Ezt olvasta már?


Sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Szerdától háromnapos önkormányzati sztrájkot hirdetett a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - jelentette be az érdekképviselet elnöke szerdán Budapesten.

A Belügyminisztérium épülete előtt megtartott sajtótájékoztatón Boros Péterné az (MKKSZ) elnöke hangsúlyozta: minderre azt követően kerül sor, hogy a belügyminiszter nem volt hajlandó érdemi párbeszédre a szakszervezettel és közölte, hogy egyik követelésüket sem tartja tárgyalási alapnak.

Fő követelésük, az önkormányzatok költségvetési finanszírozásának rendezése, illetve azon kiadások megtérítése, amit az önkormányzatok a járvány elleni védekezésre fordítottak a kormány rendeletei alapján - tette hozzá.

A szakszervezeti vezető elmondta: az elmúlt hónapok kormányzati döntései ellehetetlenítették az önkormányzatok gazdálkodását. Ezzel pedig veszélybe sodorták több ezer önkormányzati dolgozó munkáját, megélhetését, jövőjét - húzta alá.

Ugyanis az önkormányzatokat érintő kormányzati elvonások miatt elbocsátásokra lehet számítani - vélekedett.

Hangsúlyozta, hogy a szakszervezet az sztrájkot megelőzően minden, az egyeztetésre vonatkozó jogszabályt betartottak, ám Pintér Sándor belügyminiszter elzárkózott az érdemi párbeszédtől.

Mindennek nyomán - folytatta - az MKKSZ által meghirdetett sztrájkban az 5358 önkormányzati köztisztviselő vesz részt, ami a 30.573-as létszám 17,5 százaléka.

A helyi hivatalok szabadon döntenek arról, hogy hány napig, illetve hány órában szüntetik be a munkát - ismertette.

Követeléseik között szerepel még a 13 éve változatlan 38.650 forintos illetményalap 60 ezer forintra emelése. Ugyanis ez az összeg a minimálbért sem fedezi, vagyis ma az önkormányzatoknak kell kiegészíteniük az állami forrást.

Ugyancsak követelik a diplomás bérminimum bevezetését az önkormányzati dolgozók esetében - sorolta Boros Péterné.

File Beáta, a KMKSZ önkormányzati tanácsának vezetője felháborítónak nevezte, hogy az önkormányzatokért felelős miniszter nem hajlandó fogadni a dolgozókat képviselő szakszervezet vezetőit.

Ez a társadalmi érdekegyeztetés földbe tiprása - fogalmazott.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a bérharcot nem most a járvány idején kezdték, hanem 13 éve folyamatosan megfogalmazzák a követeléseiket.

Az önkormányzatokon pedig nem kérhető számon a szolidaritás, hiszen duplán fizetik meg a pandémia költségeit, egyrészt a helyi védekezési feladatok finanszírozása, másrészt a kormányzati elvonások formájában - mondta a szakszervezeti vezető.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kinevezték a hazai titkosszolgálatok új vezetőit

Miután Magyar Péter felmentette az eddigi vezetőket.

A szívroham nem véletlen - egy átfogó tanulmány bemutatta, milyen jeleket küld a test előtte

Több mint kilencmillió ember egészségügyi adatait elemezve amerikai és dél-koreai kutatók egyértelmű következtetésre jutottak: a...

Orbán Viktor elárulta, miért szenvedett vereséget a Fidesz áprilisban

Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz Budapesten, ahol a várakozások szerint megújulhat a párt szervezeti felépítése és...

Orosz harci repülőket fogtak el a Balti-tenger felett – azonnali bejelentést tett a svéd hadsereg

Svéd Gripenek kétszer is felszálltak, miután orosz harci gépek közelítették meg a légteret a Balti-tenger felett.

Orbán Viktor: én soha nem adom fel

Magyarország gazdasági és politikai káosz felé tart, az ellenzéknek pedig az a dolga, hogy segítsen az országnak, hogy ne süllyedjen...

Szigorú rendőri zárlat alatt a magyar temető, gyanús eseteket vizsgálnak, krimibe illő intézkedés zajlik

Négy holttestet ásnak ki a hatóságok a nyomozás során, elképesztő bűnügy rázta meg a falut.

Megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális,...

Palvin Barbara merész kismama szettben keltett feltűnést, ennél büszkébb nem is lehetne a gömbölyödő pocakjára

Palvin Barbara és Dylan Sprouse a cannes-i filmfesztiválon jelentették be: az első gyermeküket várják. Akkor a vörös szőnyegen több...

Titokzatos erődítmény áll a sivatag közepén: nem tudjuk, kik építették, sem azt, hogy mire használták

A Szahara mélyén, a végtelen homoksivatag dűnéi fölé magasodó Ksar Draa nevű erődítmény Észak-Afrika és valószínűleg az egész...

Megvannak a titkosszolgálatok új vezetői

A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

0