy az omikronnal vége a pandémiának. Lehet, hogy időlegesen megoldja, de nem hiszem, hogy végérvényesen ez fogja jelenteni a koronavírus veszélyének a végét.

 

Forbes.hu: Világszerte egyenetlen az átoltottság, a fejlődő országokban, ahol van is oltóanyag, ott is alacsony az oltási hajlandóság. Emiatt jönnek az új variánsok?

 

J.F. : Persze. Azt szoktuk mondani, hogy az oltással három dolgot védünk ki: védjük magunkat, védjük a körülöttünk lévő embereket, illetve csökkentjük azon képességét a vírusnak, hogy újabb variánsokat alakítson ki. Ez egy RNS-vírus, aminek magas a mutációs rátája. Amíg a vírus nagymértékben tud terjedni, sokszor meg tudja magát sokszorozni és replikálódni képes, ott hibák fognak keletkezni a replikációs mechanizmusban és ezek a hibák a variánsok kialakulásához vezetnek. Ahol alacsony az oltottság, ott ez hatványozottan igaz.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Metró alá löktek egy nőt, azonnal szörnyethalt

A várakozó utas még csak nem is sejthette, hogy veszély fenyegeti. A hajléktalan egy váratlan pillanatban lépett oda hozzá és a mozgó...

Nagyon furcsa jeleket sugárzott egy titokzatos orosz rádióállomás

Az UVB-76 pontos funkciója nem ismert, de szinte biztos, hogy katonai célokat szolgál.

Egy egész óvodát be kellett zárni a vírus miatt – kitört a kommentháború a szülők között   

Forrnak az indulatok egy Pest megyei kisváros Facebook oldalán, miután a polgármester a héten arról írt, hogy egy teljes óvodát kellett...

Születésnapján halt meg az Oscar-díjas színésznő egyetlen gyermeke

Regina King fia önkezével vetett véget életének.

A Luxor nyerőszámai és nyereményei a harmadik héten

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők:

Félelmetes, hogy mennyire hasonlít 16 éves lánya az elhunyt sztárra

Matilda már 16 éves és megdöbbentően hasonlít híres édesapjára.

A Pfizer vezére szerint jobb lenne az évenkénti oltás, mint a többször emlékeztető

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója szombaton azt mondta, hogy a koronavírus világjárvány elleni küzdelemben az éves vakcina...

Rusvai Miklós: jövő héten tetőzhet az ötödik hullám Magyarországon

Rusvai Miklós az RTL Híradónak adott nyilatkozatban beszélt arról, hogy akár már jövő héten tetőzhet az omikron-hullám itthon.

Az USA már menekítheti a kijevi nagykövetségének dolgozóit

Engedélyt kért az amerikai külügyminisztériumtól az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége, hogy a nem létfontosságú dolgozók és...

Hatalmas nyereményeknek örülhetett két magyar szerencsejátékos

A főnyereményt ugyan nem vitték el az Eurojackpoton, de két magyar így is óriási nyereménnyel gazdagodott.

Sport

16 másodperc alatt végezte ki ellenfelét a legendás Evander Holyfield fia

A 24 éves Evan az eddigi összes profi bokszmeccsét megnyerte, és túlszárnyalhatja világbajnok édesapja sikereit.

Itt a kézilabda Európa-bajnokság eddigi messze legnagyobb meglepetése

Az indiszponáltan játszó olimpiai bajnok nem tudott mit kezdeni a hozzá hasonlóan koronavírus-sújtotta ellenfelével.

Mutatjuk a futball Eb gólkirályának modell lánytestvérét

Bemutatjuk a Playeren Kristyna Schickovát, Patrik Schick lánytestvérét.

Edzőképzőn kellene mutogatni a Dortmund gólját

Ahogy a közhely mondja: befűzte az oktatófilmet a BVB.

A végére elfáradtak a vírus által megtizedelt németek

Az első félidőben még jól tartották magukat.

Kaptam egy labdát, bevertem a szélről, majd hason átcsúsztam a tomboló szurkolók előtt

Az 1980-as években a Rába ETO labdarúgó- és kézilabdacsapata is úttörő volt a maga nemében. Két győri legendát, Iváncsik Mihályt és Hajszán Gyulát kérdeztük a sikerek titkáról.

Épp az Australian Opent kommentálta, amikor megváltak Köves Gábortól, a legsikeresebb magyar férfi teniszválog...

Köves Gábornak lejárt a szerződése. Fucsovics Márton volt edzője, az új teniszszövetségben szakmai igazgatói szerepet vállaló Sávolt Attila javaslatára nem hosszabbítottak azzal a kapitánnyal, aki a magyar tenisz

Megmutatjuk, milyen elképesztő luxusban él a világ jelenleg legtöbbet kereső sportolója – fotók, videó

A koronavírus nem csak az emberek életét, de a sportvilágot is teljesen felkavarta 2021-ben. Azzal együtt is, hogy versenyek egész sorát kellett törölni a világméretű járvány miatt, a Forbes Magazin összeállítása

Félti a családját a Manchester United focistája, ezért nem lép pályára a hétvégén

A hétközi bajnoki ideje alatt törtek be a svéd válogatott védő otthonába.

