K&H: nyaralásnál is érdemesebb kártyával fizetni készpénz helyett
visszatérítést kapnak a külföldön vásárlók
A macerás külföldi készpénzváltásra kínál megoldást a K&H. A pénzintézet ugyanis a kártyás vásárlások konverziós költségét visszatéríti azoknak, akik augusztustól szeptember végéig külföldön a K&H-s kártyájukkal vagy okoseszközös applikációjukkal, Google Payjel, Apple Payjel, Garmin Payjel vagy Xiaomi Payjel fizetnek.
Eleve számos előnye van a kártyás vásárlásnak a készpénzes fizetéssel szemben, most pedig újabb érv szól az előbbi mellett a K&H mostani szezonban elérhető megoldásának köszönhetően.
visszatérítést kapnak a „kártyázók”
A pénzintézet ügyfeleinek, akik augusztus 1. és szeptember 30. között külföldön fizetnek kártyával, nem kell törődniük a devizakonverzió költségével, ezt ugyanis – legfeljebb 5000 forintig – a K&H október 31-ig visszaadja minden érintetteknek.
„Ezzel a lépéssel szeretnék arra ösztönözni a nyaralókat, hogy bátran használják külföldön is K&H-s bankkártyájukat vagy az okoseszközös megoldásainkat, így a Google Payt, az Apple Payt, a Garmin Payt vagy a Xiaomi Payt. A visszatérítés automatikusan minden érintettnek jár, nem kell hozzá semmilyen igénylést vagy kérelmet benyújtani” – mondta Molnár Gergő, a K&H lakossági marketing vezetője. Hozzátette, a kedvezmény a külföldi vásárlásokra vonatkozik, devizakonverzióval járó netes, online tranzakciókra, megrendelésekre, például Spotify- vagy YouTube-előfizetésre nem.
A K&H kedvezményének köszönhetően az elektronikus fizetés kézenfekvő választás. Így ugyanis nem kell sorban állni a pénzváltóknál, amelyek költséget számíthatnak fel. A K&H-s kártyákkal történő külföldi vásárlás kényelmesebb és teljesen ingyenes, a kedvezményhez nem kell tenni semmi kivételeset. Ezzel szemben más szolgáltató kártyájával történő fizetés esetében a vásárlások előtt szükség van külön „pénzfeltöltésre”, valamint a saját számlák közötti devizaváltásra, azaz konverziós átvezetésre. „A K&H-s kártyát vagy okoseszközös megoldást elég csak elővenni a fizetésnél. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy a belföldön költségmentes kártyás vásárláshoz hasonlóan a külföldi fizetések is ingyenessé válnak a szóban forgó időszakban. A kártyás fizetések mellett az ATM-es készpénzfelvételekre is vonatkozik majd a devizakonverziós kedvezmény, ám ezzel együtt is érdemesebb az elektronikus fizetést választani” – tette hozzá a szakember.
jelentős növekedés külföldön
Molnár Gergő a jegybanki adatokat idézve azt mondta, évek óta fokozatosan növekszik a magyarországi bankkártyákkal külföldön történő vásárlások száma és összege.
2022-ben több mint 134 millió tranzakcióra 1973 milliárd forintot meghaladó összeg jutott, ami 22 és 52 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbihoz képest. A járvány előtti évhez, azaz 2019-hez képest pedig 49 százalékkal nőtt a külföldi bankkártyás fizetések száma, míg az összeg 85 százalékkal emelkedett.
A K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 3400 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adatok:
K&H Bank
2023. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 469 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5299 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
K&H Biztosító
2023. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,4 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -0,8 milliárd forint
hírek innen, onnan
Ellopták az angol válogatott sztárjainak cipőit napokkal a vb-rajt előtt
Logisztikai rémálommá vált az angol válogatott vb-felkészülése, miután ellopták a csapat felszerelését, benne a sztárjátékosok...
Röpiratban közölte Orbán Viktor: itt a liberális önkény, jönnek a gyűlölethadjáratok
„Írtam a kongresszusra egy röpiratot. Nem lett rövid, de érdemes elolvasni” – így ajánlja szombat reggel Orbán Viktor a közösségi...
Új szabály vonatkozik Lilibet hercegnőre: ezt kell tennie most, hogy 5 éves lett
Június 4-én ünnepelte ötödik születésnapját Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kisebbik gyermeke. A bájos kislány...
Rendkívüli sajtótájékoztatón beszél Magyar Péter
Különleges időpontban tart sajtótájékoztatót Magyar Péter: szombat reggel 9 órakor érkezik a rendkívüli bejelentés. Az eseményről...
Tisza-kormány: itt vannak a legfrissebb bejelentések
Magyar Péter ma reggel sajtótájékoztatót tart, amelyen állítása szerint az "az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról" lesz szó....
A mező közepén indul a kerékpárút, kiakadtak a kirándulók
Körülbelül 800 méter hiányzik a bringaútból.
Nemcsak fűszer: ez az illatos konyhai alapanyag meglepő módon segítheti a haj növekedését
Sokan inkább süteményekhez használják, pedig a haj növekedéséhez is hozzájárulhat.
A paprika fejlődése hirtelen leállt? A gyökérnél is lehet probléma
A paprika növekedésének hirtelen leállása sokszor a gyökérzónában keresendő. A gyökérstressz és a tápanyaghiány gyakran rejtett...
Kiderült, elvehetik-e Boráros Gábortól a kislányát: megszólalt a gyermekvédelem
Boráros Gáborékhoz már másodjára ment ki a minap a gyermekfelügyelet. Egy gyermekvédelmi szakember elmondása szerint az ilyen vizsgálatok...
Árulásról ír Orbán Viktor a Fidesz kongresszusa előtt
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusa előtt Orbán Viktor, a párt elnöke és Magyarország korábbi miniszterelnöke újabb röpiratot...
A Magyar Nemzeti Levéltár kirúgott vezetője a HVG-nek: Hibáztam, de így is méltánytalan a felmentésem
Szabó Csaba elismeri, hogy jó kapcsolatai voltak a KDNP-vel, és belépett a DPK-ba is, de állítja, politikai meggyőződését soha nem vitte...
Egyhetes razzia indul a magyar utakon: erre a veszélyes szabályszegésre vadásznak a rendőrök
Egyhetes országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség június 15. és 21. között, amelynek elsődleges célja az ittas vagy bódult...
Sport
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Klopp szerint a világbajnokság első meccse pocsék volt, egyik csapat sem játszott jól
A szakértőként dolgozó Jürgen Klopp nem finomkodott.
Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda
Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.
Bulvár
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban
A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket
A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Többen fociztak az átmeneti otthonban élő családokért
- Zalaegerszegen változik a központi orvosi ügyelet helyszíne!
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Megújul a Sport utca Zalaegerszegen
- Augusztus végéig új burkolatot kap a Telekalja utca Zalaegerszegen
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán


