Zalai megyegyűlés: deltavágány épülhet Zalaszentivánon
Gyorsabbá és ezzel versenyképesebbé válhat a vasúti közlekedés és szállítás a nyugat-dunántúli térségben azzal, hogy Zalaszentiván határában deltavágány épül - közölte a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Zalaegerszegen.
Kövesdi Szilárd a Zala Megyei Közgyűlés ülésén, a megyét érintő vasúti és autóbuszos közlekedésről szóló napirendek tárgyalásán beszélt arról, hogy megkezdődött a tervezése az új összekötő vágánynak.
A magyar-szlovén vasútvonalon, illetve Szombathely és Zalaegerszeg között jelenleg ugyanis csak menetirányváltással tudnak a vonatok közlekedni, ami ma még lassítja a közlekedést, és ezzel rontja a vasút versenyképességét - indokolta a vezérigazgató a beruházás szükségességét.
Kitért arra is, hogy 2011 óta Zala megyében két szakaszon, összesen 17 kilométernyi vasútvonalat üzemeltet a társaság, továbbá a kezelésében van a Körmend és Zalalövő közötti 27 kilométernyi vonal, ahol azonban 2009 óta nincs vonatközlekedés.
Ez utóbbi állapota annyira leromlott, hogy érdemesebb lenne kerékpárutat építeni a nyomvonalán - jelezte a GYSEV vezérigazgatója.
A MÁV-START Zrt. Zala megyét érintő tevékenységéről Szabó Árpád technológiai vezető beszélt a megyei közgyűlés előtt, említést téve arról, hogy a 2014 és 2018 között a Balaton déli partján végzett vasútfelújításnak köszönhetően rövidült a menetidő például Nagykanizsa és Budapest között. Nyáron az ország számos nagyvárosából naponta közlekednek vonatok Keszthelyre, a térségből pedig szinte óránként elérhető a Balaton-parti város.
A képviselők által tárgyalt előterjesztésben szerepelt az is, hogy Zalaegerszeg és a szomszédos Szlovéniában lévő Lendva közötti vasúti forgalom újraindítására születtek már tervek. Az erre vonatkozó képviselői kérdésre a MÁV-Start szakembere azt mondta: egyelőre tanulmány készült a Rédics és Lendva közötti vonal újjáépítéséről.
Szöllősi József, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK) Zrt. személyszállítási igazgatója egyebek mellett azt mondta: Magyarország legnagyobb közlekedési központja a több mint 1400 járműből álló flotta korszerűsítését tervezi. A Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében tevékenykedő társaságnál jövőre 360 buszt szeretnének beszerezni, reményeik szerint hazai gyártásból.
A fejlesztések közé tartozik, hogy Lentiben a jövő héten kezdődik és 2019 szeptemberére fejeződik be a buszpályaudvar teljes korszerűsítése, Hévízen pedig új helyszínen alakítanak ki autóbusz-pályaudvart - jelezte az ÉNYKK Zrt. igazgatója.
forrás: mti
hírek innen, onnan
A svájciak arról szavaznak a hétvégén, hogy maximalizálják-e 10 millió főben az ország népességét
A javaslat ismét felszínre hozta a bevándorlással kapcsolatos megosztottságot.
Nem ellenségek: a szakértő szerint ezek a szénhidrátok segíthetnek a fogyásban éhezés nélkül
Nem minden szénhidrát hizlal.
4 szokás, amely jelezheti, ha valaki stresszfüggő
Íme a stresszfüggőség jelei.
Bíróság döntött: levésték Donald Trump nevét a Kennedy Center homlokzatáról Washingtonban
A washingtoni művészeti központról szombat hajnalban került le a vitatott felirat. A lépést egy szövetségi bíró május végi döntése...
Jön a szuper El Niñó – az eddigi legerősebb katasztrófahullámot hozhatja el
Hőhullámmal, aszállyal, erdőtűzzel, felhőszakadással és viharokkal fenyegeti a világot minden idők legerősebb El Niñója.
A tengerimalacok megmentője kiperelte a Fidesz-kormány alapítványaiból, hogy ki és miért kapott közpénzt
A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület közérdekű adatigénylését jórészt ignorálta a Bethlen Gábor Alapkezelő, ezért a...
Kampány indult, írók és színészek fogtak össze a vérplazmaadásért
Irodalom és színház találkozik egy fontos társadalmi ügy szolgálatában, hogy a művészet erejével mutasson rá: a plazmaadás valódi...
BL-bronzérmesek az FTC férfi vízilabdázói
A máltai négyes döntőben a zöld-fehérek háromgólos győzelmet arattak a görög Olimpiakosz felett.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört
A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy...
Teljes leállás a záhonyi határátkelőn: órákra megbénult a közlekedés
Szombat este áramszünet lehetetlenítette el a közúti közlekedést Magyarország és Ukrajna között a záhonyi átkelőn. Az órákig...
Szívmelengető mentőakció: őzgidákat mentettek ki a tűzoltók Tamásiban – fotók
Különleges mentőakcióhoz riasztották a tűzoltókat Tamásiban, ahol két őzgida esett egy mély vízelvezető árokba. A riadt állatokat...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


