Vasárnap tartják a mohácsi busójárás fő programjait
Vasárnap rendezik meg a mohácsi busójárás fő programjait; a maskarások dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, a koporsó vízre bocsátására, valamint az esti máglyagyújtásra várhatóan több tízezer érdeklődő lesz kíváncsi a Duna-parti városban.
A február 16. és 21. között zajló télűző, tavaszköszöntő népszokás vasárnapi programjai reggel kilenctől egészen az esti órákig tartanak.
A térség legnagyobb eseményén 70 busócsoport 2200 busója és egyéb maskarása gondoskodik a résztvevők szórakoztatásáról. Farsangvasárnap már reggel kilenc órától érdemes kilátogatni a mohácsi belvárosba. Ekkor nyit a népművészeti- és kézműves vásár, míg az érdeklődők ekkortól nyerhetnek betekintést a busócsoportok készülődésébe a nyitott udvarban, egyúttal megindul a készülődés a szigeti révnél a busók átkelésére is.
Tíz órától tamburazenekarok, néptáncegyüttesek, busócsoportok tartanak bemutatókat a Széchenyi téri nagyszínpadon, a Selyemgyár Kulturális Negyed színpadán és a Busósudvarban, a szerb templomnál pedig a Kolompos busócsoport tagjaival találkozhatnak a látogatók. Ugyanekkortól Udvardi Krisztián maszkfaragó a Kanizsai Dorottya Múzeumban mutatja meg, miként készülnek a faálarcok.
A busók fél egykor kelnek át a Sokac révbe a Dunán, majd kezdenek gyülekezni az álarcosok a Koló téren, hogy délután kettő órakor elinduljon felvonulásuk a belvárosban. Fél négykor kerül sor a busóavatására, hogy négy órától elindulhason a szabad farsangolás a busókkal a belvárosban.
Fél ötkor bocsátják a Duna vízére a télbúcsúztató farsangi koporsót, majd öt órától a főtéri óriási máglyával égetik el a telet jelképező koporsót, miközben körtáncokat járnak.
A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a programokon napi átlagban 40-45 ezer ember is megfordulhat, a legtöbb látogató vasárnap érkezik a városba.
A köznyelvben sokácnak, a mohácsiak körében sokacnak nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.
A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.
A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról a www.mohacsibusojaras.hu webcímen és a Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala nevű Facebook-oldalon található bővebb tájékoztatás.
MTI
hírek innen, onnan
Rekordot döntött a Richter Egészségváros: több mint 90 millió forint gyűlt össze három városban
Több mint 7.000 egészségügyi szűrés, adományrekord és 90 millió forint támogatás a Richter Egészségváros tavaszi állomásain.
Bővül a Partizán-kormány: Kovalcsik Tamás szakpolitikai elemzésért felelős helyettes államtitkár lesz Ruff alatt
Kovalcsik a Választási Földrajz oldalról és a Partizán Adatpont műsorából is ismerős lehet.
Lannert Judit: Megszűnik a kancellári rendszer a szakképzésben
A változtatások már a következő tanévtől érvénybe léphetnek az oktatási és gyermekügyi miniszter ígérete szerint.
Kiderült KITT titka, más lett volna az első Knight Rider autó
Bár számos sorozatban tűntek fel káprázatos sportkocsik, KITT a Knight Rider szériában kétségtelenül az egyik legkiemelkedőbb modell...
Eszenyi Enikő ügyénél is nagyobbat robbatn Alföldi Róbert balhéja, új beszámoló érkezett
Puskás Tamás kiállt Alföldi Róbert mellett: „Ez teljesen más szituáció, mint az Eszenyi-ügy..”
Megszületett a világ első dollárbilliomosa: vagyona átlépte a felfoghatatlan álomhatárt
Elon Musk lett a világ első dollárbilliomosa, miután a SpaceX tőzsdére lépésével vagyona meghaladta az 1100 milliárd dollárt,
Stumpf István: A korrupció bizonyos elemei még a miniszterelnök asztaláig is elértek
Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere a Fidesz kampányának egybites üzeneteit és a fiatalság elpártolását is a...
Érkezik a nagy zuhé - megszólaltak a meteorológusok
Vasárnap hidegfront vonul át Magyarország felett, amely délutántól egyre több helyen hozhat záporokat és zivatarokat – délnyugaton...
Orbán Viktor újra megválasztották a Fidesz elnökének 729 szavazattal, nyolcan inkább nem voksolt
A meglepetés ismét elmaradt, az ellenzéki párt négy új alelnöke Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár, Kreicsi Bálint lett. A belső...
Régi arcokból és bukott jelöltekből áll a Fidesz megújult elnöksége
A 28 fősre bővített elnökségben több olyan fideszes is van, aki kikapott egyéniben az áprilisi választáson, de helyet kapott Kövér...
Soha ne dobd ki a meggyszárat – mutatjuk, miért.
A 19–20. század fordulóján a meggyszár keresett gyógynövény-alapanyagnak számított, amelyet külön cégek vásároltak fel.
Fontos, ami kiderült a MOHU-ról: ez nagyon rossz hír
Nem hozott áttörést a tavalyi év, sőt.
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


