Pécsi tervező öltözteti Tatár Csillát
A pécsi tervező, Cserkúthy Hanna mindössze 25 éves, de gyönyörű kreációival máris a legnagyobb nevek közé került a divat világában. - Pécsi Napilap -
Téli kollekcióját a brit Vogue mutatta be, a napokban pedig A Dal 2017 döntőjén Tatár Csilla is az ő egyik darabját viselte.
„Szeretném megköszönni Cserkúthy Hannának ezt a gyönyörű ruhát. (...) Nagy megtiszteltetés volt az Ő ruhájában színpadra lépni!” – írta a műsorvezetőnő a közösségi oldalán.
– Az MTVA stylistja talált rám a közösségi oldalon A Dal 2017 döntője előtt – mesélte a Borsnak Hanna. – Azt a ruhát, amit A Dalban láthattak a nézők, Csilla a tavalyi tavaszi– őszi kollekcióból választotta ki. Bár azt a ruhát, amelyiket kinézte, már nehezen lehetett volna átalakítani, hogy passzoljon rá, ezért egy-két napunk maradt, hogy ugyanazt a ruhát elkészítsük az ő méretében. Ezzel együtt fantasztikus érzés volt látni, hogy élő műsorban azt a darabot viseli. Óriási büszkeség töltött el. Nagyon szívesen tervezek bárkinek, aki megkeres, hétköznapi viseletre is, azon pedig korábban nem is gondolkodtam, hogy esetleg műsorvezetők ruháihoz is felkérnek. Tévés személyiségnek még soha nem terveztem, hatalmas megtiszteltetés volt Csillával dolgozni. Aranyos, kedves és közvetlen volt.
bors
hírek innen, onnan
Segítik a fogyást, javítják az állóképességet, erősítik az immunrendszert – Az ezerarcú pre- és probiotikumok
A pre- és probiotikumok hatása szerteágazóbb, mint hittük.
40 ezren állnak rendszámcsere előtt, már tudjuk, mi vár rájuk
Arról a tulajdonosok dönthetnek, hogy egyszer vagy kétszer akarnak-e a kormányablakba zarándokolni.
Vigyázat, most van az autóromboló madarak szezonja! Ezért támadják a kocsik tükrét és ablakait
A költési időszak beköszöntével sokan figyelnek fel egy különös jelenségre: madarak kopogtatják az ablakokat, vagy akár órákon,...
Drámai vallomások a Hableány-tragédia tárgyalásán: Így mentették a Dunába zuhant túlélőket a hajósok
Sokkolta az egész országot, amikor hét évvel ezelőtt jött a hír: elsüllyedt egy hajó a Dunán és rengetegen meghaltak. Később...
Mi az a Heyoka-empata? Három jel, hogy ismer egyet
Az empátia az emberi kapcsolatok egyik legfontosabb építőköve. Az, hogy képesek vagyunk mások érzéseit megérteni és átélni, nemcsak a...
Megfagyott a levegő az Oscar díjátadón, élő adásban beszélt olyan dologról az est házigazdája, amiről senkinek sem szabadott volna
Ennek komoly visszhangja volt a nemzetközik sajtóban.
Kiderült a mesterterv: így tartaná sakkban a nyugati fegyveripart a keleti szuperhatalom
Kanada egyetlen jelentős antimonbányája kínai állami kézben van, a termelés pedig évek óta szünetel. Eközben a stratégiai fém iránti...
Bankszámladíjak: az összes számlacsomag költségeit összeszedte és sorba rendezte az MNB, íme a lista
A lakossági banki díjak csökkentése érdekében az MNB és a Magyar Bankszövetség 2025 tavaszán megállapodást kötött, amelynek fontos...
Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban
Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.
"A sötét napok után mindig felragyog a fény" - 54 éves lett Noszály Sándor
Inspiráló gondolatokat fogalmazott meg az egykori teniszező.
Mától kedvező kamatozású hitelekre pályázhatnak a kkv-k
Már pályázhatnak a cégek a megemelt keretösszegű EXIM-konstrukciókra a Demján Sándor Program keretében.
Támogatáscunami kkv-knak uniós támogatással
Cél a kkv-k digitalizációjának segítése.
Sport
Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte
A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.
Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.
Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.
Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr
Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.
Szoboszlai Dominik újra beköszönt, pazar szabadrúgásával vezet a Liverpool a Spurs ellen
Szezonbeli tizenegyedik góljával jelentkezett.
Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból
A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.
A Liverpool botrányhőse kiborult, Szoboszlai miatt szidta Arne Slotot
Keményen üzent a holland edzőnek.
Ilyen még nem volt a futball történetében – a Bayern egy 16 éves kapus kezébe helyezi a sorsát
Súlyos kapusválságba sodródott a Bayern München.
Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után
A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.
Argentína legyőzésével óriási lépést tett a világbajnoki részvétel felé a magyar női kosárválogatott
Hosszabbításban jött össze a siker.
Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához
A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.
Részegen teljesítette az 50 kilométeres távot egy brit sífutó, legalább 10 sört és 5-6 pálinkát ivott
Gabriel Gledhill a nézőktől kérte el az italokat.
Bulvár
Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést
Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.
Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút
A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem
Végzetes lépésre készül Horvátország, súlyos következménye lehet a Mol ellen elvesztett pernek
Az intézkedésről két héten belül szavazhat a testület.
Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.
„Nem, b*ssza meg” – üzente a tárgyalni akaró Európának Vlagyimir Putyin bizalmasa
Az ukrajnai tűzszünet Iránon vérezhetett el.
Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett
Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.
Már eldőlt, hogy a Békemeneten vagy a Tisza eseményén voltak-e többen, olyan képeket mutattak, amelyek egyértelműen válaszolnak a kérdésre?
Nem semmi, ami március 15-én történt a budapesti utcán.
Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha
Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.
„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt
A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.
A NASA egyik űrhajósa szerint hazugság-ban él a társadalom – az űrből látta a valóságot
Érdekességre lett figyelmes az egykori hadnagy.
Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?
A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a
Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek
Legfrissebb fotógalériánkban mutatjuk, hogyan vonulnak az Andrássy úton és az Oktogonon át a Tisza és Magyar Péter szimpatizánsai.
blogmorzsák
Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?
Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?
Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?
Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


