Ezt olvasta már?


Zalaegerszegi siker Nagykanizsán

Szombaton egy teljesen újszerű kvázi családi nappal egybekötött szezonnyitó főpróbát rendez a ZTE FC NB II-es labdarúgó csapata a ZTE Arénában. Erről tartottak tájékoztatót a klubnál, este pedig a csapat Nagykanizsán vendégszerepelt felkészülési mérkőzésen.

Indulunk! – ez lett a mottója a szombati kezdeményezésnek, amiről szerdán reggel tartottak tájékoztatót. Varga Miklós, a ZTE FC ügyvezetője elmondta, elsősorban a szurkolókkal való közvetlenebb kapcsolat újraélesztése a céljuk. Mint elhangzott, az „Indulunk!” szlogen sem véletlen, ugyanis ezzel egyfajta új szemléletet szeretnének kialakítani, a klubéletet visszahozni, s első lépésként ehhez lesz jó alkalom a szombati családi, vagy nyílt nap.

A program ismertetésekor kiderült, hogy a szombati, ZTE FC–Al-Arabi (katari) mérkőzés előtt már benépesülhet a stadion. A főbejárat 16 órakor nyit, a nézők pedig a Déli Tribünt foglalhatják el, azonban nem lesznek szektorok elkülönítve, így a teljes lelátórész „bejárható” lesz a szurkolók számára. Mindez azért is hangsúlyos, mert a stadion parkolója lesz a központi helyszín ahol a nézők találkozhatnak a játékosokkal, a klub vezetőivel, s ahol kötetlenül beszélgethetnek. Miközben a stadion gyepén programok zajlanak majd, így 16.30-tól Szurkolók–Klubvezetők focimeccs következik, 17 órától a klub utánpótlásából az előkészítő korosztályok képviselői játszanak, s jön egy igazán érdekes öregfiúk mérkőzés. Merthogy 18 órától a ZTE és az FTC öregfiúk következnek a gyepen, olyan nevekkel a csapatokban – többek között –, mint Fischer Pál, Szeiler József, Dzurják József, Bánki József, Ebedli Zoltán, Józsi György az egyik, míg Molnár Balázs, Kocsárdi Gergely, Sebők József, Bardi Gábor, Babati Ferenc, Vlaszák Géza a másik oldalon. Ezt a mérkőzést követi a ZTE FC és a katari első ligás Al-Arabi mérkőzése, ami egyben bajnoki főpróbának is tekinthető.

Annyi még elhangzott, hogy az első ezer néző a stadionba lépéskor (ami természetesen ingyenes) két jegyet kap. Egy ital és egy étel kupont, ami a már említett stadion parkolóban váltható be, de természetesen a szombaton a stadion büféi is üzemelnek majd.

Szerda este pedig a ZTE FC az NB III-ba jutott FC Nagykanizsa vendége volt felkészülési mérkőzésen. A varázsa egyáltalán nem veszett el a párosításnak, hiszen felkészülési mérkőzéshez mérten szépszámú közönség előtt rendezték meg.

 

FC Nagykanizsa–ZTE FC 1-2 (1-1)

Nagykanizsa, 400 néző. Jv.: Barna G.

Nagykanizsa: Horváth Márton – Pál D., Szabó B., Major M., Horváth B. – Horváth D., Kondor, Kovács Gy., Kretz, Szőke D. – Vittman. Csereként lépett pályára: Borsi B. (kapus), Csáki, Béli M., Szabó Á., Péntek, Bagó, Fadgyas, Horváth Márk. Vezetőedző: Barna László.

ZTE FC: Szemerédi – Kónya K., Horváth Marcell, Lóczi, Szép – Szökrönyös, Szabó P., Balázs Zs., Németh E. – Ekker, Popin. Csereként szerepelt: Zöldesi (kapus), Vojnovic, Gajdos, Devecseri, Babati, Kulcsár K., Kovács Á., Vass, Bedi, Gergényi, Szépe, Kiss M., Madarász, Hudák. Vezetőedző: Nagy Tamás.

Gólszerzők: Vittman, illetve Balázs Zs. (11-esből), Gajdos.

A kanizsaiak az NB III Nyugati csoportjára, míg a ZTE FC az NB II-re készül mind élesebben. Az első félidő első felében a vendégek igyekeztek jobban, melynek eredményeként Szép buktatása után megítélt büntetőt Balázs Zs. gólra váltotta. Hogy mennyire volt az egerszegi taktika része a visszahúzódás, nem tudhatjuk, mindenesetre a hazaiak is levetkőzték megilletődöttségüket és vezették akcióikat. Vittman Ádám egy gyors támadás végén szép lövéssel egyenlített. A második félidő elején a ZTE-ben cserként pályára lépő Gajdos szerzett vezetést és az egerszegiek az erősebb sorukat ebben a játékrészben szerepeltették. Több gól nem esett, s ahogy mondani szokták, a felkészülés szempontjából a mérkőzés elérte a célját.

 

forrás: zaol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Népszerű szalámit hívott vissza a Lidl, coli baktérium lehet benne

A LIDL Magyarország Bt. elővigyázatosságból visszahívja a 240 grammos Dulano Artländer szalámit. A vizsgálatok szerint nem zárható ki,...

Orbán Viktor szabadságharcossá léptette elő magát, és megfejtette a Fidesz vereségének legfőbb okait

Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség. De nem kell aggódni, azt ígérte, mindig itt lesznek.

Tagadja a Fidesz, hogy valóban menekülttábort akartak volna Vitnyéden, Orbán szerint taktikáztak

Orbán egy gyors sajtótájékoztatót tartott a kongresszus előtt, de azt nem tudták megoldani, hogy ne szakadozzon szinte végig az élőzése.

Magyar Péter: Kárpátaljai magyarokat fenyegetett az Orbán-kormány, hogy Vitnyéden ötmilliárd forintból migránstábort alakítson ki

A Győr-Moson-Sopron megyei településen szállást kapó ukrajnai magyarokat visszazsuppolással fenyegették meg, ha nem távoznak önként. A...

Találtak valamit a Keleti Pályaudvar alatt

A felszín alatti labirintusban olyasmi rejtőzik, amire nem sokan gondoltak volna.

Rost Andrea kormánybiztos lett

A Tisza Párt két további alapembere is kormánybiztosi kinevezést kapott.

Mindössze 2 evőkanál! Vége a sárgás foltoknak: ez a filléres és kíméletes házi praktika újjávarázsolja a fehér ruháidat

A hófehér ruhák, törölközők és ágyneműk elképesztően mutatnak, ám sajnos a legkisebb hiba vagy hanyagság is azonnal meglátszik...

Magyar kamionos szenvedett halálos balesetet Csehországban

A határ felől érkező román kamion nekiütközött a magyar kamionnak. Az ütközés miatt mindkét jármű kigyulladt.

Egyre biztosabb: sosemvolt laptopot dobhat piacra az Apple

A pletykák szerint MacBook Ultra néven érkezhet majd az a laptop, amit már a kijelző érintésével is használni lehet majd.

Mesterséges intelligencia segítheti a húsellenőrzést az EU-ban

Az Európai Bizottság új rendelettervezete lehetővé tenné a mesterséges intelligencia alkalmazását a vágóhídi ellenőrzésekben,...

Iráni drónokat lőtt le az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat vette célba – jelentette be szombaton az...

0

Sport

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket

A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma

A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

0