Ezt olvasta már?


Tömegével kellett hazazavarni az embereket a Balatonról

Hiába a kijárási korlátozás, valamint a balatoni parkolók és strandok lezárása, hatalmas volt a tömeg a tóparton.

A helyi polgárőrség szomorú tapasztalatokról számolt be.

 

Annak ellenére, hogy Balatonlelle és Balatonboglár polgármestere elrendelték a települések tulajdonában lévő parkolók és strandok lezárását a húsvéti ünnepek idejére, az elmúlt két napban több száz főt kellett elküldeni.

 

Fotó: MTI/Varga György

 

 

A Balatonlellei Polgárőrség a közösségi oldalán osztotta meg a szomorú tapasztalatait. Mint írják: „Igen jelentős létszámban érkeztek az apartmanokba, társasüdülőkbe és hétvégi házakba máshonnan. Ekkora vendégsereg még nem volt az elmúlt évtizedekben ezekben az időszakokban. (…) Lellén egy-két esetben fordult elő, hogy a szalagot letépték és tiltott területen tartózkodtak, kivéve a ma estét, amikor közel 40 főt kellett a Virág strandról elküldeni.

A megkérdezettek egy része nem itt tartózkodik, hanem más településről érkeztek és parti sétákat szerettek volna tenni. Helyiekkel nem találkoztunk.”

Kedves Operatív Törzs, bocs, de túl jó idő van ahhoz, hogy otthon maradjunk, üdv: a budapestiek

 

A polgárőrök beszámolója szerint Balatonbogláron már sokkal nagyobb volt a renitensek létszáma. „Az egyik strandot kiürítettük, a másikon ugyanazon családokkal találkoztunk és ez volt a harmadikon is. Kérdésünkre, hogy nem egyértelmű a rendelkezés, vagy mi az oka a viselkedésüknek a következő választ kaptuk: »Lejöttünk pihenni a családdal és nem képzelik, hogy otthon fogunk ülni és nem megyünk ki a partra!?« Persze elhagyták a területet, mivel tettünk ennek érdekében. Kordonszalagok letépését persze itt is pótoltuk« – olvasható a posztba

nlc.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ennyien voltak Magyar Péter Nemzeti Menetén – fotók

Tömegek vonultak Budapesten október 23-án: míg Orbán Viktor a Békemeneten, addig Magyar Péter a Tisza Párt Nemzeti Menetén szólította...

A nemzeti ünnep után szembejött Orbánnal a valóság

Orbán Viktor a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy felemelő volt a nemzeti ünnep, Brüsszelben azonban "szembejött a valóság". A...

Nagy Feró a Szőlő utcai botrányról: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

A Szőlő utcai botrányról kérdezték a Békemeneten felvonulókat, köztük Nagy Ferót, aki meglepő választ adott: szerinte „mindenki jól...

Alföldi Róbert: Kikérem magamnak, hogy háborúpártinak kiáltsanak ki

Mélységesen felháborítják a jelzők, amiket a személyes nézetei miatt aggatnak rá.

Csúszhat a Galaxy S26 széria kiadása

Két megbízható forrás is egyszerre állt elő az értesüléssel.

Orbán Viktor: a budapesti békecsúcs napirenden van

Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök...

A Kreml régi barátja is hátat fordított Putyinnak: egyre nagyobb bajban az orosz medve

Elemzők szerint kulcskérdés, hogy Donald Trump amerikai elnök milyen szigorral fogja betartatni a másodlagos szankciókat.

Xavi Pascual kíméletlenül őszinte volt a Veszprém újabb BL-veresége után

A bakonyiak vezetőedzője szerint a Füchse Berlin sokkal jobb volt csapatánál.

Antonio Costa: Ukrajnának lesz pénze megvédenie magát, Oroszország azonnal fogadja el a tűzszünetet.

Az európai vezetők elkötelezték magukat, hogy biztosítsák Ukrajna pénzügyi szükségleteit a következő két évben – mondta Antonio...

Ezt a négy növényt még októberben le kell metszeni - különben késő lesz

Az október fontos időszak a kertészek számára, akik erőteljes növekedést szeretnének biztosítani a tavaszra. Ebben a hónapban különös...

0

Sport

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

Mégsem engedték be a Ferencváros vonatát Ausztriába, Kubatov Gábor reagált

A drukkerek, ha időben visszaérnek, a Groupma Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.

