Ezt olvasta már?


Újrahasznosított fémekből készült filmes szörnyeket állítanak ki Budapesten

Fémszörnyek címmel a filmvilág legnagyobb figuráiból nyílt kiállítás a Savoya Parkban.

Az olyan népszerű karaktereket, mint például Csubakka (Csillagok háborúja), Groot (A galaxis őrzői) és Sulley (Szörny Rt.) újrahasznosított fémből építette egy lengyel művészcsoport. A 3-4 méter magas, esetenként 6-7 mázsás robotokat május 22-ig lehet ingyenesen megtekinteni.

Fotók:

 

Fémszörnyek Kiállítás- Fotó: Knap Zoltán







0
0
0

hírek innen, onnan

Ha ilyen gombát vettél a napokban, ne edd meg, kórházba kerülhetsz.

Sürgős figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden.

Vége az önkiszolgáló kasszák terjedésének, vagy csak most jön a java?

Az emberi segítség nélküli teljes önkiszolgálásig egyelőre nem jutottunk el, de a jövőben akár el is juthatunk az új technológiákkal.

Éttermek csatája: változik a kezdés időpontja, és nem csak ezen a héten

Rendhagyó időpontban kerül adásba az Éttermek csatája következő része, ez az oka.

Egy apró lyuk egy fakanál közepén – és mégis sokan teljesen félreértik, mire való

Pedig nem dísz, és nem is hiba: kifejezetten praktikus funkciója van.

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Százezer tonnányi káros vegyszer juthatott a környezetbe az Európai Bizottság miatt

Az Európai Környezetvédelmi Iroda szerint rákkeltő, hormonzavarokat okozó és egyéb veszélyes anyagok tonnái juthattak a környezetbe az...

Szennyvízből főztek prémium sört, ez lenne a vízhiány megoldása?

A Xylem és a Müncheni Műszaki Egyetem közös projektje bebizonyította, hogy a legmodernebb tisztítási eljárásokkal a szennyvíz...

Visszatalált szerelme az Arsenal magyar-svéd sztárjához, hihetetlen fordulat a portugál bombázó ügyében

Viktor Gyökeres visszavezette a svédeket a világbajnokságra, és most már a magánélete is a sínen van.

Durván csapolták a Balatont a tó körül, de most vége a dalnak

Kivonják a Balaton vizét az ivóvízellátásból, fokozatosan szüntetik meg a tó vizének felhasználását.

Komoly tüzet okozott az elektromos roller – képek

Az eset kapcsán fontos tanácsokat osztott meg a katasztrófavédelem.

Szoboszlai Dominik mesebeli luxusba utazott családjával

Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka mesebeli környezetbe utazott, hogy együtt élvezzék a közös, családi pillanatokat.

Kútban találtak rá a két hete eltűnt Emesére, három gyerek gyászolja

Döbröközön a szomszédoknak tűnt fel, hogy Emesének nyoma veszett. Keresni kezdték és kiderült: a háromgyerekes anya brutális...

0

Sport

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox

Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...

Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?

Tizenöt évvel ezelőtt szerezte pályafutása egyik ikonikus gólját Lionel Messi.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant

A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek

A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.

Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet

Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

0
0

Bulvár

Egy volt képviselőnek kommentelt a rendőrség: A vagyonkimenekítéssel összefüggésben folyik eljárás

A Momentum egykori elnöke kérdezte a rendőrséget arról, hogy mit tesznek a vagyonkimentés ellen. A testület kommentben válaszolt. Mi történt? Az új parlament és kormány megalakulása mellett az egyik legforróbb téma

Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg

Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör

Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső

Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.

Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek

Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.

Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa

Elfelejtheted a klasszikus praktikákat – van egy megoldás, ami gyorsabban és látványosabban számol le a makacs vízkővel.

Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón

Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.

Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan

A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.

Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták

Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző

Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá

Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.

Nemzetközi botrány lett a Covid-időszak egyik súlyos bűncselekményéből

Az Egyesült Államok szerint a 34 éves Hszü Ce-vej egy államilag támogatott kampány részeként tört fel kutatóintézeteket.

0