Ezt olvasta már?


Trump egy EU-kritikus üzletembert nevezhet ki brüsszeli nagykövetnek

Donald Trump amerikai elnök állítólag Ted Malloch üzletembert szemelte ki az Egyesült Államok Európai Unióhoz delegált nagykövetének, aki mindig kritikus volt az EU-val szemben. Egy interjúban párhuzamot vont a Szovjetunió szétesése és az Európai Unió között és arról beszélt, hogy feladata lehet az

A 64 éves philadelphiai üzletember még vasárnap adott interjút a BBC-nek, ám az amerikai sajtóban csak most figyeltek fel rá, és csütörtökön este már az amerikai közszolgálati rádió (NPR) vezető híre volt a véleménye.

Ted Malloch erőteljesen és nyilvánosan támogatta a Brexitet, az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból, és mindig erősen kritikus volt az Európai Unióval, bírálva például Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét. A BBC munkatársa meg is kérdezte tőle, hogy vajon akkor miért is menne Brüsszelbe, mire Malloch azt válaszolta: "már korábban is töltöttem be diplomáciai megbízatást, és akkor segítettem a Szovjetuniót bedönteni. Talán most van itt egy másik unió is, amely némi idomításra szorul".

Az interjúban Malloch beszélt arról is, hogy Donald Trump nem nagy híve az Európai Uniónak, ő maga az EU-t nemzetek feletti és nem megválasztott szervezetnek tartja, Jean-Claude Junckerről pedig, aki 1995 és 2013 között Luxemburg kormányfője volt, azt mondta: "azt hiszem, Luxemburgban valami kisvárosnak volt megfelelő polgármestere, talán most már vissza kellene mennie és újból ezzel kellene foglalkoznia".

A Fehér Ház, vagy Donald Trump környezete egyelőre nem kommentálta az elhangzottakat, s a külügyminisztérium sem jelezte, hogy Malloch tényleg nagykövetjelölt-e.

Brüsszelben viszont nagy visszhangot keltettek Malloch kijelentései. Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt képviselőcsoportja, valamint a liberálisok frakciója nevében Manfred Weber és Guy Verhofstadt frakcióvezető levelet írt Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének és Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, melyben arra kérik a két uniós intézmény vezetőjét, hogy ha Washington Mallochot jelöli nagykövetnek, utasítsák el a kinevezését, ne fogadják el az akkreditációját.

Weber és Verhofstadt szerint Malloch nyilvános kijelentéseiben az EU szétveréséről és az euró kimúlásáról beszélt, ami "botrányos rosszindulatról" tanúskodnak, és súlyosan alááshatja a transzatlanti kapcsolatokat, amelyek az elmúlt hetven évben hozzájárultak a kontinens békéjéhez, stabilitásához és jólétéhez, és ez sérti az Európai Uniót.

"Erős meggyőződésünk, hogy nem akkreditálható az EU-nál hivatalos képviselőként olyan ember, aki azt tekinti feladatának, hogy szétzilálja és lerombolja az Európai Uniót" - szögezi le levelében a két frakcióvezető.







0
0
0

hírek innen, onnan

Júliusi horoszkóp-előrejelzés a Bikáknak: a párkapcsolati fronton féltékenységi drámák és szélhámosok jöhetnek, de a Vénusz belépése elhozhatja a sorsszerű társat is

A júliusi bolygóállások komoly érzelmi és anyagi próbatételek elé állítanak, így a szerelmi életedben és a karrieredben is...

Június 13-a sorsfordító napnak ígérkezik: olyat tartogat 4 jegynek a kínai horoszkóp, aminek nagyon fognak örülni

Négy kínai csillagjegy számára véget ér a szomorúság június 13-ától. A Fa energiája jelen van mind a napban, mind a hónapban,...

Megjelent a Magyar Közlönyben: 3 új kormánybiztost nevezett ki Magyar Péter, ők azok

Magyar Péter miniszterelnök három új kormánybiztost nevezett ki, akik különböző területeken hozhatnak friss lendületet az ország...

Kivégezte az amerikai hadsereg az egyik legnagyobb venezuelai drogkartell vezetőjét

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke szerint gyors és halálos kinetikus, azaz mozgásból végzett csapást mértek a Föld...

Orbán Viktor röpiratban fejtette meg, szerinte miért is szenvedtek vereséget

Voltak hibák is, persze, de a döntő tényező szerint „négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt.”

Az amerikai erők több iráni drónt semmisítettek meg a Hormuzi-szorosnál

Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat vette célba - jelentette be szombaton az...

„Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán röpirattal hangol a pártkongresszusra

„Nem lett rövid, de érdemes elolvasni” – írta a volt miniszterelnök. Tényleg nem lett rövid.

Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tart

A miniszterelnök az előzetes bejelentése szerint „az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról” fog beszámolni.

Steiner Kristóf meglepő bejelentése a Prideról: "Nem vonulok a tömeggel, nem lesz kamionunk, és műsorvezető sem leszek"

A 31. Budapest Pride Felvonulás 2026. június 27-én lesz. A Budapest Pride Közösségi Fesztivál programsorozata már kezdetét vette, és...

Egy korszak végleg véget ért Hollywoodban. Zöld utat kapott az évszázad gigafúziója

Ami eddig elképzelhetetlen volt, az most valósággá válik: az amerikai Igazságügyi Minisztérium hivatalosan is jóváhagyta, hogy a...

„Egyik kézben kőműveskanál, a másikban kard” – Orbán Viktor röpiratban számolt el a 16 évvel és a bukással

A volt miniszterelnök a saját hibáit is beismerte a vereséget elemző írásában.

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban

A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

0