Ezt olvasta már?


Toszkán Nagydíj - Hamilton 90. győzelme a kétszer félbeszakított futamon

A címvédő és hetedik világbajnoki címének megnyerésére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Toszkán Nagydíjat, amelyet baleset miatt kétszer is félbeszakítottak.

Az összetettben is vezető 35 éves Hamiltonnak ez az idei hatodik, és pályafutása 90. futamgyőzelme, így már csak egy hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a legendás, hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját.

Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg harmadikként az F1-es karrierje során először dobogós thaiföldi Alexander Albon végzett a Red Bull-lal.

A rajtot Bottas jobban kapta el, mint Hamilton, közben Charles Leclerc (Ferrari) az ötödik helyről a harmadikra jött fel. A második kanyarban két baleset is történt, Max Verstappen (Red Bull) és a múlt héten Monzában futamgyőztes Pierre Gasly (Alpha Tauri) kiesett, a versenybíróság pedig a pályára küldte a biztonsági autót.

A Safety Car a hatodik kör végén engedte útjára a mezőnyt, de már a célegyenesben újabb látványos balesetet láthatott a főtribünön ülő, korlátozott létszámú nézősereg. Bottas az élen meglehetősen későn kezdte el nyomni a gázt, így a középmezőny feltorlódott, és a gyorsításnál négyen is összeütköztek. A biztonsági autó ismét főszerephez jutott, de aztán a versenybíróság jobbnak látta félbeszakítani a futamot.

A verseny nagyjából 20 perc szünet után indulhatott újra, és az új szabályoknak megfelelően ismét állórajt következett, a pilótáknak abban a sorrendben kellett felállni a starthoz a célegyenesben, amilyen sorrendben haladtak, amikor félbeszakították a futamot. Az első rajtkocka Bottasé, a második Hamiltoné, a harmadik Leclercé volt.

A második rajt Hamiltonnak sikerült jobban, az első kanyarban kívülről megelőzte Bottast, Leclerc pedig csak néhány kör erejéig tudta őrizni a harmadik helyet, melyet Lance Stroll (Racing Point) vett át tőle. A 32. körben Bottas a második helyről kiállt a boxba kerékcserére, és egy körrel később Hamilton is így tett, a sorrend nem változott az első két helyen, harmadiknak azonban Daniel Ricciardo (Renault) jött fel.

A 43. körben Stroll egy defekt miatt nagy balesetet szenvedett, és bár a versenyző nem sérült meg, a pályát övező gumifalat javítani kellett, ezért ismét piros zászlóval félbeszakították a futamot.

A versenyzők 20 perc szünet után álltak fel újra a rajtrácsra, a Toszkán Nagydíj harmadik állóstartját pedig Ricciardo kapta el a legjobban, és feljött másodiknak. Így 13 körrel a leintés előtt Hamilton, Ricciardo, Bottas volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de a Mercedes finn pilótája a kör végén azonnal visszajött másodiknak.

A hajrában Bottas már nem tudta veszélyeztetni Hamilton sikerét, Ricciardo pedig elveszítette a harmadik pozíciót Albonnal szemben.

A Ferrari F1-es történetének 1000. futamán az idén gyengélkedő maranellói istálló mindkét versenyautója pontot szerzett: a monacói Charles Leclerc nyolcadik, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel pedig tizedik lett.

A világbajnoki idény két hét múlva Szocsiban, az Orosz Nagydíjjal folytatódik.







0
0
0

hírek innen, onnan

A Magyar Nemzeti Levéltár kirúgott vezetője a HVG-nek: Hibáztam, de így is méltánytalan a felmentésem

Szabó Csaba elismeri, hogy jó kapcsolatai voltak a KDNP-vel, és belépett a DPK-ba is, de állítja, politikai meggyőződését soha nem vitte...

Egyhetes razzia indul a magyar utakon: erre a veszélyes szabályszegésre vadásznak a rendőrök

Egyhetes országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, amelynek elsődleges célja az ittas vagy bódult...

A magyar sztárszínész a tévéstúdióból rohant a szülőszobára: színésznő felsége hamarosan visszatér a színpadra

Brasch Bence élete gyökeresen megváltozott kisfia születésével, akitől már ez alatt az egy év alatt rengeteg dolgot tanult.

Öntsd ezt a lefolyóba: megszünteti a dugulást és a kellemetlen szagokat

A háziasszonyok réme az, hogyha eldugul a konyhában a lefolyó. Pedig ez nem egy ritka jelenség, mindenkinél megtörténhet, aki rendszeresen...

Ellopták az angol válogatott labdáit és cipőit Kansas Cityben

Az edzőfelszerelés szállítása közben történt az incidens.

Van élet a vendégmunka után?

Ma az a magyar munkaerőpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalatoknak a munkaerőhiány kezelésére egy...

Lépett a szaktárca: nagyobb fizetésemelés jöhet több ezer magyarnak

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Lannert Judit-vezette Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a pedagógusok és oktatók 2026-os...

Futball-vb: negyed óra hiányzott a hőstetthez a bosnyákoknak

Bosznia-Hercegovina egészen a 78. percig vezetett a társházigazda Kanada ellen, de végül be kellett érnie egy döntetlennel.

Reagált az ország egyik legnagyobb közétkeztetési cégcsoportja a korrupciós botrányra

A magyar közélet egyik legnagyobb botránya körvonalazódik.

Kilőtt a SpaceX: történelmi pillanat – Elon Musk lett a világ legelső dollártrilliomosa!

Kimondani is nehéz, hát még ép ésszel felfogni, nem igaz? Elon Musk hivatalosan is átlépte azt a lélektani határt, amit korábban senki a...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda

Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

0