Ezt olvasta már?


Szerdán a Waltner Róbert vezette Kaposvár a ZTE FC vendége

A ZTE FC képes győzni, ami komoly erény. Mindezt vasárnap Nyíregyházán is bizonyította Nagy Tamás együttese, így az egerszegiek sikerükkel már másodikok az NB II tabelláján, s öt forduló után kijelenthető: remek rajtot vettek a kék-fehérek.

A ZTE FC 2–1-re győzött Nyír­egyházán, s gyorsan korrigáljunk is: az egerszegiek győztes gólja végül öngólnak minősült. A visszajátszásokból látszik, hogy Novák Csanád élesen a kapu elé lőtt labdáját a hazaiak játékosa, Forró Gyula segítette a hálóba. A vasárnap esti, vészesen közelgő lapzárta miatt már nem tudtuk pontosítani a jelenetsort, így Nováknak „adtuk” a gólt, de a lényegen mindez nem változtat: győzött a ZTE. Amúgy Novák Csanád ettől függetlenül tényleg nyerő cserének bizonyult, hiszen jól szállt be a játékba, s később is hasznosan futballozott. Az ő teljesítménye is kellett a sikerhez, ahogy minden zalai játékosé, főleg a végén, amikor tényleg nagyon koncentrálni kellett, hogy megőrizze előnyét a ZTE FC.

– Az első gólt mindig nehéz megszerezni egy játékosnak az adott szezonban, nekem szerencsére a második fellépésemen sikerült ez – mondta immár idehaza Balázs Zsolt. A Békéscsaba ellen ő hasonló módon szolgálta ki átadásával Gajdos Zsoltot, aki akkor szintén egyenlített. – Jól kezdtünk, az első negyedórában a Nyíregyháza szinte nem is jutott át a felezővonalon, de aztán átvette az irányítást. Szünet után következett a vezetésünk, s várható volt, hogy a hazaiak ránk jönnek. Akkor a labdákat jobban megjátszva könnyebbé tehettük volna a dolgunkat, de végül jól jöttünk ki a mérkőzésből. Visszatérve a gólomra, Bedi Bence nagyon jó ütemben és pont oda játszotta be a labdát, amiből a góllövés szinte már könnyebb volt, mint a helyzetet megteremteni.

A ZTE FC tehát bizakodva nézhet elébe az újabb mérkőzésnek, s nem is kell sokat várnia rá. Szerdán (18.00) az újonc Kaposvár érkezik, amelynek kispadján az a Waltner Róbert ül, aki a ZTE FC bajnokcsapatának tagja, az egerszegi klub legeredményesebb NB I-es góllövője 92 találattal. Na meg Balázs Zsolt korábbi csapattársa…

– Tényleg furcsa lesz, hogy Robival most már edzőként találkozom, de így volt ez most Nyíregyházán is: Bozsik Józseffel még a ZTE utánpótlásában voltam csapattárs, és most már ő is edző – árulta el Balázs Zsolt. – Waltner Róbert habitusát ismerjük a pályáról, és minden bizonnyal a pálya mellett is ezer fokon égni fog a csapatáért. Az viszont jó lenne, ha mi lőnénk végre az első gólt, hogy megint ne nekünk kelljen fordítani. Masszív ellenfél érkezik, nem lesz könnyű.

 

 

forrás: zaol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Népszerű szalámit hívott vissza a Lidl, coli baktérium lehet benne

A LIDL Magyarország Bt. elővigyázatosságból visszahívja a 240 grammos Dulano Artländer szalámit. A vizsgálatok szerint nem zárható ki,...

Orbán Viktor szabadságharcossá léptette elő magát, és megfejtette a Fidesz vereségének legfőbb okait

Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség. De nem kell aggódni, azt ígérte, mindig itt lesznek.

Tagadja a Fidesz, hogy valóban menekülttábort akartak volna Vitnyéden, Orbán szerint taktikáztak

Orbán egy gyors sajtótájékoztatót tartott a kongresszus előtt, de azt nem tudták megoldani, hogy ne szakadozzon szinte végig az élőzése.

Magyar Péter: Kárpátaljai magyarokat fenyegetett az Orbán-kormány, hogy Vitnyéden ötmilliárd forintból migránstábort alakítson ki

A Győr-Moson-Sopron megyei településen szállást kapó ukrajnai magyarokat visszazsuppolással fenyegették meg, ha nem távoznak önként. A...

Találtak valamit a Keleti Pályaudvar alatt

A felszín alatti labirintusban olyasmi rejtőzik, amire nem sokan gondoltak volna.

Rost Andrea kormánybiztos lett

A Tisza Párt két további alapembere is kormánybiztosi kinevezést kapott.

Mindössze 2 evőkanál! Vége a sárgás foltoknak: ez a filléres és kíméletes házi praktika újjávarázsolja a fehér ruháidat

A hófehér ruhák, törölközők és ágyneműk elképesztően mutatnak, ám sajnos a legkisebb hiba vagy hanyagság is azonnal meglátszik...

Magyar kamionos szenvedett halálos balesetet Csehországban

A határ felől érkező román kamion nekiütközött a magyar kamionnak. Az ütközés miatt mindkét jármű kigyulladt.

Egyre biztosabb: sosemvolt laptopot dobhat piacra az Apple

A pletykák szerint MacBook Ultra néven érkezhet majd az a laptop, amit már a kijelző érintésével is használni lehet majd.

Mesterséges intelligencia segítheti a húsellenőrzést az EU-ban

Az Európai Bizottság új rendelettervezete lehetővé tenné a mesterséges intelligencia alkalmazását a vágóhídi ellenőrzésekben,...

Iráni drónokat lőtt le az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat vette célba – jelentette be szombaton az...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

0