Ezt olvasta már?


Választási csalás miatt felfüggesztett börtönt kapott egy zalai férfi

Első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék csütörtökön azt a várföldei férfit, aki 2019-ben hajléktalanokat fizetett le, hogy az önkormányzati választáson az általa megadott személyekre szavazzanak.

Vándor Virág, a törvényszék szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a vádlott - akinek egyik családtagja jelölt volt az önkormányzati választáson - 2019 szeptemberében megkeresett három nagykanizsai hajléktalant, hogy jelentkezzenek be állandó lakosként egy várföldei ingatlanba, az októberi önkormányzati választáson pedig szavazzanak majd az általa megnevezettekre. A fiktív bejelentkezésért fejenként ezer forintot, a szavazásért pedig egyenként ötezer forintot ígért.

A hajléktalanok az ajánlatot elfogadva öt nappal a választás előtt a megbízójuktól kapott fiktív bejelentőlapokkal bejelentkeztek a várföldei ingatlanba és ezért megkapták az ígért összeget.

A vádlott a választás napján a három hajléktalant Nagykanizsán egy gyorsétteremben megvendégelte, majd autóval Várföldére szállította őket, ahol az italboltban bort fizetett nekik. Ott elmagyarázta, hogy melyik polgármesterjelöltre és képviselőjelöltekre kell szavazniuk, de a biztonság kedvéért egy-egy cédulára is felírta a neveket, kérve, hogy miután ezeket megjegyezték, a papírokat semmisítsék meg.

A hajléktalanok a választáson a megbeszéltek szerint voksoltak, majd az italboltban megkapták az ezért megígért pénzt.

A Zalaegerszegi Törvényszéken csütörtökön tartott előkészítő ülésen a vádlott elismerte a történteket, ezért a bíróság választás rendje elleni bűncselekmény és háromrendbeli közokirat-hamisítás miatt egy év - végrehajtásában másfél évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.

A döntés nem jogerős, mert a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megcsókoltatták a cipőjüket a 14 éves fiúval középiskolás társai - kiderült, milyen büntetésre számíthatnak

A támadásról felvétel készült, a család szakemberhez viszi a fiút. Négy gyanúsítottnál próbára bocsátást és...

Tragédia a főúton - Elgázoltak egy gyalogost

Gyalogost ütött el egy személyautó kedden este.

Megemelik a gyermekvédelemben az étkezések költséget és a zsebpénzt

1500 helyett napi 4000 forint jut majd élelmezésre.

Figyelmeztet a katasztrófavédelem: ha ilyen berendezés van otthon, mindenképp hívjon szakembert

A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet arra, hogy nemcsak a régi gázkazánok okozhatnak szén-monoxid-mérgezést, hanem bármi olyan,...

Ők a mesterséges intelligencia legújabb áldozatai: ezt a jól fizető sztárszakmát már simán leváltja az AI

A kezdeményezés jól mutatja Sam Altman cégének törekvését, hogy AI-technológiáját minél hasznosabbá tegye különböző iparágak...

Két magyar tornász is döntős a jakartai világbajnokságon

Mayer Gréta és Székely Zója egyéni összetettben, utóbbi pedig még felemáskorláton is döntőbe jutott a tornászok jakartai...

A korábbi pilóta felhívta a McLaren előnyét a Red Bullal szemben

A McLaren továbbra is előnyben van Max Verstappen és a Red Bull előtt a Forma-1-es világbajnoki címért folytatott harcban. Martin Brundle...

Kamilla királyné titkos üzenete mindent elárul arról, mit gondol András herceg visszalépéséről

Kamilla királyné néhány órával azután tett hivatalos látogatást Ascotban, hogy András herceg bejelentette, lemond a királyi címeiről....

Budapest miért lenne más, mint Alaszka – vetette fel a volt kijevi amerikai nagykövet

Steven Pifer exnagykövet szerint meglehetősen kétséges a budapesti békecsúcs sikere, mivel továbbra is változatlan a Kreml háborúval és...

Ursula von der Leyen bemutatta az Európai Bizottság 2026-os terveit

Az Európai Bizottság arra fog összpontosítani 2026 folyamán, hogy a migrációs és menekültügyi paktumot átültesse a gyakorlatba –...

Október 23-ára légtérzárat rendeltek el Magyar Péterék Nemzeti Menetének idejére

A kormány nem engedné, hogy a magyarok lássák a Tisza rendezvényén vonuló százezreket – véli a párt.

0

Sport

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

Ötgólos kiütéssel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőt

A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott egy ötgólos győzelemmel indította az Eb-selejtezőt.

Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára

A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.

Meghibásodott a Szoboszlaiékat Frankfurtba szállító repülőgép, törölték a keddi programot

A magyar középpályás lett volna Arne Slot párja a szerdai mérkőzést felvezető eseményen.

Menesztették Dejan Sztankovicsot?

Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k

Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa

A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.

Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek

Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.

Nem köntörfalazott Horváth Ferenc és odaszúrt az ETO-nak

A Tatabánya vezetőedzője büszke volt a játékosaira az ETO Akadémia legyőzése után, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be az élvonalbeli játékosokkal felálló ellenfélnek.

Furmányos csere az NB I-ben: a becserélt középpályás és a kapus azért ment le, hogy beállhasson egy támadó

A szabály, az szabály: a Fizz Liga 10. fordulójában rendezett Kolorcity Kazincbarcika SC–Kisvárda Master Good mérkőzésen a hazai csapat vezetőedzőjének, Kuttor Attilának különös módon kellett cserélnie ahhoz, ho

Újabb gondok a Liverpoolnál: Kihagyta a szerdai edzést a holland alapember

A Liverpool idei legstabilabb játékosa, Ryan Gravenberch bokasérülést szenvedett a Manchester United elleni mérkőzésen.

Marco Rossi kimondta a zord igazságot: nincs értelme a rájátszásról beszélni

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya figyelmeztető üzenetet küldött.

0
0

Bulvár

Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá

Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.

Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban

Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.

Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót

Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e

Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről

Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.

„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja

A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer

UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók

Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.

A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el

DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.

Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs

Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.

Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek

Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.

Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"

Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.

Orbán Viktor és Donald Trump készül valamire, napokon belül újraszabhatják az erőviszonyokat

Megnéztük, milyen következményei lehetnek a találkozójuknak.

Máris lefújják a Budapestre tervezett Trump-Putyin békecsúcsot?

Külföldi sajtóértesülések szerint ugyanis nem sikerült jól az amerikai és az orosz külügyminiszter hétfő esti telefonos egyeztetése.

blogmorzsák

Felfelé is panorámás új libegő a Tátrában - Tátralomnic

"Libegőről gyönyörködni a tájban mindig felemelő érzés, hangtalanul suhanni a fák fölött csodálatos."

22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!

Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!

Tévesen „felfázásként” emlegetjük

Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.

0