Ezt olvasta már?


Tisza Pártnak jelentős növekedési tartalékai vannak

Bár mind a Fidesz, a Tisza Párt, a DK és a Mi Hazánk is a júniusi eredményekhez hasonlóan szerepelne, ha most lennének a választások, a Nézőpont Intézet friss közvélemény-kutatása szerint komoly változásokra is fel kell készülni a pártok versenyében.

A Híradónak nyilatkozó elemzők szerint a Tisza Pártnak jelentős növekedési tartalékai vannak, főleg a kisebb pártok kárára.

Vihar előtti csend, így írhatók le a politikai erőviszonyok a júniusi választások óta. A Fidesz stabilan vezeti a pártok versenyét, melyben a Tisza Párt a második, a baloldali pártszövetség a harmadik helyen áll – derül ki a Nézőpont Intézet júliusi kutatásából.

A Fidesz mérési hibahatáron belül erősödött 47 százalékra a pártot választani tudó szavazók között, míg a Tisza az EP-választási eredményét őrizve 29 százalékon áll. Mind az Idea Intézet, a Republikon Intézet, valamint a Medián júliusi közvélemény-kutatása is minimális változásokat mutatott, bár azok a kormánypártok gyengülését és a Tisza erősödését mutatták.

„Negyvenöt százalékot kapott a Fidesz június 9-én, ebben az értelemben a mostani 47 százalékos eredmény azonosnak tekinthető. És így a Tisza Párt, a Demokratikus Koalíció és a kisebb pártok körüli mozgások sem rendeződnek tendenciává, hanem változatlan a pártverseny állása szerintünk az elmúlt másfél hónapban”

– mondta az ATV Híradónak Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont vezetője. A Nézőpont megkérdezte azt is a választóktól, hogy kit tartanak alkalmasnak miniszterelnöknek. Mráz Ágoston Sámuel szerint Orbán Viktort a Fidesz táboránál több választó, 49 százalék tartja alkalmasnak, amit Orbán Viktor júliusi, úgynevezett nemzetközi békemisszójának megítélésével magyarázott. Magyar Pétert 19 százalék tartja alkalmasnak miniszterelnöknek, a Nézőpont Magyar nyári bulibotrányának tulajdonítja, hogy a pártja szavazóinak harmada elégedetlen a pártelnökkel.

Ezek a hatások viszont a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint nem jelentkeznek a párttámogatottsági adatokban. „Volt Orbán Viktor részéről egy békemisszió, de ami itt szerintem nagyon meghatározó, hogy a legtöbb kisebb párt még jobban elaprózódott, és hát a Tisza Pártnak a felemelkedése az, ami megrázta a politikai teret ebben az évben, és igazából még ennek a hatását érzékelhetjük” – mondta Kiss Róbert.

A Híradónknak nyilatkozó elemzők szerint a Tisza Pártnak lehetnek tartalékai a további növekedésre, azért is, mert az ellenzéki törpepártok szavazói a kormányváltó erőt keresve Magyar Péter pártjának vonzásába kerülhetnek.

atv.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Milliárdokért cserébe állíthatták le az iráni támadásokat a gazdag öböl-menti állam ellen

Az Egyesült Arab Emírségek több milliárd dollárnyi iráni pénzeszköz felszabadításáról állapodott meg Teheránnal a feszültség...

Magyar Péter ledobta a bombát: „hazudott a Fidesz, döntöttek a vitnyédi migránstáborról”

Kétharmados választási győzelme után szombat reggel újabb megsemmisítő csapást küldött Magyar Péter a Fideszre: kormányhatározatokat...

Ez a 9 étel tele van szénhidráttal, mégis a dietetikusok kedvence

A szénhidrát rossz, a fogyás és az egészség ellensége – halljuk éve óta a mantrát. Ez azonban tévhit. Része a teljes értékű...

Mire volt elég 10 fillér? - Szinte semmire, de két típus, ami önnél is lehet otthon, tízezreket ér - így végezték ki a magyar váltópénzt

„Egy fillért sem adok érte!”, „Filléres gondjai vannak” – naponta használjuk ezeket a szólásokat, de egy egész generáció nőtt...

Tisztújító kongresszust tart a Fidesz - Orbán Viktor: nem árulom el minden titkos tervemet

Szombat reggel 8 óra 30-kor nyitották ki a Budapesti Kongresszusi Központ épületét, ahol 10 órakor kezdődik a Fidesz - Magyar Polgári...

Magyar Péter: A Fidesz-kongresszus okafogyottá vált, kiderült, hogy a migrációról is belehazudtak az emberek szemébe

A miniszterelnök egy rendkívüli sajtótájékoztatón ismertetett belső kormányzati dokumentumokat, amelyek szerint az Orbán-kormány...

Tisztújító kongresszust tart a Fidesz, Orbán Viktor válaszolt a sajtó kérdéseire

Indul a beígért nagy megújulás, három év után tart újra tisztújító kongresszust a Fidesz. Kiderülhet, hogyan képzeli el Orbán Viktor...

Az edzés előtti bemelegítés jelentősége

Az edzés előtt van egy nagyon fontos feladat, amiről sajnos sokan megfeledkeznek, nem más ez, mint a bemelegítés. Pedig kulcsfontosságú...

Így taníts pénzügyi tudatosságot a gyermekednek a nyári fagyivásárlások során

A nyári fagyizás kiváló lehetőséget kínál arra, hogy játékos formában tanítsuk meg a gyerekeknek a pénz értékét. Lássuk, hogyan!

Az EU nem alkalmas az élvonalbeli innovációra? Nobel-díjas professzorok vitatták meg, miért döcög az európai gazdaság

Az elmúlt néhány év geopolitikai sokkjai, különösen Oroszország ukrajnai inváziója és Donald Trump amerikai elnök támadásai a II....

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

0