Ezt olvasta már?


Virtuózok: Abouzahra Amira, Kis Radu és Kristóf Réka nyertek a döntőben

A kicsik korcsoportjában Abouzahra Amira, a tiniknél Kis Radu, míg a nagyok között Kristóf Réka győzött a közmédia Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutatójában pénteki élő döntőjében.

A döntőben a győztesek mellett a kicsik korcsoportjában Simic Aleksander és Remenyik Balázs, a tiniknél Nagy Zoltán Ferenc és Nyilas Gyöngyvér, míg a nagyok közül Lukács Gergely és Beeri Benjámin lépett színpadra.

A pénteki döntő ideje alatt a közönség is szavazhatott kedvencére a középdöntőbe jutott 27 tehetség közül. A Nézői Különdíj győztesét a Virtuózok végső fináléjában, június 2-án hirdetik ki. A közönség voksai alapján a következő adásban születik meg a három korcsoport-győztes közül a zenei tehetségkutató idei abszolút nyertese is, aki 12 millió forinttal térhet haza.

A műsor sztárfellépője Lajkó Félix hegedű- és citeraművész, Szergej Nakarjakov trombitaművész, Oláh Kálmán dzsesszzongorista és Baráti Kristóf hegedűművész voltak, a szimfonikus kíséretet a Magyar Állami Operaház Zenekara adta.

A zsűrit Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő, Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett idén Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima-díjas zongoraművész alkotja.

A zsűri részéről Kesselyák Gergely úgy fogalmazott: a döntőben fantasztikus produkciókat hallhattak, a kilenc versenyző bármelyike megnyerhette volna a versenyt.

Az MTVA komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét, valamint fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Fokozódik a feszültség a Hormuzi-szorosnál: Trump hét országot mozgósítana

Új szövetségeseket keres az amerikai elnök a Hormuzi-szoros védelméhez. Irán szerint ugyanakkor Trump csak szórakozásból támadja az...

Inog a kommunista rendszer Kubában, pártházat gyújtottak fel a tüntetők

A közel hetven évnyi elnyomás és a venezuelai olajszállítás leállása zavargásokhoz vezetett a karibi szigeten. A havannai egyetem...

Dübörög az iráni háború - Mi történik a tőzsdéken?

A részvénypiaci hangulatot ma is az iráni háború friss fejleményei alakíthatják elsősorban, az európai tőzsdéken bizonytalan hangulatú...

Ennyiért árverezik el a Pénzügyminisztérium épületét

A korábbi kikiáltási áron nem kelt el a patinás épület.

A Mátyás király tértől a legnézettebb showműsorokig: ilyen volt Lékai-Kiss Ramóna a karrierje kezdetén

Kiss Ramóna a Barátok közt sorozatból vált ismertté, majd műsorvezetőként és médiaszemélyiségként is meghatározó alakja lett a...

Hol a legolcsóbb a bevásárlás?

A GVH Árfigyelő adatai szerint ez az áruházlánc áll az élen

Különleges, ritkán látható lényre bukkantak Somogyban

Egyes állatokat csak ritkán, különleges szerencsével lehet megpillantani. Az a lény, amit most Somogyban sikerült lefotózni, ilyen.

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha

A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást

Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor

A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett

A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt

A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.

Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?

A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

0