Turisztikai ügynökség: év végéig 25 Tourinform iroda újulhat meg
A nemrég átadott zalakarosi után megújult a keszthelyi, továbbá felújítják a hajdúszoboszlói, soproni és tokaji Tourinform irodát, de év végéig további 25 megújítására van lehetőség - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese szerdán Keszthelyen.
Könyid László a Balaton-parti város felújított turisztikai irodájának avatásán beszélt arról, hogy 21 millió forint támogatást biztosított az MTÜ az országban az elsők között megnyitott, már 30 éve működő iroda rekonstrukciójára.
Ezek az irodák ma már nemcsak a vendégeknek szolgáltatnak, de egyfajta új szerepkörben a turisztikai szolgáltatóknak, attrakciók üzemeltetőinek is továbbítanak információkat - tette hozzá.
Példaként jegyezte meg, hogy országszerte a nagyobb forgalmú Tourinform irodákban Kisfaludy-pontot hoztak létre, hogy a magánszállásadókat segítsék azoknak a pályázatoknak a benyújtásánál, amelyeket az MTÜ által 60 milliárd forintos kerettel meghirdetett szobafelújítási programra szántak.
Könyid László megemlítette azt is, hogy a turisztikai szolgáltatók adatközlései alapján látható: Keszthelyen július-augusztusra már közel 1500 szálláshelyfoglalást regisztráltak, szinte kizárólag belföldi vendégektől. A határnyitásokkal párhuzamosan várhatóan elindul a külföldiek foglalása is, az MTÜ várakozásai szerint nyáron és ősszel leginkább a német, a cseh és az osztrák turistákra lehet majd számítani.
A Balaton-parti városra - Hévízzel és Zalakarossal együtt -, mint a nyugat-balatoni térség meghatározó szerepű településére az MTÜ kiemelt figyelmet fordít. Szállodák újulnak meg, strandfejlesztés és csúszdafelújítás zajlik, illetve a Festetics-kastélynak is számos projektje van, amelyek mind azt szolgálják, hogy Keszthely turisztikai vonzereje tovább erősödjön - fogalmazott az MTÜ vezérigazgató-helyettese.
hírek innen, onnan
Lázár János elárulta, mi okozta a szolnoki buszbalesetet, és fájdalomdíjat kínál az érintetteknek
Lázár János a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében tájékoztatást adott a ma reggel történt szolnoki buszbalesetben megsérült...
Hűséges társat keresel? Ezek a kutyafajták mindig melletted állnak
Ezek a kutyafajták a hűség bajnokai.
2,6 milliót költött az anyuka fenékplasztikára, addig a lánya iskolai felszerelésére már sajnált 23 ezer forintot
Egy 33 éves nő komoly vitát váltott ki a Redditen, miután nyilvánosan elismerte, 7 200 dollárt (azaz közel 2,6 millió forintot)...
Pár centis megcsúszás elég volt ronggyá törni a Ferrarit
Ezért létezik a záróvonalnak nevezett felfestés, és vannak sebességkorlátozások a szűk kanyarokban: pár centis megcsúszás is komoly...
Francia tábornok figyelmeztet: Oroszország kísértésbe eshet
A francia hadseregnek "készen kell állnia egy három vagy négy éven belüli sokkra" Oroszországgal szemben , amely "kísértésbe eshet, hogy...
A Bayern München fiatal klasszisa 2029-ig marad a klubnál
A francia labdarúgó, Michael Olise várhatóan 2029. június 30-ig a Bayern Münchennél marad.
Ekitiké a fény a liverpooli éjszakában
Amikor Hugo Ekitiké nyáron 79 millió fontért megérkezett az Eintracht Frankfurttól Liverpoolba, kevesen gondolták, hogy a 23 éves francia...
Elutasították a Barcelona fellebbezését
A német labdarúgóedző, Hansi Flick nem irányíthatja a Barcelonát a kispadról a vasárnapi El Clásicón, a Real Madrid otthonában.
Még egy holdat kapott a Föld - látjuk ma éjszaka az égen?
Az új hold nem lesz sokáig velünk.
Döntött az MLSZ, ennyi meccsre tiltották el a Fradi kapusát
Négy meccses eltiltás kapott Gróf Dávid.
„A lányom ritka betegsége összetöri a szívemet - az egész csak egy hólyaggal kezdődött.”
Kezdetben azt hitte, a tünetek csak allergiás reakciók.
Duna House: új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon a zártkerti ingatlanokról szóló kormányrendelet nyomán
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a...
Sport
Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus
„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában
A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.
Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot
A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.
Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.
Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában
Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét
A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.
Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot
A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.
Bajban a Liverpool, kulcsjátékosa nem tudja vállalni a Bajnokok Ligája-mérkőzést
A Manchester United elleni derbin sérült meg.
Bulvár
Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni
Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.
Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint
Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.
Egyre többen teszik ezt a radiátor tetejére, különleges hatása van télen
Most már mindenhol működnek a radiátorok a hajnali mínuszok miatt. A többség bevetett egy trükköt is egy olyan dologgal, ami szinten mindenkinek van otthon.
Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha
Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.
Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót
Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.
A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik
Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.
Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett
A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.
Csak férfiakkal bújt ágyba a jóképű színész, de a Dallas Pamelája elcsábította: később egy nővel alapított családot
Anthony Perkinsnek Victoria Principal volt az első nő az életében.
Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint
A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.
Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi
0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.
Itt a lengyelek rendkívüli bejelentése a budapesti Putyin-Trump csúcs előtt, kemény ami következik
Annyira azért nem lesz egyszerű megszervezni a találkozót.
Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni
A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.
blogmorzsák
Nagy csigatészta teszt
Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.
Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud
Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán