Ezt olvasta már?


Szijjártó Péter: amerikai-orosz konzultációnak adott otthont Budapest

Amerikai-orosz tudományos, kutatói konzultációnak adott otthont Magyarország, ami azért is fontos, mert a békéhez vezető leggyorsabb út a párbeszéden keresztül elérhető – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető az angolai közlekedési miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a magyar főváros amerikai-orosz tudományos, kutatói konzultációnak adott otthont. "Nemrégiben érkezett hozzánk egy megkeresés amerikai akadémiai kutatók és tudományos szakemberek részéről, hogy kifejezetten kutatói, tudományos párbeszédet szeretnének folytatni oroszországi partnereikkel, és abban kértek tőlünk támogatást, hogy minderre Magyarországon kerülhessen sor" - tudatta. "Mi természetesen nagy örömmel mondtunk igent erre a kezdeményezésre, és biztosítottuk itt, Budapesten a helyszínt az orosz és amerikai kutatók és tudományos szakemberek részére az egymással való egyeztetésekre" - tette hozzá. Majd úgy vélekedett, hogy a békéhez vezető leggyorsabb út a párbeszéden keresztül elérhető. "Ezért minden olyan esetben, amikor a párbeszéd helyszínéül kérik Magyarországot, Budapestet, örömmel állunk rendelkezésre, és örömmel adunk terepet bármilyen tematikában és bármilyen szereplők között amerikai-orosz párbeszédnek" - mondta. Szijjártó Péter leszögezte, hogy ha az amerikai és az orosz fél képes civilizált együttműködésre, akkor a világ biztonságosabb hely lesz. "Mi itt, Közép-Európában világos tapasztalattal rendelkezünk arról, hogy milyen az, amikor az amerikaiak meg az oroszok jól együttműködnek, meg milyen az, amikor nem működnek jól együtt" - hangsúlyozta. "Úgyhogy amikor jött ez a megkeresés, hogy ezt a bizonyos amerikai-orosz tudományos kutatói konzultációt itt, Budapesten rendezhessék meg, azonnal igent mondtunk, és a találkozó sikeresen le is zajlott két napon keresztül" - összegzett.

(MTI)







0
0
0

hírek innen, onnan

Oktatók és diákok követelték az SZFE fórumán a vezetést távozását

A MOME kuratóriuma távozik, felajánlják az egyetemet az államnak. Az SZFE vezetését egy hallgatói fórumon szólította fel lemondásra...

Ennél jobb hírt most nem is kaphatott volna a Liverpool

Bosszankodhat viszont a csúcsrangadó előtt a Manchester United.

70-szer játszotta el ugyanazt a trükköt egy csaló, súlyos milliókat keresett száaztésztával

Az emberek bármire képesek a könnyű pénzszerzés érdekében.

Újabb rendőrségi razzia indul hétfőtől, ha ilyen kocsid van, téged is figyelni fognak

Május 4. és 10. között az ország egész területén a tehergépkocsik és buszok fokozott közúti ellenőrzését végzi a rendőrség. Az...

Navracsics Tibor kifejtette, mi lehet a Fidesz vezérfonala a „nehéz időkben”

A leköszönő miniszter szerint van egy eszme, ami kicsit megkopott, alul­értékelt, de mégis a legszuggesztívebb.

Lemondott a MOME Böszörményi-Nagy Gergely vezette kuratóriuma, megy a teljes felügyelőbizottság is, bukhat a modellváltás

A MOME volt az első modellváltó, a Fidesz-közeli Böszörményi-Nagy most bedobta a törülközőt.

Magyarország lekörözte az Európai Uniót

Ez az Orbán-kormány gazdasági örökségének utolsó mérlege, és egyben az új Tisza-kormány első viszonyítási pontja.

Megerősítette a polgármester: végleg bezár a legendás magyar vállalat telephelye

Mészáros Miklós polgármester szerint ezzel "Boglárból is meghalt valami."

Meghökkentő pletyka terjedt a KFT-ről: Kádár János a saját kezével rakta össze

Bornai Tibor, a KFT zenésze gyermekkori zenei élményeiről, pályakezdésének nehézségeiről és a rendszerváltás körüli időszak...

Közel 10 százalék osztalékhozamot nyújt ez a magyar részvény

Közel 390 millió forint osztalékot fizet az Amixa Holding a részvényeseinek a 2025-ös üzleti év után. A társaság szerint a kifizetés...

Döntött a kamatokról az EKB, Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatót tart

Közzétette idei harmadik kamatdöntését az Európai Központi Bank (EKB), amelyet az iráni háború nyomán kibontakozó energiaválság miatt...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

A Forradalmi Gárda kicsavarja az irányítást az ajatollah kezéből Iránban

Annak ellenére, hogy Ali Hamenei ajatollah helyét a fia vette át Irán élén, a valós hatalom már nem a legfőbb vezetőnél van. A Reutersnek nyilatkozó források szerint az iráni döntéshozást a Forradalmi Gárda kemé

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.

Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú

„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0