Több mint 100 milliárd forint jut bölcsőde- és óvodafejlesztésre
Országosan több mint 100 milliárd forintos fejlesztési forrás áll rendelkezésre a bölcsődei és óvodai férőhelybővítésekre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Nyíregyházán.
Novák Katalin a Jósa András Oktatókórház területén, mintegy 320 millió forintból épülő munkahelyi óvoda alapkőletételén hangsúlyozta, ez az összeg lehetővé teszi új óvodák és bölcsődék építését, a meglévők felújítását és bővítését, illetve a férőhelyek számának emelését is.
A kormány célja, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtse meg ezekben az intézményekben a gyerekek számára - közölte Novák Katalin, hozzátéve, a jelenlegi adatok szerint az óvodáskorú gyermekeknek több mint 99 százaléka jár óvodába.
Emlékeztetett arra, a kormány nemrégiben vezette be a 3 éves kortól kötelező óvodáztatást, ezzel együtt lehetővé tette a felmentés lehetőségét, vagyis a szülő - ha úgy akarja és ha a gyermek érdeke megkívánja - otthon, maga mellett tudhatja gyermekét.
Nincs egy százalék azoknak a gyerekeknek az aránya, akiknek a szülei nem élnek az óvoda kínálta lehetőségekkel - utalt az adatokra Novák Katalin. Az államtitkár szerint ez azt bizonyítja, hogy a 3 és 6 év közötti gyerekeknek szükségük van a közösségre és ezt a szülők is fontosnak tartják.
Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az eseményen azt mondta, nagy igény volt a gyógyintézmény dolgozói részéről erre a fejlesztésre, amelyet a város közgyűlésének tagjai - pártállástól függetlenül - egyhangúlag támogattak.
A kórház területén épülő, a tervek szerint idén decemberre elkészülő 75 férőhelyes új óvodában a csoportszobák, játszóudvarok és kiszolgáló létesítmények mellett tornaszobát, sószobát és logopédiai foglalkoztató szobát is kialakítanak. Megépül emellett egy sportszertár, rendezik az intézmény körül lévő zöldterületet, a mozgáskorlátozottak számára pedig akadálymentes bejáratot és mosdót alakítanak ki.
Az óvoda megépítését a Belügyminisztérium csaknem 143 millió forinttal támogatta, az önkormányzat 105 millió forintos hozzájárulása mellett a fennmaradó összeget a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program nyertes pályázatából fedezik. Az önkormányzat egy újabb pályázat segítségével rendezné az óvoda külső környezetét, illetve külső eszközöket vásárolna.
hírek innen, onnan
Spielberg ismét betalált, nagyot megy az új idegenes filmje
A leleplezés napja 44 millió dolláros hétvégével Spielberg legerősebb nyitását hozhatja 2008 óta.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.
A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...
Fontos határidőre figyelmeztet a Belügyminisztérium: rengeteg magyar érint, akinek ilyen okmánya van
Nem érkezik külön értesítés, ezért is érdemes odafigyelni.
Itt a nagy bejelentés, már a McDonald’s is elkezdte a mesterséges intelligencia használatát
Mutatjuk, pontosan hogyan használják majd
Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség
Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...
Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió
Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.
Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban
Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...
Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en
Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...
Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése
Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.
Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó
A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


