Ezt olvasta már?

Emelkedj a keresőóriás rangsorában: hosszú távú forgalomnövelés SEO-val

Tudtad, hogy lehet úgy is növelni a weboldalad látogatottságát, hogy közben nem költesz folyamatosan hirdetésekre? Mi lenne, ha azt mondanám, hogy hosszú távon is ere...


Tanulj villamosvezetőnek, óriási a hiányuk jelenleg!

Az autóbuszsofőrökhöz hasonlóan villamosvezetőkből is hiány van, ezért a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. – az utóbbi időben nem először, és nem is utoljára – újra villamosvezetői képzésre csábít. - Pécsi Napilap / Budapesti Napilap -

Erre a távozó szakemberek pótlása, illetve a növekvő forgalmi elvárások miatt van szükség – közölte a Világgazdasággal a BKV. Havonta két-három villamosvezető munkaviszonya szűnik meg nyugdíjazás, illetve egyéb okok miatt a BKV-nál, ahol jelenleg 880 főt alkalmaznak ilyen munkakörben.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Mivel a villamosvezetés speciális felkészülést igényel – vagyis nem lehet egy másik munkaterületről elszipkázni a kész sofőröket –, ezért a cég maga képezi ki az utánpótlást. Jelenleg is toboroznak tanulókat, s mint állítják, a munkakör iránt „megfelelő az érdeklődés”. A vállalat válaszából az nem derült ki, hogy lasszóval kell-e fogni a tanulókat, vagy épp sokszoros a túljelentkezés. Bár az előírt követelmények alapján a potenciális merítési lehetőség szinte korlátlan, hiszen nyolc általánossal is be lehet ülni a Combino vezetőülésébe, de ehhez előbb a fizikai képességeket ellenőrző alkalmassági vizsgálaton is át kell menni, majd a képzésen is meg kell felelni.

Ennek az ideje nagyjából hat-hét hónap, s a költségeket a társaság fedezi. Azt nem árulta el a BKV, hogy miért lenne érdemes villamosvezetőnek állni, vagyis hogy mennyit keresnek az e munkakörben foglalkoztatottak, csak annyit sikerült megtudnunk, hogy „a képzést követően az elérhető jövedelem nagysága a többi járművezetői munkakörben foglalkoztatottak jövedelméhez hasonló”. Piaci információk szerint a BKV-nál a villamosvezetők átlagos havi jövedelme – túlóra, korpótlék és egyéb juttatások nélkül – bruttó 240 ezer forint, ami nettó 160 ezer, tehát a végzett villamosvezetők is ehhez hasonló fizetéssel kalkulálhatnak. Azzal viszont számolhatnak a tanfolyamon részt vevők, hogy a vizsga után álláshoz jutnak. A BKV ugyanis tanulmányi szerződést köt velük, melyben a jelentkezők vállalják, hogy legalább két évet ebben a munkakörben dolgoznak.

 

Forrás: Világgazdaság







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

„Szégyellem, hogy közénk tartozol” - Delhusa Gjon nem venné át a Kossuth-díjat, amíg Nagy Ferónak is van

A Beatrice frontemberét a Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügyről. Óriási felháborodást váltott ki a válasza.

Megfagyott a levegő a stúdióban: megvan a Sztárban Sztár All Stars kiesője – fotók

A Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élő show-ján kilencen versenyeztek a továbbjutásért, és ahogy eddig, úgy most is kiváló hangulat...

Norris vitt mindent Mexikóban, egy pont a különbség a világbajnokságban.

A Hungaroringen aratott győzelme után, közel három hónap elteltével ismét futamot nyert Lando Norris, aki annak talán jobban örül, hogy...

Íme a Sztárban Sztár All Stars 8. élő show-jának legemlékezetesebb pillanatai - Galéria

Elképesztő átalakulások, lélegzetelállító produkciók.

