Ezt olvasta már?


Varga: a munkaerő-mobilitást segítik a munkásszállók

A munkaerő-mobilitást átmenetileg segítő lehetőség a munkásszállók építése, hiszen egyszerre segít azoknak, akik munkahelyet keresnek, illetve azoknak, akiknek munkaerőre van szükségük - jelentette ki a pénzügyminiszter hétfőn Zalaegerszegen.

Varga Mihály a munkásszállók építésére szolgáló országos program első, mintegy 600 millió forintból megvalósult beruházásának avatásán rámutatott: a munkásszállók építése átmeneti megoldás. Nem az a cél, hogy az ország egyes részei elnéptelenedjenek, hanem az, hogy azok a vállalkozások, amelyeknek munkaerőre van szükségük, hozzájuthassanak ehhez.

A munkásszállók építése mellett a munkaerő mobilitását segítő támogatások is hatékonyan működnek, a munkaadók által lakhatási támogatásban részesített dolgozók száma meghaladja a 10 ezret, a számukra kifizetett támogatás pedig a 6 milliárd forintot - emelte ki a miniszter.

Varga Mihály emlékeztetett, hogy 2010-ben még csaknem 12 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, amely mára 3,6 százalékra csökkent. Az állásban lévők száma 820 ezerrel emelkedett - ebből 700 ezer a magánszférában talált munkát -, a foglalkoztatottság szintje pedig 55-ről 70 százalékra javult, meghaladva az uniós átlagot is.

Az aktívkorú népességben azonban van még tartalék, így a munkanélküliek támogatásával, képzésével, a közfoglalkoztatásban lévők munkaerőpiacra segítésével, a nők számára kínált rugalmasabb foglalkoztatási lehetőségek - mint a távmunka vagy a részmunkaidő - biztosításával, valamint a szépkorúak újbóli munkába állását januártól már segítő adószabályokkal lehet növelni a munkaerő-kínálatot - sorolta a politikus.

Kitért arra is, hogy tavaly - a szezonális hatásokkal kiigazított adatok szerint - 5 százalékos volt a gazdasági növekedés Magyarországon, ami lehetővé teszi, hogy a lakosság életminősége közeledjen a nyugati országokhoz. "Idén 4 százalék körüli növekedéssel számolunk, ami az uniós átlagot két és félszer, háromszor meghaladja" - mondta.

A reálkeresetek a múlt évben plusz egyhavi bérnek megfelelő mértékben, 8,3 százalékkal nőttek, "a kormánynak nem célja, hogy fékezze ezt az ütemet", a piac dönti el a továbbiakban is, hogy mire van lehetőség - jelezte Varga Mihály.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a kormány programjára elsőként jelentkezve, 360 millió forint állami támogatással 600 millió forintból készült el az egykori munkásszálló, majd kollégium munkáshotellé alakítása. A 180 férőhelyes, korszerű színvonalú épületet szinte teljes egészében a Flex dolgozói veszik hamarosan igénybe.

A városban 2015-től mintegy 4 ezer új munkahely jött létre, a regisztrált állástalanok aránya csupán 3 százalék. Jelentős beruházások zajlanak, köztük a járműipari tesztpálya, az M76-os gyorsforgalmi út építése, de hamarosan egymilliárd forintos felsőoktatási fejlesztés indul és 600 millió forintból duális szakképző központ építése is kezdődik - említette a polgármester.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) egyebek mellett arról beszélt: a kormány gazdaságpolitikájának sikere teszi lehetővé azt, hogy jusson újabb fejlesztésekre. Zalaegerszeg esetében a 45 milliárd forintos költséggel épülő tesztpályát és a hozzá "okosútként" kapcsolódó M76-os beruházását említette.

 

 

forrás: mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Jön a szuper El Niñó – az eddigi legerősebb katasztrófahullámot hozhatja el

Hőhullámmal, aszállyal, erdőtűzzel, felhőszakadással és viharokkal fenyegeti a világot minden idők legerősebb El Niñója.

A tengerimalacok megmentője kiperelte a Fidesz-kormány alapítványaiból, hogy ki és miért kapott közpénzt

A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület közérdekű adatigénylését jórészt ignorálta a Bethlen Gábor Alapkezelő, ezért a...

Kampány indult, írók és színészek fogtak össze a vérplazmaadásért

Irodalom és színház találkozik egy fontos társadalmi ügy szolgálatában, hogy a művészet erejével mutasson rá: a plazmaadás valódi...

BL-bronzérmesek az FTC férfi vízilabdázói

A máltai négyes döntőben a zöld-fehérek háromgólos győzelmet arattak a görög Olimpiakosz felett.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört

A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy...

Teljes leállás a záhonyi határátkelőn: órákra megbénult a közlekedés

Szombat este áramszünet lehetetlenítette el a közúti közlekedést Magyarország és Ukrajna között a záhonyi átkelőn. Az órákig...

Szívmelengető mentőakció: őzgidákat mentettek ki a tűzoltók Tamásiban – fotók

Különleges mentőakcióhoz riasztották a tűzoltókat Tamásiban, ahol két őzgida esett egy mély vízelvezető árokba. A riadt állatokat...

Rányitotta az ajtót a BMW utasa egy érkező kocsira Dunaújvárosban: érthetetlen, ami ezután történt – videó

Szét sem nézett, kinyitotta az ajtót, ezzel pedig balesetet okozott egy BMW utasa egy dunaújvárosi parkolóban. Bár elsőre is...

Diana előtt tisztelgett Katalin: egy az egyben lemásolta a néhai hercegné szettjét, káprázatosan festett babakékben

A brit királyi család tagjai ismét teljes pompájukban jelentek meg az év egyik legfontosabb eseményén, a Trooping the Colour nevű...

Itt a bejelentés: Stankovic csapatában folytatja Abu Fani - kiderült, mennyit fizettek érte

A Crvena zvezda hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Mohammed Abu Fanit, aki a Ferencvárostól igazolt a belgrádi klubhoz.

Kisebb aszály sújtja az ötös lottót is, egy hét múlva már félmilliárd forint felett jár a főnyeremény

A jokeren sem volt telitalálat, a következő sorsolásnál itt 355 millió forintra nő a tét.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0