Újságírók nyílt levele a miniszterelnöknek
Szerkesztőségek sora kéri a döntéshozókat, hogy engedjék be az újságírókat az egészségügyi intézményekbe, hogy megszűnjön az információhiány, és közvetlen információk alapján számolhassanak be a valós járványhelyzetről.
Tisztelt Döntéshozók!
Az egészségügyi dolgozók után önök tudják a leginkább, hogy a koronavírus-járvány életeket veszélyeztető hatása a kórházak falain belül látszik legjobban. Erről azonban a jelenlegi szabályok szerint az orvosok, ápolók nem beszélhetnek szabadon a nyilvánosság előtt, miközben a sajtó munkatársait nem engedik be a kórházakba, így nem tudunk beszámolni arról, mi történik azok falai között.
Miért gond ez?
A járvány alatti kórházi munka bemutatásának fontosságát több országban is felismerték. Forgattak, illetve készítettek számos írásos riportot COVID-osztályokon – a teljesség igénye nélkül – az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Írországban, Németországban, Romániában, Szlovákiában, Kínában, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Ausztráliában.
Külön megjegyzendő, hogy mi magyarok magyar nyelven eddig csak a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, illetve a dunaszerdahelyi kórház munkáját bemutató riportokon keresztül alkothattunk valós képet egy COVID-osztály működéséről.
Magyarországon azonban továbbra is csak falakba ütközik minden szerkesztőség, amely felelősen, a társadalmi érdeknek megfelelően szeretne beszámolni a járványhelyzetről és a kórházak leterheltségéről.
Az információhiánynak súlyos következményei vannak. Mivel ezeket az információkat – a kórházban tapasztalható valós állapotokat bemutató anyagok elkészülésének megakadályozásával – elzárja a kormány és az Operatív Törzs az emberektől, sokan még mindig lekicsinylik a járvány veszélyeit, nem tartják be a védelmi intézkedéseket, ez pedig csak még több megbetegedéshez, ezen keresztül pedig a járvány súlyosbodásához vezet.
A levelet aláíró szerkesztőségek ezért a következőket kérik a kormánytól és az Operatív Törzstől:
Engedjék be az újságírókat és forgatócsoportokat magyarországi kórházak COVID-osztályaira és az oltópontokra, természetesen úgy, hogy a sajtó munkatársai teljes mértékben tiszteletben tartják az egészségügyi dolgozók és a betegek emberi méltóságát!
Tegyék lehetővé, hogy az egészségügyi dolgozók szabadon nyilatkozzanak a kórházakban tapasztalható állapotokról a publikumnak! Hadd nyilatkozzanak a sajtónak végre arccal-névvel a frontvonalban dolgozó ápolók és orvosok, hogy ne „nevük elhallgatását kérő forrásokra” hivatkozva kelljen beszámolnunk a valódi helyzetről.
Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy a kormány és az Operatív Törzs 0-24-ben valódi tájékoztatást nyújtson a sajtónak, ez ugyanis jelenleg nem valósul meg. Alakuljon külön csoport az Operatív Törzsnél és az NNK-nál a sajtó alapos tájékoztatására! Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóit tartsák meg az újságírók jelenlétében – akár online, akár a járvány elleni védekezésre való tekintettel szabadtéri helyszínen!
Várjuk válaszukat ezekre a kérésekre:
24.hu
444
Azonnali
Átlátszó
BaHír
Borsod24
Debreciner
Egri Ügyek
Hvg.hu
Jelen
Jövő TV
KecsUP
Klubrádió
Kpsvr.hu
Magyar Hang
Magyar Narancs
Media1
Mérce
Mfor
Népszava
Partizán
Privátbankár
Piac & Profit
RTL Híradó
Szabad Pécs
Telex
Ugytudjuk.hu
Válasz Online
hírek innen, onnan
A Richter júniusban fizet osztalékot, de az MCC-vel még tárgyalnak
És a két egyetemfenntartó alapítvánnyal is. A tét összesen 30 milliárd forint.
Nem várnak: rögtön becsukják a „sóhivatlanak” nevezett állami szervet
Magyar Péter tett bejelentést a hírhedt hiovatalról
Hatalmas mivel rukkolt elő most Magyar Péter. Mindenki felkapja a fejét, mert nem hagyja annyiban
Máris kiderült az a lépés, amire sokan felkapják a fejüket.
Hiába minden, távozni kényszerül a TV2 nagyon kedvelt sztárja? Ma este súlyos fordulatra derülhet fény
Feketén-fehéren világossá válhat róla, hogy...
Hamarosan esés jöhet a tőzsdéken a Morgan Stanley szerint
Andrew Slimmon, a Morgan Stanley Investment Management portfóliómenedzsere szerint az amerikai részvénypiac hamarosan korrigálhat. A szakember...
Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg
Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.
Magyar Péter: Haladéktalanul megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
A Tisza Párt elnöke ezt azután jelentette be, hogy Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője azt mondta: külföldi...
Nagyon súlyos baleset történt – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem
Nagyon súlyos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 8119-es úton, Csákvár közelében, ahol egy személyautó lesodródott az...
Rászállt a hazai boltokra és benzinkutakra az uniós vezetés: azonnali eljárást zúdítottak Magyarország nyakába
Három különböző ügyben is jogi lépéseket tesz az Európai Bizottság Magyarországgal szemben.
Aki már megégette magát, jobban hajlik a házassági szerződésre
Saját cég, értékes ingatlanok, műkincsek, korábbi házasságból eredő kötelezettség és a családi vagyon megóvása – a leggyakrabban...
Elszakadt a cérna Donald Trumpnál: fegyverrel a kezében, hatalmas robbanások előtt üzent a rivális hatalomnak
Rövid bejelentéssel és egy AI-generált fotóval próbál nyomást gyakorolni Donald Trump amerikai elnök Iránra, hogy tárgyaljanak...
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás
Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?
Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet
Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
Bulvár
Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón
Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet
Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et
Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Azonnali közleménnyel jelentkezett a rendőrség – ez történt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésével átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a főváros több forgalmas útvonalán, aminek középpontjában a buszs
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott
A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február
Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan
A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


