Ezt olvasta már?


Szalai Ádám: kutya kötelességünk kiharcolni az Eb-részvételt

Az Európa-bajnoki szereplés kiharcolására koncentrál Szalai Ádám, aki a magyar labdarúgó-válogatott szépítő gólját szerezte Uruguay ellen pénteken, a Puskás Aréna avatómérkőzésén.

Leszögezte: a 2-1-es vereség miatt azzal együtt sem érzi vállalhatónak a telt ház, 65 114 néző előtt rendezett mérkőzést, hogy az ellenfél ötödik a világranglistán.

Szalai felidézte: játszott a régi Puskás Stadionban is, így nagy hatást gyakorolt rá az, hogy az új aréna avatóján pályára léphetett.

"Azonban sokkal fontosabb, hogy kedden olyan eredményt érjünk el, aminek köszönhetően jövőre hazai pályán játszhatunk az Európa-bajnokságon" - utalt a csatár a Wales elleni selejtezőmérkőzésre. A sorsdöntő cardiffi találkozón a nemzeti csapat győzelmével kiharcolhatja a részvételt a jövő évi kontinensbajnokságon, amelyet rendhagyó módon 12 ország egy-egy városában, köztük Budapesten rendeznek. A Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad majd otthont.

"Kutya kötelességünk, hogy ezt kedden véghezvigyük, hiszen most ízelítőt kaptunk abból, hogy a magyar emberek mennyire ki vannak éhezve a jó focira, illetve arra, hogy Magyarországnak szurkoljanak" - fogalmazott.

Hangsúlyozta: hosszú idő után talált be ismét, ami jót tett a lelkének a keddi mérkőzés előtt. Mint mondta: 50, 60 vagy 70 évesen, amikor majd elmegy a Puskás Aréna mellett, akkor a gyerekeinek vagy unokáinak büszkén mondhatja, hogy ő szerezte a történelmi első magyar találatot.

"Ám hetek, sőt hónapok óta az van a fejemben, hogyan tudnánk azt elérni, hogy még többet mesélhessek majd arról az unokáimnak, ami itt jövőre fog történni" - fejtette ki.

Dzsudzsák Balázs kiemelte: "a mai mérkőzés egész Magyarországnak, az egész történelmünknek volt fontos, viszont a keddi a jövőnknek szól". A csapatkapitány szintén méltatta a "megújult és fantasztikus atmoszférájú" stadiont, egyúttal megköszönte, hogy a szurkolók 0-2 után még jobban buzdították őket.

"Ez nagyon jó hatással volt ránk, egyből visszajöttünk a meccsbe. Ezután bátrabban futballoztunk és szereztünk egy szép gólt, valamint adódtak ezen kívül is lehetőségeink - fejtette ki. - Nehézkesen indult, de azt mondom, hogy a végén egy viszonylag jó meccs kerekedett ki belőle, pedig akár csúnyább is lehetett volna."

"El kell hinnünk, hogy ez a keddi meccs csak a mienk lehet. Életünk lehetősége előtt vagyunk, történelmet kell, hogy írjunk - fogalmazott. - Egy cél kell, hogy lebegjen a szemünk előtt: egy egész ország áll mögöttünk, és egy ilyen stadionban játszhatunk fél év múlva."

Wales kapcsán kiemelte: "nem egy Uruguay-szintű csapat", így az erősségeikben bízva, precíz játékot bemutatva sikert érhetnek el a ki-ki meccsen.

"Úgy kell nekivágnunk annak a találkozónak, hogy már túlvagyunk a mai összecsapáson, és próbáljuk úgy feldolgozni ezt az egész atmoszférát, ami ma itt eluralkodott, és ami energiát kaptunk a szurkolóktól meg a stadiontól, hogy győztesként jöhessünk haza, és piros-fehér-zöldbe boruljon az ország."

Szoboszlai Dominik a pályát és a hangulatot egyaránt tökéletesként jellemezte, és leszögezte: számára óriási megtiszteltetés volt ilyen közönség előtt játszani.

"Sajnos a végeredmény nem olyan lett, mint amilyet vártunk" - mondta.

"De tanulni kell ebből a meccsből, például azt, hogy a meccs előtt megbeszélteket tartsa be mindenki. Nem lehet kifogás, hogy idegenben játszunk, vagy hogy van egy Bale-jük és egy Ramsey-jük" - tette hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ellopták az angol válogatott sztárjainak cipőit napokkal a vb-rajt előtt

Logisztikai rémálommá vált az angol válogatott vb-felkészülése, miután ellopták a csapat felszerelését, benne a sztárjátékosok...

Röpiratban közölte Orbán Viktor: itt a liberális önkény, jönnek a gyűlölethadjáratok

„Írtam a kongresszusra egy röpiratot. Nem lett rövid, de érdemes elolvasni” – így ajánlja szombat reggel Orbán Viktor a közösségi...

Új szabály vonatkozik Lilibet hercegnőre: ezt kell tennie most, hogy 5 éves lett

Június 4-én ünnepelte ötödik születésnapját Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kisebbik gyermeke. A bájos kislány...

Rendkívüli sajtótájékoztatón beszél Magyar Péter

Különleges időpontban tart sajtótájékoztatót Magyar Péter: szombat reggel 9 órakor érkezik a rendkívüli bejelentés. Az eseményről...

Tisza-kormány: itt vannak a legfrissebb bejelentések

Magyar Péter ma reggel sajtótájékoztatót tart, amelyen állítása szerint az "az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról" lesz szó....

A mező közepén indul a kerékpárút, kiakadtak a kirándulók

Körülbelül 800 méter hiányzik a bringaútból.

Nemcsak fűszer: ez az illatos konyhai alapanyag meglepő módon segítheti a haj növekedését

Sokan inkább süteményekhez használják, pedig a haj növekedéséhez is hozzájárulhat.

A paprika fejlődése hirtelen leállt? A gyökérnél is lehet probléma

A paprika növekedésének hirtelen leállása sokszor a gyökérzónában keresendő. A gyökérstressz és a tápanyaghiány gyakran rejtett...

Kiderült, elvehetik-e Boráros Gábortól a kislányát: megszólalt a gyermekvédelem

Boráros Gáborékhoz már másodjára ment ki a minap a gyermekfelügyelet. Egy gyermekvédelmi szakember elmondása szerint az ilyen vizsgálatok...

Árulásról ír Orbán Viktor a Fidesz kongresszusa előtt

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusa előtt Orbán Viktor, a párt elnöke és Magyarország korábbi miniszterelnöke újabb röpiratot...

A Magyar Nemzeti Levéltár kirúgott vezetője a HVG-nek: Hibáztam, de így is méltánytalan a felmentésem

Szabó Csaba elismeri, hogy jó kapcsolatai voltak a KDNP-vel, és belépett a DPK-ba is, de állítja, politikai meggyőződését soha nem vitte...

Egyhetes razzia indul a magyar utakon: erre a veszélyes szabályszegésre vadásznak a rendőrök

Egyhetes országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, amelynek elsődleges célja az ittas vagy bódult...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda

Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

0