Ezt olvasta már?


Világbajnoki ezüstérmes kanadai tréner a férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya

A svájci válogatottal világbajnoki ezüstérmes kanadai Sean Simpsont nevezték ki a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának.

Hétfői bejelentése szerint a magyar szövetség (MJSZ) két évre szóló szerződést kötött a 60 esztendős szakvezetővel.

Simpson 2013-ban vezette második helyig a vb-n a svájci válogatottat, emellett nyert Spengler Kupát a kanadai nemzeti együttessel, és volt svájci bajnok a Zug, valamint német bajnok a München Barons kispadján, míg a Bajnokok Ligájában a Zürich Lionsszal bizonyult a legjobbnak.

"Klub- és válogatott szinten is sikereket ért el, ez döntött mellette. Egy szimpatikus, nagy tudású, jól felkészült szakemberről van szó, akitől azt várjuk, hogy újra építsen fel egy harcias, nyerni akaró, magyar virtusú csapatot" - mondta az új kapitányról Vas Márton, a szövetség általános igazgatója.

Sean Simpson szeptember végén érkezik Magyarországra. Az első hetekben a mérkőzéseket járva ismerkedik majd a csapatokkal, játékosokkal, és - amennyiben a körülmények lehetővé teszik - a novemberi felkészülési tornán bemutatkozhat a válogatott kispadján.

Az eddigi szövetségi kapitánynak, a finn Jarmo Tolvanennek három év után áprilisban köszönte meg a közös munkát az MJSZ. A finn edző 2017 augusztusában vette át a férfiválogatott irányítását, első szezonjában hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon vezethette a csapatot, amely a feljutásról drámai körülmények között - a britekkel játszott mérkőzés vége előtt 15 másodperccel kapott góllal - maradt le. Egy évvel később a finn szakvezető egészségi okok miatt nem tudott részt venni a kazahsztáni vb-n, míg az idei ljubljanai torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

A magyar együttes ugyanakkor februárban sikerrel vívta meg az olimpiai selejtezőt Nottinghamben, így még versenyben van a pekingi olimpiai szereplésért. Az utolsó kört - a tervek szerint - jövő augusztusban rendezik Rigában. Tolvanen első szezonjában az U20-as válogatottat is vezette, amely akkor kiesett a divízió I/A-ból.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

SUV-őrület: a szakértők szerint életveszélyes trend söpör végig Európán

A szakértők szerint a nagyméretű, egyre magasabb és nehezebb SUV-k térnyerése mára komoly közegészségügyi és közlekedésbiztonsági...

Michelle Wild is feltűnik a Csillag Születikben, nem akármilyen produkcióval lép színpadra – videó

Az orrfurulyázás és a légtornász-produkciók után most vasárnap újabb rendkívüli produkció érkezik a Csillag Születik színpadára:...

Robbie Keane: Saját magunk vagyunk a legnagyobb ellenfelünk

A Ferencváros vezetőedzője elégedetten értékelt a Kisvárda elleni győzelem után.

Közleményt adott ki az Országos Mentőszolgálat vasárnap este – drámai volt a helyzet

Egy novemberi csütörtök este drámai események zajlottak le, amikor egy 13 éves kisfiú, Ádám felismerte, hogy nevelőanyja...

Verstappen értékelte a szezonját, amiben majdnem megcsinálta a lehetetlent

Max Verstappen épphogy csak lemaradt a világbajnoki címről, ami elérhetetlen távolságban is volt tőle az idény során. Elmondta, ő hogy...

Kimondta a katolikus egyház: nemhogy pappá, diakónussá sem szentelhetők a nők

A katolikus egyház magas rangú bizottsága 7:1 arányban elutasította, hogy katolikus nők diakónusként (magyar kifejezéssel szerpapként)...

SSD vagy HDD? Nem mindegy, melyik háttértárat választjuk, de miért?

A kettő közötti választás sokkal egyszerűbb, ha tudjuk, mire kell.

Egy évig gyászolja országa „Ázsia Jackie Kennedyjét”

A thai királyné a nemzet édesanyja volt.

Jódolgukban a norvégok nem tudják, mit kezdjenek magukkal, most épp a magyarokat rugdossák

Miközben a vasárnap esti, brazilok elleni meccsükre készülnek, most épp egy rég lezárt üggyel foglalkoznak.

Szívszorító hír látott napvilágot Károly király állapotáról

Károly királynál 2024 elején diagnosztizáltak rákbetegséget. 

Pataki Ági: „Néha hisztérikusan viselkedem”

Nem érzi a korát, mert nincs ideje ezzel foglalkozni.

Mi folyik itt? Százszámra küldene harckocsikat az USA Lengyelországba: mehetnek az ukrán határra?

Az Egyesült Államok rendkívül kedvező ajánlatot tett Lengyelországnak: 250 használt Stryker páncélozott járművet kínál mindössze 1...

0

Sport

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

Válságtanácskozás a Liverpoolnál: Arne Slot menesztése a levegőben, a klublegenda beugrásra kész

Sajtóhírek szerint „válságtanácskozást” tartanak ma a Liverpoolnál, ahol Arne Slot jövőjét vitatják meg a Leeds United elleni 3–3-as döntetlent követően.

A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.

Van Dijk megszólalt Szalah kapcsán

Virgil van Dijk is kommentálta az egyiptomi körüli vitát, amely azután robbant ki, hogy az utolsó három mérkőzésen csak a kispadon kapott helyet.

Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja

Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.

Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...

Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö

Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat

A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S

0
0

Bulvár

„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”

Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy

Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki

A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.

Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre

Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.

Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése

Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné

Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette

Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv

Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”

A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.

Rendkívüli, mit kapott Orbán Viktortól Szabó Zsófi, erre elfogynak a szavak már

Újabb DPK gyűlést tartottak, ismét volt meglepetés.

„Nincsenek Tisza-szimpatizánsok, csak annyira utálják Orbánt, hogy Magyar Péterrel szövetkeznek”

Az Index mindkét helyszínen a legújabb közvélemény-kutatási adatokról kérdezte a részvevőket.

Íme a fűszer, ami székrekedés ellen, gyomorbajokra csodás, és olcsó is

A fűszerek nem csak csodát tesznek az ételekkel, de egészségesek is, pláne, ha frissen használod fel őket. A koriander főleg az egzotikus ételek egyik fontos eleme, de neked se ártana beépíteni a mindennapjaidba!

Új helyre költöznek Majkáék: Majoros Hajnalka elárulta, hogyan élnek most és miért váltanak otthont

Majka felesége betekintést engedett a családjuk életébe, sőt azt is elárulta, milyen esti rutinjuk van Majkával.

Brutális dolog hangzott el a Kossuth rádióban vasárnap reggel

A Kossuth rádió műsorában tett kemény kijelentést az EP-képviselő.

Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés

Tiszapüspökiben készülnek az ünnepekre: a település több száz idős lakója személyre szabott karácsonyi ajándékcsomagot kap, másokat pedig helyi szervezetek és intézmények lepik meg ünnepi programokkal és figye

blogmorzsák

Szomszédoljunk télen is - Pozsonyi adventi vásárok

Több helyszínen vannak Pozsonyban is adventi vásárok, amik bár nem olyan fényűzőek, mint a bécsiek, de azért itt is találhatunk varázslatos részleteket.

ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?

A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0