Ezt olvasta már?

Tizenheten közel az ötöshöz

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

0

Véget ért a 12. Ördögkatlan fesztivál: A csodás pokol, ahol tényleg mindenki az ismerősöd - képgaléria

Az Ördögkatlan Fesztivál idén sem okozott csalódást, hozta a szokásos formáját, a programok tömkelegét, a hangulatot, a megújulást. Több mint 500 program várta idén is a családokat, a barátokat, a fesztiválozókat és a nomádokat.


hirdetés

Szárazság, az Ördög pusztája. A hegy, amelyet felszántott, az alatta elterülő falvak zsongása, élettelteli vibrálása. A szupercellaszerű, órmotlan vihartömeg, zápor és szilaj szél. Pincék hideg fuvallata, 3 literes rosé fröccs, random Kubalibre zenekar egy pincészet udvarán, ismerős ismeretlenek. Ezekkel mind leírható a 12. Ördögkatlan fesztivál, az üst, amelyben kellemes és jól együttható masszaként integrálódott a város és a vidék. Egy hatalmas élmény távol a forró épületektől és betontengerektől. Itt kicsit mindannyian nomádok lehetünk, akik mezítláb mászkálva az egész esemény atmoszféráját szívhatják magukba nem csak az egyes koncertek, színházi előadások, performance-ok és workshopok programjait. Ez annál sokkal több. Itt csak egy furcsa szerzet vagy a többi furcsa szerzet között. Semmi különös. Nem néznek ki.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A Bölcsész Udvarban tespedve vagy éppen tombolva táncolva élvezhettük az “Írjál és szeressél” című felolvasószínházat Köles Ferenccel, Várnagy Kingával és Nyáry Krisztiánnal vagy forró Szenegál Show-t, ahol fél 5-től este fél 9-ig nyugat-afrikai tánc- és dobshow pezsdítette fel a mi lankadt közép-európai vérünket. És ez csak két program a sok közül. Az Árokpart Bár kicsi, de annál harsányabb, éppen vad tánclejtés vagy nyugis blues ülőkoncert helyszínéül szolgáló kisszínpad olyan előadókat sorakoztatott fel, mint a pécsi Doggos, Kaktus, vagy zseniális hangú kocsmatrubadúrt, Lenthár Balázst, a Lázár-tesókat, a Császári Pillanatműveket vagy a The Tablespoon-t.

A 0. nap egyik felejthetetlen és energetikus, kreatív és meglepő előadása a Horváth Nóra és Imre Zoltán fejéből kipattant Beat volt, amelyben 40 percen keresztül, megállás nélkül táncoltak az alkotók (Nóra és Imre). Nagyon sok táncoformát bemutatva főként elektronikus alapokkal rendelkező zenékre a diszkókban látható veretéstől a klasszikus táncig mindent felsorakoztattak. De igazi pikantirája volt a fesztiválnak a Nappali Bár Afterligete, ahol hajnalig tartóan tudtak a fáradhatatlan fesztivál-állatok szórakozni, esőben, kellemes nyári estében vagy bárhogyan olyan zenei útikalauzokkal, mint Fredifr3d DJ, a WOmbo Orchestra szaxofonosa, az Újzenekar, az amerikai Mission Delirium Brass Band őrült fúvós-dobosai vagy a veterán DJ Péló.

És még sorolhatnánk reggelig..

De, aki ott volt, az úgyis tudja, aki meg nem, az feljebb olvashatta és a képgalériából talán egy csipetnyi hangulatot magához vehet. Jövőre találkozunk! Köszi, jó móka volt!

 

lockkerdee








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

A HDZ nyerte a horvát választást az exit-pollok szerint

A kormányzó párt viszont nem tud önállóan kormányt alakítani.

Lezuhant egy vitorlázó repülőgép Miskolcon, ketten súlyosan megsérültek

Gerincsérülés gyanújával került kórházba a tanuló és az oktató, egy váratlan helyzetre adott rossz reakció okozhatta a balesetet.