A stadion közönsége énekelt a győztes meccs után a szülinapos teniszezőnek - videó

A francia Alizé Cornet a születésnapján nem várt ajándékot kapott az ausztrál nyílt teniszbajnokság nézőitől, amitől nagyon elérzékenyült.

0

Bulvár

Nem utazhatnak be többé az Amerikai Egyesült Államokba azok a magyarok vízum nélkül, akik az ország határain k...

Még akkor is, ha történetesen évek vagy évtizedek óta Magyarországon élnek.

Fordulóponthoz érkezett az omikron-hullám, s így a világjárvány is?

Úgy hírlik, Dél-Afrika túljutott az omikron-perióduson, és ez reménységet önthet a világ többi országának lakosságába is.

Kiadták a figyelmeztetést, ömleni fog a hó

Felhős lesz az idő szombaton, este mínusz 8 Celsius-fokig hűlhet a levegő.

G.w.M felesége a Megasztárban szerepelt: Melanie így nézett ki 16 évesen

Kulcsár Edina új párjának, G.w.M-nek a felesége egy időben maga is érdeklődött a zenei pálya iránt.

Így rejtsd el a készpénzt a lakásodban – 5+1 furfangos trükk

Az emberek többsége a matrac alatt tartja. A kávé- vagy cukortartó szintén népszerű, ahogy a fiók alá felragasztott megoldás is...

Botrány a budapesti gimnáziumban: félbeszakadt az írásbeli felvételi vizsga

Szabálytalanságot észleltek az eljárás közben.

Mindenki a 18 éves norvég hercegnő szépségén ámul - Katalin labdába sem rúghat mellette

Elég a brit királyi család tagjaiból egy időre: érdemes körülnézni ugyanis más királyi családok sarjai között is, hiszen nem csak Katalin hercegné az, aki kivételes szépségével szóra érdemes. Most megnézheted

A Kresz kérdés, amin mindenki elbukik: te tudod melyik autó mehet először?

Te is imádod időről időre felfrissíteni a Kresz tudásodat egy-két bonyolultabb szituációs kérdéssel? Akkor ezt imádni fogod! Nincs más feladatod, mint eldönteni, hogy milyen sorrendben haladhatnak át az ábrán szer

Rogán Antal is értintett a Völner-ügyben

Kiderült, hogy Rogán Tóni kabinetfőnöke vette meg Völner Pál letartóztatott bűntársának irodaházát.

Évekre tiltólistára került Máté Péter: egyetlen dal miatt tették tönkre a karrierjét

Noha Máté Péter közel negyven éve nincs közöttünk, mind a mai napig megbecsült zenésznek számít. Volt idő azonban, amikor a tehetsége ellenére sem kapta meg azt az elismerést, ami járt volna neki.

Kvíz a magyar kultúráról: tudod, mi a műfaja a Himnusznak?

Teszteld, mennyire ismered a magyar kultúra szépségeit és a legfontosabb hagyományainkat.

Négy oltástól sem volt ellenanyaga Márknak, végül elkapta a covidot

A veseátültetett fiatalember otthonában gyógyult. Újabb ellenanyag-tesztje végre pozitív. 

blogmorzsák

7 trükk az esésveszély csökkentésére

A havazás, a lefagyott, jeges járdák potenciális veszélyforrást jelentenek. Ezekre figyelj, hogy megelőzd a súlyos következményeket!

Már nem csak a tárcánk, hanem a KSH is drágulást jelez

Ritka alkalom, hogy a KSH adatai egybevágnak az általános fogyasztói közérzettel.

Komlót az otthonokba!

Ha nem szeretnénk nagyipari komlótermesztők lenni, elég egyetlen komló otthonra.

Hogy győzzük le a Covidot?

Könyörgöm, csak ne úgy, ahogy a filmen próbálják! Idióta ötlet, unalmas akció és John Malkovich. Miért, John, miért?

Nem jött be a progresszió a rendőrségnél

Ahol leépítették a hatóságokat, jelentősen megnőtt a bűncselekmények száma. Nahát.

Elég oxigén jut a szervezetedbe? Így tudd meg azonnal!

Járvány idején ajánlott: teszteld vele saját magad, szeretteid egészségét!

Aludtál már a templomodban?

Egy ilyen élmény után legközelebb másképp jönnek a gyerekek az istentiszteletekre is.

Védőoltás a rák ellen – létezik!

Az összes nemi szervi daganat 90%-át HPV okozza. Te beoltattad már magad?

A jövő kórházai

Hogyan lépünk be az egészségügyi információs technológia korszakába? Ilyenek lesznek az intelligens kórházak?

Amikor visszanyal a Pegasus

Amikor az ember az úgynevezett Völner-ügy dokumentumait böngészi, egyre inkább úgy érzi magát, mintha beült volna egy időgépbe.

"Orbán Viktor totálisan elvtelen"

Orbán Viktor minden volt már. Opportunista, gerinctelen, kaméleon, skizofrén, szélkakas... Mennyi ebből az igazság?

Koppintás vagy véletlen? Szavazz!

Mit jelent az, amikor két tervező darabjai gyanúsan hasonlóak? Inspirációs forrás, véletlen, vagy lenyúlás? Szavazz!

0