Ezt olvasta már?


Szarvas Andrea nyerte a Magyarország Szépe versenyt

Szarvas Andrea nyerte a Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségversenyt, amelynek döntőjét a Duna Televízió és a Duna World csatorna vasárnap este élőben sugározta.

A győztes egy évig viselheti a Miss World Hungary címet és képviselheti Magyarországot a verseny decemberi világdöntőjén Kínában.

Az első udvarhölgy Galambos Patrícia, a második udvarhölgy Józsa Eszter lett. A nyerteseket 15 tagú zsűri választotta ki. Szarvas Andrea a közönségdíjat is elnyerte és a legszebb mosoly címet is neki ítélte meg a közönség.

A nagyszabású gálaműsorban négy körben négy különböző öltözékben vonult végig a kifutón a 16 döntős lány. A zsűritagok és a nézők elsőként bikiniben láthatták a versenyzőket, majd ezt követte a kreatív tour, amelyet idén a labdarúgó-világbajnokság ihletett. Ezután nemzeti öltözetben, majd végül estélyi ruhában léptek színpadra a finalisták, utóbbi két öltözéket Bélavári Zita tervezte. Az egyes tourok után a zsűritől a 2-2 legkevesebb pontot kapott lány esett ki.

a műsor nyitányában Freddie gospel kórussal mutatta be legújabb dalát, a bikinis körben Berkes Olivér új száma mutatkozott be, míg a kreatív tourban az idei Eurovíziós Dalfesztivál zsűrikedvence, az osztrák Cesár Sampson énekelte el versenydalát.

A nemzeti öltözékhez illő, jól ismert népdalt öltöztetett új köntösbe Nika és a Fool Moon, míg az estélyi ruhás kör eleganciáját Berkes Olivér, Freddie, Király Viktor és Veréb Tamás exkluzív előadása emelte. Az este folyamán Király Viktor is színpadra lépett egyik szerzeményével, Vastag Csaba is bemutatta legújabb dalát és a fiatal tehetség, Zävodi tévés dalpremierjére is sor került.

Az est műsorvezetői Kraszkó Zita és Kovács Kokó István voltak.

Idén ötszáz jelentkező közül több körben választották ki azt a húsz lányt, aki beköltözhetett a felkészítő táborba Visegrádra. Ott a versenyzők majdnem két héten át különféle házi versenyeken mérették meg magukat: a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúztak, így alakult ki a döntős mezőny.







0
0
0

hírek innen, onnan

Régen kinevették, ma már mindenki imádja: mutatjuk Nicole Kidman legendás Oscar-ruháját

Vannak vörös szőnyeges ruhák, amelyek azonnal sikert aratnak. Mások megosztják a közönséget, majd évekkel később legendává válnak....

Egy évet kap Orbán arra, hogy gatyába rázza a padlóra került Fideszt

Átszervezik a pártstruktúrát és új, kibővített elnökséget választanak a Fidesz szombati tisztújításán, ahol ismét egyedül Orbán...

Reagált a Hungast arra, hogy két vezetőjüket korrupcióval gyanúsítja az ügyészség

A közétkeztetési óriás tulajdonosát és egyik igazgatóját az óbudai korrupciós ügy részeként állították elő.

Kedvezőtlen hatása lehet a fizetésekre az erős forintnak

Mintegy 170 ezer család él részben vagy egészben az autógyárakből, amelyek bevételei euróban keletkeznek, a kiadásaik egy része viszont...

Változékony hétvége jön: bár direkt front nem érkezik, a szervezetünket alaposan megterheli az időjárás

Direkt fronthatás nélkül is meglepően változékonyan alakul a humánmeteorológiai-orvosmeteorológiai helyzet a mai napon, ami elsősorban a...

Orbán Balázs egykori kabinetjének dolgozóit bocsátotta el Ruff Bálint

Mindannyian stratégiai, elemzési, illetve kommunikációs területeken dolgoztak.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Az asztrológus belenézett az Univerzum szövetébe: ők lesznek a legboldogabb csillagjegyek júniusban

Június 13-án három csillagjegy hosszú idő után ismét megtapasztalhatja az igazi boldogságot. Szombaton a nagy gyógyítóként ismert...

Támogatja a vese egészségét ez az 5 növény: a fogyás is könnyebb velük

Érdemes a mindennapi étrendbe beiktatni ezeket a tápanyagokat.

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda

Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.

Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője

Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.

NB II: Új vezetőedző, a Fradi, az ETO és az Újpest bajnokai is aláírtak

Kialakult az Aqvital FC Csákvár szakmai stábja a 2026/2027-es idényre.

0
0

Bulvár

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el

A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

0