Több mint hétezren énekeltek egy napon
A magyarországi német népdalkincs megmentése és továbbörökítése volt a célja annak az országos méretű flasmob-akciónak, amelyre az országos német önkormányzat több intézményének kezdeményezésére, illetve szervezésében került sor.
A becslések szerint mintegy 7500 gyermek, fiatal és felnőtt erősítette a most első ízben szerveződött akciót, melynek a lényege az volt, hogy egyazon napon minél többen adjanak elő nyilvános helyeken néhány dalt a Magyarországi Német
Pedagógiai Intézet (UDPI) által összeállított népdalcsokorból. Az eseményre a már évek óta a Zentrum (Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ, valamint Könyvtár) által meghirdetett TrachtTag-on, azaz a német népviselet napján került sor, amikor országszerte amúgy is sokan díszítik hétköznapi öltözéküket a „sváb” viseletük egy-egy darabjával.
- Az akció kiváló lehetőség arra, hogy megmutassuk: összetartozunk és felelősségünknek érezzük a népdalkincsünk megőrzését. A közös éneklés-zenélés korosztálytól függetlenül fejleszti a személyiséget, felszabadít, örömet szerez és élményekkel gazdagít – Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos
Önkormányzatának elnöke e szavakkal biztatta a nevelési-oktatási intézményeket és kultúrcsoportokat, hogy minél többen csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
A pedagógiai intézet honlapján tette közzé a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont énektanárai segítségével összeállított repertoárt: öt-öt német dalt ajánlottak az óvodásoknak, az alsó, illetve felső tagozatos iskolásoknak, a középiskolásoknak, valamint a felnőtteknek, amelyeket azok óvodai foglalkozások, iskolai tanórák vagy egyesületi összejövetelek alkalmával tanultak meg.
A Bólyi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felhívására több mint ötszázan daloltak együtt: - A 250 felső tagozatos tanulóból álló, tanárokkal kiegészült és zenetanárok által vezényelt, rögtönzött kórusunk az iskolaudvaron énekelte el a „Muss i denn…” kezdetű, ismert német népdalt; az előadást harmonikakíséret tette még szebbé – meséli Győriné Meiszter Katalin némettanár, a baranyai kisváros német önkormányzatának elnöke. – Az alsó tagozatunkon tanuló 180 gyermek a tanítókkal együtt az óvodaudvaron, a hazájukból elűzöttek emlékművénél, a helyi kulturális központ előtt, valamint a Batthyány téren adott elő öt-öt dalt. Csodálatos élményt nyújtott, ahogy a pici ovisok, a helyi német kör tagjai és bólyi lakosok is csatlakoztak a megmozduláshoz. Igazi közösségi élmény volt!
– Sejtettük, hogy az akció már első alkalommal eléri a célját, hiszen anyagi ráfordítást egyáltalán nem igényelt, időt és energiát pedig bárki szívesen áldoz, ha a nemzetisége kultúrájának ápolásáról van szó – fogalmazott Weigert József ötletgazda, a pedagógiai intézet vezetője és a pécsi német iskolaközpont tanára. – Már most azon gondolkozunk, hogyan lehetne a jövőben még tovább fejleszteni a kezdeményezést. Azt tervezzük, hogy az ajánlott népdalcsokrokat minden évben újabb két-két dallal bővítjük. Ezt különösen azért tesszük, hogy a gyermekeink az óvodában és az iskolában az évek során sok új éneket tanulhassanak meg. Hisszük ugyanis, hogy a német nemzetiségi önazonosság-tudatuk fejlődéséhez a népdalok ismerete is nagyban hozzájárul. Azzal pedig, hogy újabb és újabb dalokat tanulnak meg, a német nyelvismeretük bővülése mellett a csodálatos, de sajnos már kihalófélben lévő nyelvjárásainkkal is találkoznak. A produkciók zenével-tánccal történő színesítése, valamint a nemzedékeket összekapcsoló közösségi élmény pedig a hab a tortán.
A „Stimmen wir an!” („Csendüljön a nóta!”) akció a Koch Valéria Iskolaközpont és a Magyarországi Német Pedagógiai Intézet kezdeményezésére, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a Zentrum együttműködésével valósult meg.
hírek innen, onnan
Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség
Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...
Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió
Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.
Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban
Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...
Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en
Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...
Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése
Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.
Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó
A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától
Új klubjával hároméves szerződést kötött.
Nagy nyári horoszkóp a Bikának: nagy pénzzel járó változás toppan be az életébe, de a szerelem sem kerüli el
Berobbant a nyár, máris itt a strandszerzon! Ha viszont te is az asztrológia szerelmese vagy, akkor ide elolvasnod a nagy nyári horoszkópot!...
Gondoltad volna? Ezért kapsz Olaszországban mindig szódát a kávé mellé
Nem arról van szó, amit sokan elsőre gondolnánk
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Lenyelte édesanyja műkörmét az egy éves kisfiú – már nem tudták megmenteni az életét
Az argentin kisfiú légzése rövid időn belül leállt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


