Ezt olvasta már?


Szudáni válság - Nagy-Britannia megkezdte állampolgárainak kimenekítését

Nagy-Britannia megkezdte állampolgárainak kimenekítését a harcok dúlta Szudánból - jelentette be kedden Rishi Sunak brit miniszterelnök.

 

Sunak tájékoztatása szerint nagyszabású, összetett evakuálási műveletről van szó, amelyet a brit királyi légierő (RAF) hajt végre.

Elsőbbséget kapnak a legveszélyeztetettebbek, köztük a gyermekes családok és az idős emberek - áll a brit kormányfő hétfő délelőtt közzétett Twitter-bejegyzésében.

A brit külügyminisztérium ugyancsak kedden közzétett tájékoztatása szerint az RAF repülőgépei a szudáni főváros, Kartúm közeléből, egy légitámaszpontról szállnak majd fel.

A tárca szerint a járatokra azok jelentkezhetnek, akiknek brit útlevelük van. Jogosultak emellett a brit állampolgárok nem brit állampolgárságú közvetlen hozzátartozói is, ha van érvényes nagy-britanniai beutazási engedélyük.

A keddi külügyi tájékoztatás szerint London dolgozik azon, hogy a brit állampolgárok "más kilépési pontokon" is elhagyhassák Szudánt, de a minisztérium erről egyelőre részleteket nem közölt.

Andrew Mitchell külügyi államtitkár szerint jelenleg hozzávetőleg négyezer brit tartózkodik Szudánban, közülük eddig kétezren kértek segítséget a távozáshoz.

A brit fegyveres erők a hétvégén már evakuálták a brit diplomáciai személyzetet az afrikai országból. A műveletben a brit hadsereg különleges feladatokra kiképzett alakulatai is részt vettek.

Ben Wallace brit védelmi miniszter vasárnap közzétett írásos tájékoztatásában közölte, hogy a brit diplomatákat és hozzátartozóikat is a Kartúm közelében lévő egyik repülőtérről szállították el.

Wallace beszámolója szerint katonai műveletről volt szó, amelyet a brit fegyveres erők az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és más szövetségesekkel vállvetve hajtott végre.

A védelmi miniszter szerint a diplomaták evakuálásában a brit hadsereg 16. légi szállítású támadó dandárja, valamint a királyi tengerészgyalogság és a légierő több mint 1200 tagja vett részt.

Ben Wallace egyenes utalást tett tájékoztatásában arra, hogy a diplomatákat kimenekítő brit kontingens Ciprusról indult Szudánba. A miniszter úgy fogalmazott, hogy szeretné kifejezni háláját minden partnernek, "beleértve Ciprust".

Nagy-Britannia két hatalmas támaszpontövezetet tart fenn Ciprus déli partvidékén, mindkét terület szuverén brit térségnek számít.

James Cleverly brit külügyminiszter a kartúmi diplomáciai közösséget ért közvetlen fenyegetésekkel indokolta a brit diplomaták kimenekítésére indított katonai műveletet. Közölte, hogy Nagy-Britannia átmenetileg bezárta szudáni nagykövetségét és máshova telepíti a képviselet személyzetét.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Minden eddiginél nagyobb flottával indult el a hetedik Tisza-tavi PET Kupa

Idén hetedik alkalommal indult útjára a Tisza-tavi PET Kupa, Magyarország egyik legismertebb közösségi folyótisztító kezdeményezése. A...

El Niño és Magyarország: mire számíthatunk mi, itt, most?

A felmelegedésre most megint rátesz egy lapáttal a csendes-óceáni eredetű El Niño jelenség, de Magyarországon nem elsősorban erre kell...

Orbán Viktor: „A választási vereségért engem terhel a felelősség”

A volt kormányfő szerint feleslegese másokon elverni a port – ezért is mondott le (amit elutasítottak, bár sajtóinformációik szerint...

Tíz kilométeres sávban indul rendkívüli vaddisznógyérítés az autópályák mentén

Pest, Komárom-Esztergom és Fejér vármegyében az M1 és M3 autópályák környezetében intenzív állománycsökkentést rendeltek el. Az...

Klose biztos benne: Megdől a vb-gólrekordja, és azt is tudja, kinek adná át szívesen

Miroslav Klose szerint ezen a tornán átadják a múltnak a gólrekordját.

A tökéletes szőrtelenítés előtti rutin, amivel örökre elfelejtheted a benőtt szőrszálakat

A szőrtelenítés sok nő számára a szépségápolási rutin természetes része, de a benőtt szőrszálak és az irritáció kellemetlenné...

Egy irodalomtanár kitált: A diákok ma már egy 20 oldalas cikket sem tudnak elolvasni

Tyler Jagt amerikai irodalomprofesszor szerint a diákok már egy 20 oldalas cikket sem képesek elolvasni, ami a teljes generáció problémája....

Magyar Péter már előkészíti a meleg párok örökbefogadását a Mi Hazánk politikusa szerint

Novák Előd a miniszterelnök e heti parlamenti felszólalására reagált.

Kiderül a kormány pontos terve: nem lesz titok, mit vállalunk az uniós pénzekért cserébe

Gőzerővel folytatódik a munka: a kormány a következő napokban nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét, amely az...

Susan Sarandon lánya le sem tagadhatná édesanyját: Eva pontosan úgy néz ki, mint a színésznő fiatalon

Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul...

„Elértük, hogy a roma gyerekek játszanak a nem roma gyerekekkel” – ebben a nyíregyházi játékközpontban nem számít, ki honnan jött

A nyíregyházi Üvegház-Játékközpontban jártunk, hogy megnéztük, miként sikerül lelkes civileknek ebben a speciális intézményben...

Orbán Viktor szerint a vitnyédi menekülttábort valójában soha nem akarták működtetni, csak taktikáztak

A volt miniszterelnök így reagált azokra a titkos kormányzati dokumentumokra, amiket reggel Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Orbán...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0