Újabb céget szerzett a miniszterelnök veje

Június végén új céget alapított Tiborcz István, aki minden bizonnyal marad az ingatlanpiacnál, de mellékesen sportlétesítményt is...

Saját nevelésű játékosa nyerte meg a meccset a Liverpoolnak

Tovább hajszolja a rekordokat Jürgen Klopp gárdája.

Az egyik híres professzor szerint a koronavírus alatt mindenki magára maradt

Nemrég került nyilvánosságra a hír, hogy az Egyesült Államok felvásárolta a koronavírus elleni küzdelem egyik nagyon fontos fegyverének...

Gigászi összegért árulják a 101 kiskutya valódi otthonát

London ? 9 millió fontért, vagyis közel 4 milliárd forintért most bárki megveheti azt a házat, amely még az egyik klasszikus Walt...

A delfinek tudnak beszélni, még emberi nyelven is - videó

Öntudatuk és személyiségük is van.

Szoboszlai bombaformában, újabb gólt szerzett

Szoboszlai Dominik szerzett vezetést a Red Bull Salzburgnak vasárnap a LASK ellen az osztrák labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában.

Újabb babát szeretne a 13 éves anyuka a 11 éves szerelmétől

Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy első gyermeke megszületését követően hamarosan újabbat vállalna 11 éves párjával....

A nap legfontosabb hírei - 2020.07.05.

Durva koronavírusos adatok, Forma1, tigristámadás.

Videón, ahogy hangyák virágszirmokat hordanak egy halott dongóra

Senki nem tudja megmagyarázni, mi történik a videón.

Csúnyán terjed a járvány Magyarország egyes szomszédaiban

Vasárnap délben 11,288 millió koronavírus-fertőzöttet tartottak számon a világon. A halottak száma elérte az 531 ezret, a gyógyultaték...

Sport

Öt éven át legyőzhetetlen volt, egy szelet hús okozta a vesztét

Egy igazságtalan eltiltás akadályozta meg az egyik legnépszerűbb bringást, hogy a legnagyobbá váljon.

Tragikus hír jött: verseny közben meghalt a 20 éves sportoló

A 20 éves Niels de Vriendt életét vesztette azon a belgiumi kerékpárversenyen, amely az első volt az országban a koronavírus-járvány kitörése óta.

Cristiano Ronaldo mindenkinek üzent a szabadrúgásgólja után - fotó

A portugál Európa-bajnok hosszú idő után volt ily módon eredményes.

Klopp elmondta, melyik két csapatot tartja a Bajnokok Ligája favoritjának

A címvédő Liverpool már tavasszal kiesett a Bajnokok Ligájából az Atlético Madrid ellen, de Jürgen Klopp így is várja, hogy folytatódjon a sorozat, és most egy interjúban elmondta, melyik két csapatot tartja esélyesnek.

Ezekkel a feltételekkel lehet Neymar újra a Barcelona játékosa

A PSG brazil sztárja már a nyáron csapatot válthat.

Nem kérdés, ki a világ leggólerősebb csatára az idei szezonban

Minden versenysorozatban gólkirály, ahol játszott.

A ZTE edzője válthatja Joan Carrillót a MOL Fehérvár kispadján

Még a hétvégén eldől, hol folytatja az újoncot az élvonalban tartó szakember.

Óriási mélységben a katalánok, alighanem búcsút inthetnek

A bajnokság leggyengébb csapata ellen sem sikerült győzni.

Kicsúszott a talaj a Real Madrid-sztár lába alól

Sergio Ramos gólöröme is 'megér egy misét'. 

A Barcelona illetékese elárulta, hogy Messi megy vagy marad

Az argentin válogatott klasszis megszakította a szerződéshosszabbításáról szóló tárgyalásokat.

Édesapja árulta el: Dárdai Palkó távozik

Megvan, hol folytatja, és másik fiáról is beszélt.

0

Bulvár

Kifosztás a Balatonnál, egyre durvábbak a hétvégék

Kifosztás Siófokon szombat hajnalban, őrizetben a gyanúsítottak.

Kommunista riviérának nevezte a Balatont a CNN

Szocreál nyaralókkal, krokodilos gumimatraccal, bogárhátúval és vitorlázó ifjúsággal illusztrálja a cikket a CNN, akik szerint idén újra annyi turistánk lehet, mint egykor a kommunizmus alatt.

Kétféle zászlórend a lesz a boltokban

A kicsi húsboltoknak nem kell zászlózniuk, a kicsi zöldségesnek viszont igen. A húsboltban minden húst  származási országonként zászlózni kell, a zöldségesben csak a magyar árut. 38 ezer élelmiszerbolt ügyködik manapság a legutóbbi statisztika szerint Magyarországon, közülük szélesebb választékkal a nagyobbak az úgynevezett élelmiszer vegyes néven futnak, számuk 19 ezer felett mozog. Átlagos alapterületük 198 ...

Ledöntötték és vízbe vetették a nagy hajós, Kolumbusz szobrát

Baltimore - Amerika felfedezőjének szobrait az Egyesült Államok sok más városában is megrongálták.

Így nézhetett ki Van Gogh és Napóleon valójában - Élethű képeken az arcuk

A digitális technikának hála ma már olyan emberek realisztikus képét is könnyű létrehozni, akik több évszázaddal ezelőtt éltek.

Kiakadtak a gárdonyiak, mert lekordonozták a szabadstrandot - a fideszes képviselő se érti

A helyiek attól tartanak, hogy a polgármester így akarja elérni, hogy a fizetős strandot használják a fürdőzők.

Három szállodába látogatott el, és egyikben sem fogadta tiszta ágynemű az Inside Edition csapatát

A CBS-en futó Insiden Edition stábja kíváncsi volt rá, hogy mennyire veszik komolyan a New York-i szállodák a koronavírus-járvány során a szobák tisztán tartását.

Öt éven át legyőzhetetlen volt, egy szelet hús okozta a vesztét

Egy igazságtalan eltiltás akadályozta meg az egyik legnépszerűbb bringást, hogy a legnagyobbá váljon.

blogmorzsák

Ritka fotók az elmúlt évszázadból

Hitler és Mussolini a Breszti erőd­ben, drive-in temetés az Egyesült Államokban, Rick Astley angol éne­kes találkozója Diana hercegnővel.

"Mutasd a kötődési stílusod, megmondom, ki vagy!"

Kötődési stílusunk nem minden esetben segíti a meghitt, intim kapcsolatok kialakítását.

Négy ökölszabály, albérlőknek, bérbeadóknak

Ezeket betartva, évekig jó partnerei lehettek egymásnak.

Egy megfelelési kényszeres barátnő

Elmentünk többen egy helyre, és miközben rendelt, odament hozzá egy középkorú krapek, akivel végig dumált.”

Tejszínes málnatorta mézes kekszes alappal, sütés nélkül

Meleg nyári estéken csodás hűsítő élményt nyújt ez a tejszínes, málnás sütemény.

A perui nagykövet megállította Brüsszelt

A halálos injekciót csak a belga miniszterek, és a perui diplomácia közbenjárásával sikerült megakadályozni.

Egy távozó papnak is kijár az empátia

Gondoljuk át alaposabban: egy pap vajon miért akasztja szögre a reverendát?

Ha erős ellenfelet kap Orbán Viktor, mindent bele kell adnia

A tavalyi önkormányzati választás felülírt egy sor forgatókönyvet.

Színművészek árulása

„Ők vagy a szabad művészet árulói, vagy nem értik maguk körül a világot.“

A nemzet­közi mércével mérve elégtelen teljesítményről

„A hatalom senkiket karol fel, a senkik érzik az életesélyt.“

A fotós az oltár­nál feküdt - kínos esküvői pillanatok

Esküvői fotósok - határok nélkül!

Nincs más út, csak a kvóta útja?

A kvóta esetén nem kevesebb tudással vesznek fel embereket, hanem limitált teret adnak az előítéleteknek.

0