Ezt olvasta már?


Szlávik: egyetlen komolyabb mellékhatást sem tapasztaltak a vakcina beadása után

A koronavírus elleni vakcina beadása után egyetlen komolyabb mellékhatást sem tapasztaltak Magyarországon, ezt a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa mondta vasárnap este az M1-en.

Szlávik János szerint az oltási reakciók jóval alacsonyabb számban fordulnak elő, mint más korábbi védőoltások esetén, átmeneti izomláz, zsibbadás, pirosodás kialakulhat, komolyabb mellékhatással nem találkoztak.

 

Elmondta, hogy a világon több millió embert oltottak már be a vakcinával, és a statisztikák szerint százezerből egy esetben alakulhat ki olyan oltási reakció, amely miatt az orvosoknak be kell avatkozniuk, de ezek is csak átmenetiek, és az oltóközpontok fel vannak erre készülve.

 

Szlávik hozzátette, hogy a beoltottak több mint 95 százaléka a második oltást követő egy hét után nem kapja el a vírust, de ha mégis, akkor egészen biztosan nem lesz a betegség lefolyása súlyos vagy tragikus.

 

Az infektológus beszélt arról is, hogy a Pfizer/Bontech vakcinája illetve a Moderna vakcinája mellett az oxfordi AstraZeneca oltóanyaga is elérhető közelségbe került, és szóba került az is, hogy az egészségügyi dolgozók közül is egyre többen adatják be maguknak az oltóanyagot.

 

A kérdésre, hogy mikor lehet fellélegezni, azt mondta, hogy ez függ az oltási hajlandóságtól, ezért azt mondta, fontos, hogy minél többen oltassák be magukat, hogy az élet visszatérhessen a régi kerékvágásba.

(MTI)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter: nagyon meg fogjuk nyerni a választást

Vasárnap délután Debrecenben tart utcafórumot a Tisza Párt, ahol Magyar Péter pártelnök a főszónok.

Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője mindössze kétpontos előnnyel nyerte meg első Forma-1-es világbajnoki címét.

Eléggé meglepődött, aki ma elment a Budapesten nemrég Basket shop néven nyílt "orosz" diszkontba - mintha ingyen adnának mindent

Úgy néz ki, sikeresen terjesztette el magáról a néhány napja Budapesten megnyitott "orosz", Mere néven várt, de végül szerb tulajjal,...

4500 Mikulás futott végig Duna-parton, ajándékot is hoztak a rászoruló gyerekeknek – fotók

Lenyűgöző látványban volt része vasárnap a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás,...

Extrém hideg telet jósolnak. A bejgli mellé még enyhébb időt kapunk, de utána ránk rúghatja az ajtót a fagy

Vészjósló előrejelzések érkeztek, a szakértők szerint minden eddiginél keményebb időszak jöhet.

Ijesztő lista terjed a neten Baba Vanga 2026-os jóslatairól – Harmadik világháború és Manhattan méretű űrhajó

A mesterséges intelligencia lázadása és természeti katasztrófák is szerepelnek a friss csomagban. Szakértők szerint azonban a félelmetes...

Szijjártó szerint nem kérdés a lojalitása a miniszterelnökhöz

„Én a miniszterelnök miatt jöttem a politikába, én a miniszterelnök mellett szeretem ezt csinálni. A miniszterelnökkel való munka a...

Egészen váratlan dolog történt a Kincsvadászokban, vakon röpködtek a licitek Fejes Tamáséktól

Úgy kellett licitálnia a műsor szereplőinek, hogy nem tudták, mi lapul a kendő alatt. A Kincsvadászokban az eladó egy adott ponton...

Mit jelent az, ha valaki nincs fenn a közösségi médián? – Miért marad valaki teljesen offline?

Ha ma valaki nincs fenn semmilyen közösségi felületen, az nem hiányosságot jelent, hanem döntést. Döntést arról, hogyan szeretné élni...

Megszavazták: Ő lesz a Sztárban Sztár győztese

Nincs is értelme a döntőnek, hisz közel biztos a győztes?

Elgázolt egy embert a vonat Angyalföldön

A délutáni órákban a Z72-es vonatok közlekedésében kisebb késésekre kell számítani.

Max Verstappen hiába nyert Abu-Dzabiban, Lando Norris a Formula–1 új világbajnoka

Elképesztő csata végén a címvédő mindössze két ponttal maradt le sorozatbeli ötödik vb-címéről.

0

Sport

Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes

Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja

Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.

Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető

Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.

Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...

Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat

A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S

Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö

0
0

Bulvár

„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”

Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy

Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki

A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.

Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást

A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.

Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját

A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.

Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre

Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.

Erről az ismerős számról keresnek a csalók, minden pénzed viszik, ha kattintasz

A telefonszám szinte minden telefonban benne van, ezért különösen fontos vigyázni a legújabb csalás során.

Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette

Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv

Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”

A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.

„Nincsenek Tisza-szimpatizánsok, csak annyira utálják Orbánt, hogy Magyar Péterrel szövetkeznek”

Az Index mindkét helyszínen a legújabb közvélemény-kutatási adatokról kérdezte a részvevőket.

Ezt tiltotta meg a Tankcsapda

Megjelent a Tankcsapda készülő új albumának következő dala, a „Kér a nép”, amelyhez videóklip is készült. A zenekar szerint az új szerzemény zeneileg és vizuálisan is új irányokat hoz a Tankcsapda világába,

Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése

Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné

Ide inkább ne menj, ebben a 3 európai városban ki nem állhatják a magyar turistákat

A magyarok számára is vonzóak azok a nagy európai városok, amelyek ikonikus látnivalóikkal minden évben óriási turistatömegeket vonzanak.

blogmorzsák

Rejtett veszélyek a konyhában

Nézzük, melyek azok a hétköznapi tárgyak, amelyekkel érdemes óvatosnak lenni!

ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?

A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0