A szélsőjobb áll nyerésre Romániában, kijöttek a friss adatok
A vasárnapi romániai elnökválasztás első fordulója után közzétett exit poll eredmények szerint George Simion, a szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője került az élre 30-33 százalékos támogatottsággal. A második helyre Crin Antonescu és Nicusor Dan is esélyes.
George Simion, a többi román parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője és elnökjelöltje kerül be biztosan a megismételt romániai elnökválasztás május 18-án tartandó második fordulójába a vasárnapi első forduló urnazárása után közzétett exit pollok szerint.
Az AUR elnöke a CURS exit pollja szerint 33,1, míg az Avangarde exit pollja szerint 30 százalékkal kerülhet az első helyre. Az őt követő második jelölt a CURS exit pollja szerint Crin Antonescu, a jelenlegi kormánykoalíció közös jelöltje, aki a belföldi voksok 22,9 százalékát szerezhette meg. Őt Nicusor Dan független jelölt, Bukarest főpolgármestere követheti 20,9 százalékkal.
Az Avangarde exit pollja szerint ellenben a két Európa-párti jelölt fej fej mellett áll: Antonescu és Dan is a belföldi voksok 23 százalékára számíthat – közölte az MTI.
Negyedik helyen mindkét közvélemény-kutató intézet szerint Victor Ponta független jelölt, korábbi miniszterelnök állhat, aki a CURS exit pollja szerint a belföldön leadott voksok 14,7 százalékára, az Avangarde szerint 15 százalékára számíthat.
Elena Lasconit, az ellenzéki Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) jelöltjét – akitől a választási kampány kellős közepén megvonta a támogatást pártja – mindkét közvélemény-kutató intézet az ötödik helyre sorolta. A tavalyi elnökválasztás érvénytelenített első fordulójában második helyen végzett politikus a CURS szerint most a voksok 4,4, az Avangarde szerint 4 százalékát szerezhette meg. A maradék hat jelölt együtt a voksok 4-5 százalékát kaphatta.
Az urnazáráskor közzétett romániai becslések csak a belföldi választók nyilatkozatain alapulnak, és figyelmen kívül hagyják a külföldön szavazók preferenciáit. Az intézetek illetékesei szerint meglepően sokan voltak azok, akik megtagadták, hogy a szavazóhelyiségből távozva elárulják, kire voksoltak – a szociológusok ezzel is számoltak az eredmények kiszámításakor.
Az idei romániai elnökválasztás első fordulójában több mint 9 500 000 szavazatot adtak le, amiből 8 598 611 ezret belföldön. A belföldi szavazókörök bezárásáig – helyi idő szerint 21 óráig – a szavazásra jogosult 19 millió román állampolgár 47,8 százaléka adta le voksát. Azok a választópolgárok, akik 21 órakor még sorban álltak valamelyik szavazóhelyiség előtt, még élhettek szavazati jogukkal. Külföldön is véget ért a voksolás.
A megismételt romániai elnökválasztás második fordulóját május 18-án rendezik.
Az új választáson 11 jelölt állt rajthoz
Mint ismert, a tavalyi sikertelenség után újra megrendezték az elnökválasztást, amelyet azért kell megismételni, mert az Európai Unió történelmében eddig példátlanul a román alkotmánybíróság érvénytelenített egy választási eredményt, majd később eltiltotta a legnépszerűbb jelöltet, Calin Georgescut az indulástól. Az incidens alapjaiban határozta meg az egész kampányt, és két részre szakította az ország közvéleményét.
Az új választáson 11 jelölt állt rajthoz, de közülük csak ötöt emlegettek komoly esélyesként. Ez az öt jelölt pedig további két táborra bontható: a „szuverenisták” jelöltjére és a tradicionális politikai elit jelöltjeire. A választás legfontosabb szereplője egyértelműen George Simion, akit a közvélemény-kutatások már a voksolást megelőzően is az első helyre mértek. Simiont a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nevű szélsőjobboldali párt támogatja, ő a „szuverenisták” vezetője.
A legerősebb romániai magyar párt, a magyar kormánnyal jó viszonyt ápoló Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) Crin Antonescu támogatására szólította a határon túliakat. Kelemen Hunor pártelnök azzal indokolta ezt, hogy Antonescu az egyetlen, aki meglátogatta a Székelyföldet. A Kossuth rádiónak adott pénteki interjújában azt a véleményét is kifejtette, hogy a jelenlegi választás tétje szerinte az, hogy a magyarellenes szélsőjobb hatalomra kerül-e.
