Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
Szombaton megtelt a zalai Kölcsey-gimnázium tornaterme, ahol tíz csapat mérkőzött meg egymással, hogy támogassák és ezáltal gyűjtés indítványozzanak a Vöröskereszt Családok Átmeneti Otthona (CSAO) lakó számára.
A Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) zalaegerszegi szervezete évek óta szervez gyűjtést a Vöröskereszt Családok Átmeneti Otthonában (CSAO) élők számára, közölte Dén Dániel elnök. Idén a gyűjtés mellé meghirdették a Mikulás-kupa futballtornát. Ezzel kívánták a szövetségükön kívülieket is megnyerni a jó ügynek.
Sikerrel, hiszen tíz egerszegi csapat jelentkezett. Az eseményt köszöntötte Vigh László országgyűlési képviselő, fővédnök is. A nevezési díjat és a jótékonysági büfé bevételét, valamint a felajánlásokat, tartós élelmiszert, csokoládét a CSAO lakóihoz juttatják el karácsony előtt. A 12 perces csoportmeccseket és negyedórás döntőket követően a Mikulás-kupát a Szilvágy SE nyerte el, a gólkirály Major Máté lett. A 2. a SportTur, a 3. helyezett a Kormányhivatal csapata lett.
Forrás: Zaol.hu/ZNL
hírek innen, onnan
Minden laptopot érintő szigorítás lépett életbe: tömegeket érint a változás
Április 28-án életbe lépett a tavaly év végén bejelentett változás, az Európai Unió területén már csak az USB-C csatlakozóval...
Belőttek egy solymári óvodába a nyitott ablakon keresztül
A feltételezett elkövetőt elfogták.
Belőttek az ablakon keresztül a solymári óvoda egyik csoportszobájába
Kedden délelőtt egy lehúzott, zárt redőnyt tört át egy lövedék az épületben.
Ruszin-Szendi: A honvédelmi miniszter még nem keresett meg az átadás-átvetellel kapcsolatban, pedig lenne miről beszélni
A leendő hovédelmi miniszter azt ígérte, a nyitott kérdések nem maradnak a levegőben
Belőttek az egyik solymári óvoda ablakán
Az egyik csoportszoba nyitott ablakán keresztül, a lehúzott, zárt redőnyt egy lövedék törte át. A lövedék a helyiség faláról a...
Valamiért sietni kellett, még a parlamenti választás előtt döntött az EU Bíróságára történő kinevezésekről az Orbán-kormány
A luxembourgi testületben szolgáló magyar bíró mandátuma csak jövő ősszel jár le, mégis újrajelölték, pedig nincs olyan határidő,...
Pamkutyáék mindent visznek. Itt a lista Magyarország legértékesebb influenszereiről
A Forbes magazin friss összeállítást közölt a legértékesebb magyar tartalomgyártókról, ahol a hét MVM Dome-os koncertet adó...
„Ugrattam volna a Demokratikus Koalícióval, aminek több plakátja volt, mint szavazója” – Három éve hunyt el Vágó István, a barátai emlékeznek rá
Három éve, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó István, a Legyen Ön is Milliomos! és több legendás kvízműsor arca. A távozása...
Peller Anna 10, Peller Mariann 8,5 év után távozik az RTL Reggelitől
Szívük tele hálával – így búcsúztak az utuolsó adásban a Peller nővérek.
Osztályozó: Az MLSZ fontos részleteket osztott meg a pontos szabályokról - részletek
Emellett az is kiderült, miként változik az NB II-re vonatkozó fiatalszabály.
Srí-lankai szerzeteseket tartóztattak le, miután 110 kg marihuánát találtak a poggyászukban
Huszonkét szerzetest tartóztattak le egy srí-lankai repülőtéren, miután a hatóságok 110 kg marihuánát találtak a poggyászukban elrejtve.
12 órás eső pusztított - víz alá került egy kínai város
Rekordközeli esőzés miatt súlyos áradások bénították meg Qinzhou városát, autók és épületek kerültek víz alá.
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet
Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.
Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás
Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?
Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek
A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
Bulvár
Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg
Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör
Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek
Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.
Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón
Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet
Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.
Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol
Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.
Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá
Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.
Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et
Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.
Akár 150 ezer forintra is bírságolhatnak, ha nincs nálad ez séta közben
A közterületen sétáltatott kutyák esetén a póráz használata jogszabályi kötelezettség. Nemcsak emiatt, de kutyád érdekében is jó, ha használod.
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Azonnali közleménnyel jelentkezett a rendőrség – ez történt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésével átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a főváros több forgalmas útvonalán, aminek középpontjában a buszs
Mekkora téglalakást lehet venni 60 millió forintból Budapesten?
A Duna House adatai szerint a budapesti átlagos négyzetméterár 2025-ben 1,29 millió forint volt, 2026 első két hónapjában pedig 1,37 millió forintra nőtt. A kerületek közötti különbségek ebben a szegmensben továb
blogmorzsák
Nagy hagymás kenyérchips teszt
Friss tesztünkön a hagymás ízű kenyérchipseket kóstoltuk meg és értékeltük.
Három tanulságos történet a vashiányról
Mi állhat a hátterében?
A heinsbergi Szent Gangolf templom
Téglából épült gótikus templom a várhegyen.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


