Ezt olvasta már?


Itt megnézheti, hogy megyénként milyen a koronavírus helyzet!

Nyilvánossá tették kedd éjszaka egy statikus térképen a koronavirus.gov.hu oldalon, hogy megyékre bontva hol mennyi igazolt koronavírus-fertőzött található. Magyarországon eddig semmilyen részletes adatot nem közöltek a járványról, csak a fertőzöttek állampolgárságáról számoltak be.

A közzétett térképről az derül ki, hogy 525 esetből

 

a legtöbb Budapesten van, itt található a fertőzöttek majdnem fele, 232 fő (további 98 pedig Pest megyében).

Ezután Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megyékben van a legtöbb fertőzött, 25 és 26 fő.

A legkevesebb fertőzés, mindössze három, Heves megyében fordult elő.

 

Ha megnézzük az adatokat lakosságszám-arányosan (a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma szerint), abból is kitűnik, hogy mennyivel magasabb a koronavírus elterjedése Budapesten, mint az ország többi részén. A százezer lakosra jutó fertőzöttek száma a főváros mellett Pest, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyében haladja meg az 5-öt, Heves mellett Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében viszont az 1-et sem éri el.

Lakosszám Fertőzöttek száma (2020. március 31.) Százezer lakosra jutó fertőzöttek száma

Budapest 1 752 286 215 12,27

Pest 1 278 874 89 6,96

Fejér 417 712 12 2,87

Komárom-Esztergom 299 207 12 4,01

Veszprém 341 317 10 2,93

Győr-Moson-Sopron 467 144 25 5,35

Vas 253 551 8 3,16

Zala 268 648 6 2,23

Baranya 360 704 20 5,54

Somogy 301 429 11 3,65

Tolna 217 463 7 3,22

Borsod-Abaúj-Zemplén 642 447 6 0,93

Heves 294 609 2 0,68

Nógrád 189 304 5 2,64

Hajdú-Bihar 527 989 8 1,52

Jász-Nagykun-Szolnok 370 007 4 1,08

Szabolcs-Szatmár-Bereg 552 964 24 4,34

Bács-Kiskun 503 825 8 1,59

Békés 334 264 3 0,90

Csongrád 399 012 17 4,26

Ország összesen 9 772 756 492 5,03

 

(Borítókép: koronavirus.gov.hu)







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezzel a 2 perces edzéssel marad 80 évesen is fitt Goldie Hawn: a furcsa mozgásgyakorlat csodákra képes

Miközben sokan megterhelő és időigényes mozgásformákkal próbálnak fittek maradni, Goldie Hawn egy meglepően egyszerű módszerre...

Ez a filléres ital Vilmos kedvence, amitől olyan makkegészséges a herceg: csökkenti a koleszterint és javítja a szív egészségét

Sokan azt gondolják, hogy a királyi család tagjai különleges, nehezen beszerezhető ételeket és italokat fogyasztanak nap mint nap, a...

Nagyon vigyázzon: ezek a jelek arra utalhatnak, hogy feltörték a webkameráját

A webkamerák nemcsak a videóhívások miatt jelentenek célpontot a kiberbűnözők számára. A támadók adathalász e-mailek, gyenge...

Két félmondat, amire felkapta a fejét a világ Hszi Csin-ping és Kim Dzsongun találkozója után

2019 óta először utazott Észak-Koreába a kínai elnök, hogy megerősítse a két nép barátságát és együttműködését. A látogatás...

Szombatra mindenki nagyon metál lett a 97. Ünnepi Könyvhéten, kivéve Magyar Pétert, aki el se jött

Magyar Péter nem húzott egy Tarr Zoltánt, nem jelent meg meglepetésvendégként a 97. Ünnepi Könyvhét szombati napján, ahogyan azt egyik...

Rendőri akció a vb-n: két embert bilincsben vittek el, hamarosan bíróság elé kerülnek

Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót a Kanada - Bosznia-Hercegovina világbajnoki labdarúgó-mérkőzés helyszínén.

Donald Trump azt mondja: vasárnap születhet megállapodás Iránnal

Az amerikai elnök szerint a Hormuzi-szoros ezután mindenki számára nyitva áll majd.

Kőhalmi Eb-arany-, Varga és a vegyes kenu négyes bronzérmes

Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett szombaton kajak egyes 1000 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló, olimpiai kvalifikációs...

Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az Ötöslottón

Nézd meg, hátha te is a szerencsés nyertesek között vagy. Telitalálat most nem született, de sokaknak sikerült négy számot is eltalálniuk.

Magyar kutya lett a világ legszebbje: tarolt a bolognai világkiállításon Jack – fotó

Magyar tulajdonú bobtail hódította el a világ legszebb kutyája címet a 2026-os World Dog Show világkiállításon. A Bolognában...

Ezek a csillagjegy párosok a legsikeresebbek a házasságban

A személyiség formálódása főként az egyéntől függ, de a csillagok is befolyásolhatják, hogy milyen vonásokkal rendelkezünk.

0

Sport

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0