Ezt olvasta már?


Vagyonnyilatkozatok - Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között, az ellenzéki politikus több mint egymilliárd forintos osztalékot vehetett fel 2016-ban. (Pécsi Napilap)

Kósa Lajos, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője - a többi frakcióvezetőhöz hasonlóan - havi 1,3 millió forintos jövedelemre tesz szert, és továbbra is felerészben tulajdonosa egy 300 négyzetméteres debreceni családi háznak, valamint résztulajdonosa egy budakeszi üdülőnek. A kormánypárti politikus 2015-ben 2,5 hektár szántót örökölt Szamosszegen. Autója változatlanul egy tartós bérletben lévő Mercedes Viano, ami mellé tavaly vett egy BMW GT 650 C típusú motort. Továbbra is megvan 2007-ben vásárolt orrkiülős motorcsónakja, amelyet negyedrészben birtokol.

A Fidesz frakcióvezetőjének 2,4 millió forintos megtakarítása van, pénzintézeti tartozását 1,4 millió, magánszemélyekkel szembeni tartozását 2 millió forinttal csökkentette, így 11,5 illetve 17 millió forinttal adós.

Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének két pécsi társasházi lakásban, egy nagykozári erdőben, továbbá két, szintén pécsi beépítetlen területben van tulajdonrésze, miközben a fővárosban a XI. kerületben bérel egy 110 négyzetméteres albérletet. Az ellenzéki politikus keresetét 300 ezer forintos bérbeadásból származó jövedelemmel egészíti ki, emellett egy 1,2 millió forint névértékű életbiztosítással és 5 millió forint készpénzzel rendelkezik, továbbá 3 millió forint egyéb követelése is van. Tóth Bertalan 23,3 millió forintos hiteltartozást is feltüntetett.

A Jobbik képviselőcsoportját vezető Volner Jánosnak ingatlanja és gépjárműve sincs, forintban és euróban tartott megtakarításainak összértéke meghaladja a 6 millió forintot. A politikusnak nincs tartozása, emellett feltüntette, hogy a Magyar Gárda Pest megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. tagja.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke októberben másodmagával vett egy 1500 négyzetméteres bárdudvarnoki legelőt, korábban nem volt ingatlanja. Nagy értékű ingósága, tartozása vagy megtakarítása továbbra sincs. Az ellenzéki politikus Verpeléten és Recsken már nem bérel irodát, csak Gyöngyösön.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak, egy budakeszi zártkertnek, valamint egy Kisnémediben található erdőnek a résztulajdonosa. Autója és egyéb értékes ingósága nincs a kormánypárti politikusnak.

Schmuck Erzsébetnek, az LMP februárban távozó frakcióvezetőjének a IX. kerületben van egy 57 négyzetméteres lakása és egy 120 négyzetméteres háza a borsodi Szuhafőn. Az ellenzéki képviselő 2014-ben vásárolt egy Kia Ceed gépkocsit, egymillió forintos banki követelése mellett 5,2 millió forintos önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítása is van.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke vagyoni helyzete lényegében nem változott, továbbra is egy budakeszi és pátyi kertes házban van érdekeltsége. Autója, nagy értékű ingósága és adóssága sincs. Míg az előző évben bruttó 2 millió forint osztalékot tüntetett fel a Mirawind Kft.-től, addig ez most már nem szerepel, tagságát megszüntette.

Nincs jelentősebb változás az LMP másik társelnöke, Hadházy Ákos vagyonbevallásában sem, igaz ő tavaly októberben tette első nyilatkozatát, amikor az Országgyűlés tagja lett. A politikus Fácánkerten egy 5000 négyzetméteres szőlő tulajdonosa és felerészben övé egy 160 négyzetméteres szekszárdi lakóház. Egy Skoda Octaviát lízingel 2015 óta, s ugyanebben az évben vett egy Trabantot. Hadházy Ákos 16,2 millió forinttal tartozik pénzintézeteknek, állatorvosi praxisát szünetelteti, ugyanakkor 50 százalékban tulajdonosa a szekszárdi Hadházy-Vet Kft.-nek, amelynek ügyvezetője. Évente 40 ezer forint földalapú támogatást kap az uniótól.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének független képviselőként havi 750 ezer forintos jövedelme van, vagyonnyilatkozata szerint tavaly emellett 1,2 milliárd forint osztalékot is felvett az Altus Portfólió Kft.-ből, amely kizárólagos tulajdonában áll. Az ellenzéki politikus 2015-ben 74 millió, 2014-ben pedig 169 millió forintos osztalékfelvételről számolt be az Altus Befektetési Zrt.-től. A volt kormányfő emellett beszámolt arról is, hogy 215 ezer forint tiszteletdíjat vett fel a Fundacja Europejski Instytuttól.

A DK vezetőjének tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009-ben vásárolt, több mint háromezer négyzetméteres telken lévő 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll, amelyet tavaly 61,7 millió forintos hitel terhelt, 1,4 millió forinttal kevesebb az előző évinél.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, független képviselő változatlanul egy 60 négyzetméteres zuglói társasházi lakás felét tudhatja magáénak, továbbá egy balatonmáriafürdői üdülőben és egy gyöngyösi családi házban is hasonló tulajdonrésze van. A politikus 2015 óta egy használt Skoda Superbet lízingel, és a birtokában van egy 1987-es Ford Orion is, amit örökléssel szerzett. A liberálisok vezetőjének 3,8 millió forintos megtakarítása van, miközben tartozása nincs.







0
0
0

hírek innen, onnan

Steiner Kristóf idén már nem lesz a Pride műsorvezetője

Steiner Kristóf idén háttérmunkára váltott.

Victoria és David Beckham szenvedélyes csókjába te is belepirulsz, 26 év után is tombol közöttük a kémia

David Beckham óriási megtiszteltetésben részesült, ugyanis csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Az ünnepélyes...

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: Soha, soha, soha nem adom fel

Orbán Viktor ezzel a mondattal nyitotta beszédét a Fidesz mai tisztújító kongresszusán, ahol a párt jövőjéről döntöttek. A...

Magyar Péter előállt egy üggyel, ami szerinte még a kegyelmi botránynál is súlyosabb

A Fidesz politikusai és maga Orbán Viktor belehazudtak az emberek szemébe a Vitnyéd (Csermajor) területén kialakítandó befogadótáborral...

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megnéztük, mennyiből lehet jóllakni a foci-vb hivatalos szurkolói zónájában

Ha valakinek a budapesti Bajnokok Fesztiválja drága volt, gyorsan gondolja át a dolgot...

Orbán Viktor: Választási stratégiánk végig hibás volt

Cikkünk frissül! Tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladait sorolta kongresszsui beszédében a...

Kitaktikáztuk az EU-t – Orbán máris reagált Magyar vitnyédi menekülttáborról nyilvánosságra hozott bizonyítékaira

Azt is elmondta a Vadhajtásokkal kapcsolatos kijelenéséről, hogy szerinte Magyarországon nincsen szélsőjobboldali, csak radikális oldal,...

Vallott Orbán Viktor a migránstáborról: nem becsapták, csak taktikáztak Brüsszellel

Minden kérdés megválaszolva – közölte Orbán Viktor a Fidesz-kongresszus kezdete előtt, ahol készségesen reagált a sajtó kérdéseire,...

Sokkoló adatok kerültek napvilágra az oroszok háborús emberveszteségeiről

Az ukrán fegyveres erők vezérkara pénteken tette közzé az orosz–ukrán háború legfrissebb veszteségadatait, amelyek szerint Oroszország...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

0