A Ferencváros megalázott szurkolói ezt tették az osztrák hatóságok döntése után

Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.

Szalah megsértődött - minden Liverpoolal kapcsolatos tartalmat törölt a közösségi média felületeiről

Úgy tűnik, Mohamed Salah a közösségi médiában reagált a teljesítményét ért kritikákra, miután a Liverpool csütörtök este 5–1-es győzelmet aratott az Eintracht Frankfurt felett a Bajnokok Ligájában. A Vörös

A Fradi megállíthatatlan Európában

Salzburgban is nyert a Ferencváros.

Fradi-játékosok üzentek a határon rekedt szurkolókhoz: „Ez hatalmas szégyen.”

A labdarúgó Európa-ligában szereplő Ferencváros magyar válogatott kapusa a klub Facebook oldalán üzent a szurkolóknak.

Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok

A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.

A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban.

Harmadik Európa-liga-csoportmeccse után is veretlen a Fradi! A zöld-fehérek 3–2-re nyertek Salzburgban, és ezzel jelentős vigaszt nyújtottak azoknak a drukkereknek, akiket az osztrák hatóságok nem engedtek át a határ

Dibusz a következményekről: a Fradi-szurkolók csupa jóra készülhetnek Salzburg után

A Ferencváros kapusa szerint akár már rögtön a következő meccs sorsdöntő lehet.

Teljes felfordulás a Forma–1-ben, a pilóták alig kapnak levegőt

Max Verstappen a sikerei helyszínén a váratlan döntést hozó McLaren mellett Sebastian Vettelt is megelőzné.

Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után

Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.

0
0

Bulvár

Furcsa mondat hangzott el a Békemene-ten, véletlen hallatszott bele a kamerába

Igen szokatlan a megjegyzés, véletlenül vették fel a Békemeneten.

Lefotózták Tóth Gabit a Békemeneten, azonnal kitört a botrány

Redkívüli jelenség volt Tóth Gabi a Békemeneten, elszabadultak az indulatok.

Rendzavarás a Békemeneten, ez nem került be a híradásokba, az indulásnál adódott probléma

Már a Békemenet elején probléma volt, felkerült a videó az internetre.

Fotók: Káosz a Margit hídon – felmentek a hídra a Békemenet résztvevői, miközben még járnak a villamosok és a buszok

Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Elvileg csak 11 órakor kellett volna indulniuk.

Hatalmas a tömeg a Nemzet Menetén - drónfotók a helyszínről

Bár a Honvédelmi Minisztérium megtiltotta a drónrepüléseket a Nemzet Menete idejére, a Tisza Párt élő közvetítésében mégis folyamatosan bevágják a drónfelvételeket, amin látszik, milyen óriási tömeg tart a H

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Fürst Györgynek be kellett volna vonulnia a börtönbe, miután a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hat év hat hónap letöltendő börtönre és 25 millió forint pénzbüntetésre ítélte. A centrumos „parkolási maffia

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

Drónfotókon és drónvideón a Békemene-ten vonuló tömeg, ennyien vannak a Fidesz rendezvényén

Az internetet máris elárasztották a Margit hídon átvonuló Békemenetről készült drónfelvételek. Magyar Péterék menetéről ilyesmire nem lehet számítani, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium betiltotta a drónrepül

Menczer Tamás üzent a pilisborosjenői polgármesternek: „A következő hónapokban a választókörzetem minden településén komoly fejlesztések fognak indulni, csak nálatok nem”

A Fidesz kommunikációs igazgatója nehezen emészti meg, hogy nem mondhatott beszédet a település ünnepi rendezvényén.

Dr. Zacher Gábor: Ültem, és életemben először arra gondoltam, ebbe én is belehalhatok

Zacher Gábor nyugdíjba vonul. Ha azt nézzük, hogy egy 65 éves főorvosról van szó, akkor nincs ebben semmi rendkívüli, mégis: az egész ország egy emberként rendült meg a hírtől, mintha mindannyiunk személyes élet

„Orbán közvetve, de most először ismerte el, hogy a Tisza már előnyben van” – így látták a kormányfő beszédét az elemzők

László Róbert és Zárug Péter Farkas elemezte gyorsan lapunknak Orbán Viktor ma délutáni beszédét.   

Számháború: A kutató szerint a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten

Egyetemisták csapatai tudományos módszerekkel becsülték meg a tömeget a két mai rendezvényen.

0