Ezt olvasta már?


Soltész: ne hagyjuk, hogy elrabolják az értékeinket!

zent István nyugati szövetségkötésének szimbóluma a szivárvány zászlaja az Ószövetségből és a Szűz Máriát jelképező 12 csillag, ami az Európai Unió zászlajában is szerepel, de ezeket az értékeinket most el akarják rabolni tőlünk.

Soltész Miklós a 15 millió forintos kormányzati támogatással felújított katolikus plébániatemplom felszentelési ünnepségén azt mondta: nekünk ez a szivárványos zászló nem kell, "vigyék vissza" Nyugatra, nekünk azok az értékek kellenek, amelyeket több mint kétezer éve Isten az emberek lelkébe írt.

Az unió zászlaját megtartjuk, mert benne van Mária szimbóluma, de ha sokáig "űzik a lelkeket és rombolják az értékeket", nehéz lesz ezt a közösséget egyben tartani - fogalmazott.

Arra emlékeztetett, hogy Szent István két szövetséget is kötött. Egyrészt a Nyugat-Európából érkező kereszténységgel, hogy megmaradjunk a Kárpát-medencében, illetve megerősítsük a keresztény gyökereket és továbbadjuk a keresztény értékeket, másrészt szövetséget kötött Szűz Máriával, aki azóta is védi, őrzi az országot.

Ma sajnos értékeket rombolunk, "olyanok akarják megmondani nekünk, hogy mi az igazság, akik azt sem tudják, micsoda küzdelem volt ebben a térségben, ebben az országban az értékek, a kereszténység megőrzése érdekében" - hangsúlyozta Soltész Miklós.

Hozzátette, hogy Pölöskén a kommunizmus idején, éppen abban az időben voltak olyan bátrak az itt élők, hogy templomot emeljenek, amikor a legnagyobb keresztényüldözés zajlott.

A zalai település templomát 1960-ban szentelték fel. A mostani felújítást követően ünnepi szentmise keretében áldotta meg a templomot Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke, akivel együtt misézett a Keszthely-Zalaszentgróti Espereskerület papsága.

A szentmisén a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar és a búcsúszentlászlói plébánia kórusa is közreműködött. A szertartáson jelen volt a pölöskei gyökereit ma is ápoló Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Hasmenést okozó baktérium miatt szalámi visszahívását kezdeményezte a Lidl

A termék árát a vásárlást igazoló nyugta nélkül is visszatérítik a Lidl-üzletekben.

Magyar Péter szerint Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és úgy beszélt a párt kongresszusán, mint az Mszmp főtitkára

A volt miniszterelnök a Fidesz szombati kongresszusán beszélt a választási vereség okairól, és arról is, hogy szerinte a Tisza-kormány...

Rálőttek a brit uralkodóra egy ünnepségen, későn érkezett meg a palotába a fenyegető levél

45 évvel ezelőtt egy tinédzser II. Erzsébet brit királynő életére tört egy katonai díszszemle során Londonban. A vaktöltények nem...

Olyan textíliát fejlesztett ki egy amerikai kutatócsapat, amely képes kiszűrni a vizet a levegőből

A vízhiány világszerte egyre nagyobb kihívást jelent, ezért a kutatók folyamatosan új megoldásokat keresnek az ivóvíz előállítására.

Alakul a tiszás minisztériumok vezetői csapata

A miniszterelnök péntek este 41 helyettes államtitkár felmentését és 36-nak a kinevezését tette közzé, egyúttal egy...

Most jönnek az országba az LG új tévéi, soroljuk, melyik mit tud

A következő hetekben fokozatosan érkeznek meg a magyar piacra az LG új televíziói. A gyártó szerint az új modellekkel azt akarják...

Percekkel ezelőtt érkezett a hír: Tragikusan fiatalon, 3 év kóma után elhunyt a hercegnő

Három és fél évnyi küzdelem után elhunyt Badzsrakitijabha hercegnő, Thaiföld királyának legidősebb gyermeke. A 47 éves hercegnő 2022...

Ez a szárított gyógynövényes kopogtató távol tartja a legyeket az otthonodtól – Így csináld meg egyszerűen

A gyógynövényekből készült kopogtatók nemcsak a lakás díszei lehetnek, hanem praktikus szerepet is betölthetnek: például távol...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

0