Ezt olvasta már?


Trump a terrorszervezet leküzdését ígérte az iraki kormányfőnek

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Haider al-Abádi iraki kormányfőt hétfőn, és azt ígérte neki, hogy "megszabadul" az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől. (Pécsi Napilap)

Az amerikai elnök kiemelte, hogy Abádi "nagyon keményen dolgozik, és katonái bátran harcolnak" Moszul visszafoglalása érdekében. Az észak-iraki nagyvárosért tavaly október óta folyik a nemzetközi koalíció támogatta iraki hadsereg és helyi milíciák harca, az Iszlám Állam egyik fellegvárának számító város nagy részét már megszabadították a terroristáktól.

A találkozó után az iraki kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott: biztosítékokat kapott Donald Trumptól arra, hogy az amerikai kormányzat megnöveli az Iraknak eddig nyújtott támogatást a terroristák elleni harchoz.

Washington és Bagdad között január végén átmenetileg megromlott a viszony Donald Trump első elnöki rendelete miatt. Trump bevándorlást szigorító és a beutazásokat átmenetileg felfüggesztő első rendelete Irakot is érintette, mivel szerepelt azon a listán, amely hét országból átmenetileg megtiltotta a beutazást az Egyesült Államokba. A második elnöki rendeletben aztán - hosszas és aprólékos tárgyalások után, amelyek során Bagdad együttműködést ígért az iraki vízumkérőkre vonatkozó információk átadásában - Irak már nem szerepel a tiltólistán. Az amerikai bíróságok Trump első és második rendeletének végrehajtását is felfüggesztették.

Haider al-Abádi miniszterelnök az Iszlám Állam ellen harcoló koalíció szerdai tanácskozására érkezett az amerikai fővárosba, Washingtonba.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ő lehet Liptai Claudia mellett a Dancing with the Stars újabb versenyzője? – videó

A Sztárban Sztár All Stars második évadának egyik legsokoldalúbb versenyzője Péterffy Lili Lelle, aki most kamerák előtt árulta el,...

„Rengeteget buliztam, éjszakáztam, ­rossz emberekkel barátkoztam” – Megdöbbentő őszinteséggel nyilatkozott nehézségeiről Gáspár Evelin

Gáspár Evelin már tizenegy éves kora óta a közszereplés terhe alatt él, és mint mondja, ez nemcsak előnyöket, hanem rengeteg csalódást...

Az AI már a böngészőkben is egyre nagyobb szerepet kap, a szakértők szerint pedig súlyos kockázatok merülnek fel

Kiberbiztonsági szakértők szerint az újgenerációs, AI-ügynök alapú interenetes böngészők – köztük a nemrég bemutatott OpenAI...

Kocsis Máténál elszakadt a cérna, nekiment Alföldi Róbertnek – "Némi alkalmi népszerűségért úgy tesz, mintha nem értené a háborúpárti vitát"

Kocsis Máté kemény választ küldött Alföldi Róbertnek, miután a színész-rendező a közösségi oldalán értékelte az október 23-i...

Toroczkai László: Magyar Péter talán azt vette magára, amikor a puhatestűekről beszéltem

A Mi Hazánk elnökét az zavarja, hogy szavai szerint Magyar Péter a tavalyi megvilágosodása előtt még egy hónappal is Mészáros Lőrincék...

Utcai tömegverekedés volt Moszkvában, több mint 80 embert vett őrizetbe rendőrség

Az orosz belügyminisztérium vasárnapi közlése szerint több mint 80 embert vettek őrizetbe a rendőrök

Megállapodott az amerikai és a kínai elnök egy lehetséges kereskedelmi egyezményről

A megállapodás érinti a TikTok amerikai működését, a Kínára kivetendő vámokat és a ritkaföldfém-kereskedelmet is.

Időutazás Budán: Retró képgaléria Budapest I. kerületéről

Ilyen volt régen az I. kerület – képgaléria

Borzasztó tragédia, halálra égett két magyar Ausztriában

Egy autóroncsba szorultak be egy részeg sofőr miatt.

0

Sport

Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.

4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette

A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.

Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben

Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.

Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után

A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.

Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott

Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.

Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest

Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás Akadémia, a Paks II hazai pályán szaladt bele egy sima vereségbe, gólelőnyből sem tud

Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre

Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak

Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag

Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool

A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.

Hiába Kerkez gólja és Szoboszlai gólpassza, veszített a Liverpool a Brentford ellen

A Premier League 2025/26-os szezonjának egyik legkaotikusabb meccsét játszották a Gtech Community Stadiumban, ahol a címvédő Liverpool ismét vereséget szenvedett.

0
0

Bulvár

A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?

A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.

Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt

Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re

A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő

A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.

CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni

Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.

Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint

Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.

Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink

Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.

Átvágták a torkát, szétverték a fejét: egy bőröndben találtak holtan egy párt - Videó

Az akkor mindössze 34 éves férfi brutális módon végzett az ismerőseivel. Most ítéletet hoztak az ügyében.

3 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete október végén

Az október vége mindig hoz magával valamit: lezárásokat, új kezdeteket, hirtelen felismeréseket. Idén azonban három csillagjegy számára nem csupán apró változásról lesz szó – hanem valódi, 180 fokos fordulatró

A világ legcsendesebb rákja: elveszi az erődet, mielőtt észrevennéd, hogy az életedet veszi el

A hasnyálmirigyrák az egyik legcsendesebb, de legpusztítóbb betegség: hosszú ideig nem okoz látványos tüneteket, miközben lassan elveszi az ember erejét, étvágyát, majd az életét is. A statisztikák szerint a legt

0