George Simion pártja a múltban ugyanis magyarellenes üzeneteket fogalmazott meg, és részt vett a 2019-es úzvölgyi temetőfoglalásban is, melynek során román ultranacionalisták megtámadtak egy magyar katonai temetőt és az ott tartózkodó magyarokat. Az AUR emellett irredenta szólamokat is hangoztat, a párt Moldova bekebelezése, valamint a Bulgáriához és Ukrajnához csatolt területek visszaszerzése mellett kampányol. Ezért Simiont kitiltották mind Ukrajnából, mind pedig Moldovából. A radikális jelölt Donald Trump elnök támogatója, és ellenzi Ukrajna felfegyverzését.
A jelöltekről és a várható forgatókönyvről bővebben itt olvashat
index.hu.
hírek innen, onnan
Oktatók és diákok követelték az SZFE fórumán a vezetést távozását
A MOME kuratóriuma távozik, felajánlják az egyetemet az államnak. Az SZFE vezetését egy hallgatói fórumon szólította fel lemondásra...
Ennél jobb hírt most nem is kaphatott volna a Liverpool
Bosszankodhat viszont a csúcsrangadó előtt a Manchester United.
70-szer játszotta el ugyanazt a trükköt egy csaló, súlyos milliókat keresett száaztésztával
Az emberek bármire képesek a könnyű pénzszerzés érdekében.
Újabb rendőrségi razzia indul hétfőtől, ha ilyen kocsid van, téged is figyelni fognak
Május 4. és 10. között az ország egész területén a tehergépkocsik és buszok fokozott közúti ellenőrzését végzi a rendőrség. Az...
Láttad már Radics Gigi 6 éves lányát? Bella igazi kis hercegnő
Az édesanya nem is lehetne büszkébb
Navracsics Tibor kifejtette, mi lehet a Fidesz vezérfonala a „nehéz időkben”
A leköszönő miniszter szerint van egy eszme, ami kicsit megkopott, alulértékelt, de mégis a legszuggesztívebb.
Lemondott a MOME Böszörményi-Nagy Gergely vezette kuratóriuma, megy a teljes felügyelőbizottság is, bukhat a modellváltás
A MOME volt az első modellváltó, a Fidesz-közeli Böszörményi-Nagy most bedobta a törülközőt.
Magyarország lekörözte az Európai Uniót
Ez az Orbán-kormány gazdasági örökségének utolsó mérlege, és egyben az új Tisza-kormány első viszonyítási pontja.
Megerősítette a polgármester: végleg bezár a legendás magyar vállalat telephelye
Mészáros Miklós polgármester szerint ezzel "Boglárból is meghalt valami."
Meghökkentő pletyka terjedt a KFT-ről: Kádár János a saját kezével rakta össze
Bornai Tibor, a KFT zenésze gyermekkori zenei élményeiről, pályakezdésének nehézségeiről és a rendszerváltás körüli időszak...
Közel 10 százalék osztalékhozamot nyújt ez a magyar részvény
Közel 390 millió forint osztalékot fizet az Amixa Holding a részvényeseinek a 2025-ös üzleti év után. A társaság szerint a kifizetés...
Döntött a kamatokról az EKB, Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatót tart
Közzétette idei harmadik kamatdöntését az Európai Központi Bank (EKB), amelyet az iráni háború nyomán kibontakozó energiaválság miatt...
Sport
Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető
Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának
Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.
Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt
A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában
Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó
Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.
Bulvár
Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről
Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt
Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha
Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik
Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.
Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra
Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.
Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
A Forradalmi Gárda kicsavarja az irányítást az ajatollah kezéből Iránban
Annak ellenére, hogy Ali Hamenei ajatollah helyét a fia vette át Irán élén, a valós hatalom már nem a legfőbb vezetőnél van. A Reutersnek nyilatkozó források szerint az iráni döntéshozást a Forradalmi Gárda kemé
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.
Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú
„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Milliós büntetést kaphatsz, ha nem tartod be ezt a tilalmat: csütörtöktől ezekben a vármegyékben lép életbe
Szigorú büntetést kaphat, aki nem vigyáz.
blogmorzsák
Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek
Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.
Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény
Sok sportolónál ez áll a háttérben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