Meteorológiai hidegzuhany: ilyen telet már rég nem látott Magyarország

Idén sem sok esély van arra, hogy karácsonykor hó borítsa a tájat – a meteorológusok szerint a 2025/26-os tél inkább enyhe és...

Trump újabb vámokat vetett ki Kanadára

Leálltak a kereskedelmi tárgyalások a fake-reklám miatt.

F1: Norris a sima mexikói győzelme után egy pontos előnnyel átvette a bajnokság vezetését

Négy futammal a vége előtt a csapatbajnokságban is egy ponttal vette át a második helyet a Ferrari, bár csak az egyik pilótájuknak volt...

Zokogva omlott össze az X-Faktor kiesője, Majka is könnyezett: összeállt a rapper csapata – videó

Majkára azután is várt egy komoly döntés, amikor már minden versenyzője elénekelte a dalát a székes feladatban az X-Faktorban. Valakitől...

BIOMeet 2025 – egy nap, amikor a tudomány és az egészség találkozik

November 21-én a Bálna Budapest ad otthont a HVG és a Medipredict közös eseményének, a BIOMeet 2025-nek.

Obama kampányt indított a magyarországi választások befolyásolására

A magyar miniszterelnök politikai igazgatója szerint Magyarország és Lengyelország került a volt amerikai elnök célkeresztjébe.

Decembertől minden külföldi utas arcképét rögzíteni fogja az Egyesült Államok

A felvételeket akár 75 évig is megőrizhetik a belbiztonsági hatóságok majd.

Pár napon belül két autós is simán befordult a HÉV elé ugyanott

Nagy sietségükben két autós is találkozott a HÉV-vel Pest vármegyében, pedig az első eset után még figyelmeztettek is a rendőrök.

0

Sport

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után

A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.

Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest

Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás Akadémia, a Paks II hazai pályán szaladt bele egy sima vereségbe, gólelőnyből sem tud

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre

Van Dijk kemény kritikája a Liverpoolról: Mindenkinek tükörbe kell néznie...

Az angol Premier League-ben szereplő Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk őszintén beszélt az együttes jelenlegi formájáról.

Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag

Kubatov Gábor is reagált a Ferencváros vereségére

A Ferencváros két döntetlen után 2–1-re kikapott a Zalaegerszegtől az NB I 11. fordulójában, és csak ötödik a tabellán. A mérkőzés után nem sokkal a budapesti zöld-fehérek elnöke, Kubatov Gábor a közösségi

Ötvös szégyenletesnek nevezte a Fradi teljesítményét: Csak a szurkolóinkat sajnálom, hogy ezt nézniük kell

Ötvös Bence, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros magyar válogatott középpályása érékelte a ZTE elleni vereséget.

Rúben Amorim: A harmadik gól után szokatlan zajt hallottam a stadionban

Rúben Amorim kommentálta a Manchester United 4–2-es győzelmét a Brighton ellen az angol Premier League 9. fordulójában.

0
0

Bulvár

Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt

Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re

Botrányt kiáltanak – Nekirongyolt a Magyar Pétert ekéző reklámoknak a legnagyobb magyar újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Múosz) határozottan elítéli a politikai propagandában egyre gyakrabban alkalmazott gyakorlatot, amely mesterséges intelligencia segítségével készített hamis, megalázó és

A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő

A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.

Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint

Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.

3 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete október végén

Az október vége mindig hoz magával valamit: lezárásokat, új kezdeteket, hirtelen felismeréseket. Idén azonban három csillagjegy számára nem csupán apró változásról lesz szó – hanem valódi, 180 fokos fordulatró

Felbomolhat Európa második legnagyobb autógyártója

Aztán jönnek a kínaiak - írja a konszern korábbi vezetője.

Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink

Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.

Átvágták a torkát, szétverték a fejét: egy bőröndben találtak holtan egy párt - Videó

Az akkor mindössze 34 éves férfi brutális módon végzett az ismerőseivel. Most ítéletet hoztak az ügyében.

0