Ezt olvasta már?


Több mint félmillió hektárnyi terület vált a lángok martalékává tavaly

Tavaly több mint félmillió hektárnyi terület, mintegy 5500 négyzetkilométer vált lángok martalékává, s a leégett területek közül legkevesebb százezer hektár tartozott a fokozottan védett Natura 2000 védettség program alá - közölte az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja.

Az uniós bizottság közleménye szerint a tavalyi év 2017 után a második legrosszabb volt az EU területén leégett területek tekintetében azóta, hogy az Európai Unió 2006-ban ilyen típusú feljegyzéseket kezdett készíteni.

Kiemelték, öt évvel ezelőtt több mint kétszer annyi terület égett le az Európai Unióban, mint tavaly. A 2017-es, eddigi legsúlyosabb tűzszezon óta mintegy 35 340 négyzetkilométeres területet égettek fel az erdő-, illetve bozóttüzek. A teljes leégett terület mintegy 35 százaléka, azaz több mint 11 600 négyzetkilométer a Natura 2000 környezetvédelmi programhoz tartozott.

A jelentés legfontosabb megállapításai között szerepel, hogy 2021-ben az EU 27 tagállama közül 22-ben jelentettek tűzesetet természetes területen. A legtöbb, főként augusztusban pusztító erdő-, illetve bozóttüzet Olaszország, majd Portugália és Görögország jelentette. Tavaly szintén Olaszországban égett le a Natura 2000 védettséget élvező területek legtöbbje, a program alá tartozó teljes terület közel egynegyede. Megjegyezték: a feljegyzések azt mutatják, hogy az unió déli tagországaiban leégett területek száma és nagysága a 2020-ban jelentett területekhez képest megkétszereződött, illetve a régiót tekintve 1986 óta a 2021-es volt a második legrosszabb év a természetes területeken pusztító tüzeket illetően. Közölték azt is, hogy tavaly a tagországok 11 alkalommal aktiválták az uniós polgári védelmi mechanizmust, mely tűzöltó repülőgépeket, helikoptereket és személyi segítséget biztosított az érintett államok számára.

Megjegyezték, noha a jelentés nem tér ki az idei erdő- és bozóttüzekre és az általuk felperzselt területek nagyságára, az előzetes adatok szerint 2022 e tekintetben még rosszabb volt a tavalyinál. Idén, az év első kilenc hónapjában 8600 négyzetkilométeres terület égett le Európában.

A jelentés Magyarországgal kapcsolatban azt közölte, hogy az illetékes hatóságok tavaly 1154 esetben jelentettek erdő-, illetve bozóttüzet, a leégett terület 2413 hektárt tett ki az országban. A jelentéstevők szerint úgy a tűzesetek száma, mint a legégett területek nagysága tíz éves viszonylatban átlagosnak mondható.

A leginkább tűzveszélyes időszak február vége és április közepe között volt, majd pedig júniusban és szeptemberben jelentették a legtöbb tűzesetet Magyarországon. A tavaszi tüzek többségét az ország északi területein, Borsod-Abaúj Zemplén megyében, Heves megyében, Nógrád megyében, valamint Pest megyében jegyezték fel. A nyári tüzek leginkább az Alföldön pusztítottak. A tüzek többsége tavaly az erdőkkel szomszédos mezőgazdasági területen keletkezett és onnan terjedt át az erdős területre. Magyarországon a legégett területek átlagosan egy hektárt tettek ki, két tűzeset volt, melyek esetében több mint 50 hektár erdőterület vált a tűz martalékává.

Végezetül megjegyezték, a magyarországi erdőtüzek 99 százalékát ember okozta. A tüzeknek csak kis hányadát okozzák a gyújtogatók, a legtöbb erdőtűz gondatlanság, azaz helytelenül eloltott tábortüzek, tiltott mezőgazdasági égetésből, főként tarlóégetésből eredő tüzek, illetve eldobott cigarettacsikkek miatt keletkezett - tették hozzá.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Sorsoltak az Ötöslottón: több százmillió forintot értek ezek a számok

Megtartották az Ötöslottó 24. heti, június 13-i sorsolását. Mutatjuk, mely számokkal lehetett milliókat vagy akár a 450 milliós...

Ömlik ki az ablakon, már a gangot is eltorlaszolja a szemét a budai társasházban: szívszorító az oka – videó

Hosszú évek óta gyűjtöget egy fővárosi társasház idős lakója, a hulladéktól pedig már nem lehet közlekedni a folyosón sem. Nemrég...

December közepéig marad az üzemanyagárak szabályozása Szlovániában

Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon működő töltőállomásokon a benzin és a gázolaj ára továbbra is szabadáras. A fűtőolaj...

Mi köti össze a muzsdéjt, a miccset és a marosvásárhelyi mustárt?

A válasz két alapanyagban rejlik: a fokhagymában és a mustárban. Ezek az egyszerűnek tűnő ízesítők évszázadok óta meghatározzák a...

A Széchenyi Egyetem reagált: a vitnyéd-csermajori ingatlant az ukrajnai menekültek után újították fel, most oktatási célokat szolgál

Az egyetem közölte, a vitnyédi ingatlanra kapott állami támogatás legnagyobb részét az állam által elvégzett munkák kifizetésére...

7 oka is van, amiért idén nyáron sok dinnyét kell enned

Nem véletlen, hogy a görögdinnye az egyik legkedveltebb nyári gyümölcs, hiszen a 92%-os víztartalmának köszönhetően kiválóan...

Melyik napon születtél? Ezzel a munkával érhetsz el hatalmas sikereket

Lássuk, mely napok szülöttei milyen területeken tündökölhetnek anyagilag a legjobban!

Fejes gólokkal nyerte meg a Vasas az Országos Kupát - videó

Az Illés Akadémia-Vasas Kubala Akadémia mérkőzés első perceiben egyik csapat sem vállalt komoly kockázatot, a játék inkább a mezőnyben...

Sokkoló húzással maradhat Alonso a Forma–1-ben

Előfordulhat, hogy 44 évesen a visszavonulás helyett még egyszer csapatot vált Fernando Alonso. A sajtóértesülésekre reagált az Aston...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0