Ezt olvasta már?


Új néven szerveződik idén a keszthelyi táncfesztivál

A hagyományokat folytatva szeptemberben három napra ismét Keszthely lesz a Balaton táncfővárosa, ahol idén TáncPart címmel szervezik meg a sokszínű fesztiváli programot - tájékoztatta a Nemzeti Táncszínház igazgatója hétfőn az MTI-t.

Ertl Péter közölte: a Nemzeti Táncszínház, valamint a Balaton Kongresszusi Központ és Színház szeptember 10-12. között rendezi meg a TáncPart fesztivált, amelynek programjában négy olyan előadás látható, amely a Nemzeti Táncszínházban minden alkalommal nagy sikert arat. A rendezvény célja, hogy a balatoni régióban élőknek, pihenőknek is megmutassa a magyar táncművészet sokszínűségét.

Ebben az évben is három nagy táncegyüttes, a Szegedi Kortárs Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Bozsik Yvette Társulat produkcióit láthatják, továbbá Horváth Juditnak a gyerekelőadásokról készített fotóiból nyílik tárlata.

Lakatos János nívódíjas koreográfus és táncpedagógus Táncoló filmkockák címmel tart bemutatót a Főtéren. A másfél órás tánc- és kultúrtörténeti kalandozás révén a nézők bepillanthatnak az 1980-as évek kedvenc táncfilmjeinek kulisszatitkaiba.

Gyerekeknek szóló programként a Bozsik Yvette Társulat a Magyar népmesék című, humorral és furfanggal átszőtt előadását viszi el Keszthelyre. A Szegedi Kortárs Balett a Coppélia - Koncert tangóharmonikára és zenekarra című előadását mutatja be, míg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Bonchida háromszor című műsorával lép a közönség elé.

A már szintén hagyományosnak számító táncházban Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai a Főtéren várják a táncos kedvű érdeklődőket.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezért aggatnak pattogatott kukoricát a karácsonyfákra

A karácsonyfa pattogatott kukoricával való díszítése az egész világon elterjedt.

Veszélyben a karácsonyod! Fontos határidő közeleg: ha nem sietsz, ajándék nélkül maradsz

Az ünnepi roham idén minden eddiginél kaotikusabbnak ígérkezik – könnyen hoppon maradhatsz, ha nem figy

Tovább dagad a botrány G.w.M és exe, Nagy Melanie között

Nagy Melanie részletesen reagált arra, amit G.W.M. a gyerektartás kapcsán mondott el Hajdú Péter műsorában.

Szijjártó Péter szerint még soha nem kért tőle olyat Orbán Viktor, amire nemet mondott volna

Novák Katalint és Varga Juditot sajnálja, Menczer Tamást a legjobb igazolásának tartja, az orosz Barátság-érdemrendre büszke, és még...

Tizenöt éve nem volt ilyen izgalmas a végjáték – kövesse nálunk az F1-es idényzárót.

Abu-dzabiban eldől, hogy Lando Norris, Max Verstappen vagy Oscar Piastri lesz a világbajnok.

Az alma hatásai az egészségünkre

Az almában előforduló antioxidánsok a sejteket károsító folyamatok semlegesítésével hatnak jótékonyan egészségünkre, ezáltal...

Egyik állam nyert, a másik bukott – drámai év az édesburgonya-fronton

Az amerikai édesburgonya-termesztők ellentmondásos szezont zárnak: míg Louisiana közel rekordtermést arat, Mississippi gazdái súlyos...

Zelenszkij bejelentette: megállapodtak Trump embereivel, ez lesz a következő lépés a béke felé

Zelenszkij ukrán elnök telefonon egyeztetett Trump különmegbízottjával és vejével az ukrajnai békefolyamatról

Fahusánggal rabolt Dorogon, Budai Tamást körözi a rendőrség

Ütött, majd pénzt és cigarettát is elvitt áldozatától.

0

Sport

Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes

Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja

Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.

Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető

Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.

Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...

Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v

Boxeralsója miatt állították ki a játékost a meccs előtt

Iker Guarrotxena, az FC Goa csapatkapitánya különös esetet okozott az Indiai Szuperkupa elődöntőjében

Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat

A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

0
0

Bulvár

„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”

Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy

Megkapta a tűzparancsot az amerikai mesterlövész – tűpontos lövést adott le a droghajóra egy helikopterről

Az Egyesült Államok parti őrsége újabb nagyszabású akciót hajtott végre a Csendes-óceán keleti részén, Mexikótól délre.

Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki

A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.

Kardiológus: A vakságot és a teljes bénulást is kockáztatjuk, ha nem kezeljük a magas vérnyomást

A magas vérnyomás az egész életünket derékba törheti, ha nem kezeljük megfelelően. Szakértő segítségével jártunk utána, miként teszi tönkre szervezetünket ez a veszélyes betegség.

Riasztották a NATO-gépeket, óriási támadást indított Oroszország: megelőző intézkedésekre volt szükség

Lengyelország NATO-vadászgépeket és légvédelmi rendszereket aktivált szombat hajnalban, miután Oroszország nagyszabású drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen.

Megrázó bejelentés: az életéért küzd az ismert műsorvezető

Szörnyű dolgot jelentett be közösségi oldalán.

Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját

A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.

Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre

Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.

Erről az ismerős számról keresnek a csalók, minden pénzed viszik, ha kattintasz

A telefonszám szinte minden telefonban benne van, ezért különösen fontos vigyázni a legújabb csalás során.

Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette

Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv

Ezt tiltotta meg a Tankcsapda

Megjelent a Tankcsapda készülő új albumának következő dala, a „Kér a nép”, amelyhez videóklip is készült. A zenekar szerint az új szerzemény zeneileg és vizuálisan is új irányokat hoz a Tankcsapda világába,

blogmorzsák

Rejtett veszélyek a konyhában

Nézzük, melyek azok a hétköznapi tárgyak, amelyekkel érdemes óvatosnak lenni!

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0