Ezt olvasta már?


Tóth Ivett megszerezte Magyarország első olimpiai kvótáját

Tóth Ivett a 20. helyen végzett a Helsinkiben zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság női versenyében, ezzel megszerezte Magyarország első hivatalos kvótáját a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára. - Pécsi Napilap -

Noha az már biztos, hogy sífutásban és alpesi síben lesznek magyar indulók, erről azonban a nemzetközi szövetség csak a jövő januári ranglistazárást követően küld értesítést, így hivatalosan Sebestyén Júlia tanítványa az első magyar, aki indulási jogot szerzett a jövő februári ötkarikás játékokra.

Egyéniben 24 kvótát osztottak ki a vb-n, de a helyezési pontszámok alapján az országok akár több indulási joghoz is juthattak, mint ahány versenyzőjük indult a finn fővárosban, azaz a legjobb 24-et felvonultató kűr elérése még nem jelentett biztos indulási jogot. Tóth az olimpiai rangsorban 23. lett.

A 18 éves magyar műkorcsolyázó a rövidprogram után a 14. helyen állt, de pénteki kűrjében egyszer elesett, többször pedig bizonytalankodott, így hat pozíciót rontott. Célját azonban így is elérte a kvóta megszerzésével, ami nem névre szóló, hanem az országnak jár.

A harmadik felnőtt vb-jén először a legjobb 24-be jutott Tóth Ivett jól kezdett, első ugráskombinációja - a háromfordulatos Lutz és Salchow - sikeres volt, utána viszont a tripla Rittberger csak egyfordulatos lett. A korai hibától érezhetően elbizonytalanodott, a tripla flipben elesett, a háromfordulatos Lutzot pedig meg sem próbálta. A végére összeszedte magát és két szép ugráskombinációval zárt.

"Nem lehetek csalódott. Hosszú szezon volt és a kűrre mentálisan elfáradtam" - mondta az M4 Sportnak Tóth Ivett, aki elárulta, megérte nagyobb hangsúlyt fektetni a rövidprogramra, mert így bejutott a döntőbe és annak köszönhetően szerzett kvótát is. "Sikerült előrelépni ebben a szezonban, jövőre pedig még jobb szeretnék lenni".

"Nyugodtnak láttuk a bemelegítéskor. A Rittbergernél elvesztette a fonalat és soká talált vissza. Ennek ellenére nem lehetünk elkeseredve, fantasztikus volt a rövidprogramja, ez kellett ahhoz, hogy a kvótáért versenyezzen. Meg is szerezte, azaz teljesítette a célját" - értékelt a 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén Júlia, aki kifejtette, tanítványának nehéz dolga volt az egész idényben, hogy megbirkózzon a rá nehezedő nyomással, de megérte rengeteget gyakorolni a rövidprogramot.

A győzelmet a várakozásoknak megfelelően a világ- és Európa-bajnok orosz Jevgenyija Medvegyeva szerezte meg, aki a tavalyi évhez hasonlóan mind az Eb-n, mind a vb-n a legjobbnak bizonyult. Teljesítményét jól jellemzi, hogy a nőknél még senki nem kapott ilyen magas pontszámot a szabadkorcsolyázására, egyúttal összpontszámot sem. Mögötte két kanadai, Kaetlyn Osmond és Gabrielle Daleman lett a második és harmadik.

Szombaton a férfiak és a jégtáncosok kűrjével zárul a vb.

 

Eredmények:

nők, világbajnok:

-----------------

1. Jevgenyija Medvegyeva (orosz) 233,41 pont

2. Kaetlyn Osmond (kanadai) 218,13

3. Gabrielle Daleman (kanadai) 213,52

...20. Tóth Ivett 160,77

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Balesetet szenvedett és meghalt egy magyar kamionos Csehországban

Megcsúszott, majd egy román rendszámú kamionnal ütközött össze, mindkét sofőr életét vesztette a balesetben.

Orbán Viktor: Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség

A volt miniszterelnök röpiratot tett közzé, melyben a Fidesz választás előtti témáit igyekszik tovább vinni.

Érkezik a kánikula, jövő héten akár 35 fok is lehet

Vasárnap hidegfront érkezik záporokkal és zivatarokkal, amely átmeneti lehűlést és felfrissülést hoz a jövő hét elejére. A hűvösebb...

„Soha nem fogom elfelejteni” - Szandi szívbe markoló, 37 évvel ezelőtti közös emléke Fenyő Miklóssal és a lányával – fotó

Fenyő Miklós január 31-én bekövetkezett halála mélyen megrázta Szandit, aki egykori mentorát, felfedezőjét és zenei nevelőapját...

Kiderült, melyik országban folytatja a karrierjét Andrei Mangra: így csókolja a táncost a partnere – fotó

Andrei Mangra 2024 év vége óta nem tartózkodott huzamosabb ideig Magyarországon a rendőrségi ügyét követően. A TV2 sztárja a Dancing...

Pályára lép Brazília a vb-n, de van egy kis gond

A vádlisérüléssel bajlódó Neymar nem lép pályára Brazília első világbajnoki mérkőzésén.

Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál

A miniszterelnök szombati hatállyal felmentette tisztségéből a négy nemzetbiztonsági szolgálat főigazgatóját.

Rá se ismerünk Tóth Gabira: teljesen más nő lett ettől a frizurától, és milyen jól áll neki

Az énekesnő pályafutása során már többször is bebizonyította, hogy nem fél a változástól.

Nem mindegy, mennyit használjuk a légkondicionálót – egy ventilátor tízszer kevesebbet fogyaszt

A nyári hőségben sokan automatikusan a légkondicionálóhoz nyúlnak, pedig egy spanyol villanyszerelő szerint van egy jóval olcsóbb...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0