Ezt olvasta már?


Hamarosan itt az újabb végtörlesztési határidő

Lejár egy újabb végtörlesztési határidő hétfőn, azoknak ugyanis, akik jelezték végtörlesztési igényüket, január 30-ig be kell fizetniük a szükséges összeget, illetve igazolniuk kell, hogy rendelkezésükre áll az ehhez szükséges fedezet.


0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter a halálos balesetek után azonnali jelentést kér az autópálya-terelések okozta helyzetről

Friss posztjában a kormányfő a pénteki tragikus balesetek után kijelentette, mielőbb képet kíván kapni a közlekedésbiztonsági helyzetről.

Újabb tragédia a magyar utakon: fékezés nélkül hajtott hídfőnek egy kamion az M3-ason

Súlyos közlekedési baleset történt ma reggel az M3-as autópályán is, Mezőszemere közelében, ahol egy kamion egy felüljáró...

Ő lesz az új kormány nemzetbiztonsági szakmai vezetője: ez a fontos feladat vár rá

Buda Péter biztonságpolitikai szakértő látja el a jövőben a kormány nemzetbiztonsági szakmai vezetését. A szakember megindokolta, miért...

Vidnyánszky Attila visszavágott: "Nagy Ervin éppen nyolc hónapja nem mer kiállni velem nyilvános vitára"

Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház főigazgatója szerint Nagy Ervin egy jól működő kulturális rendszert örökölt, amelyet nem...

Drága autóknak gurulhat el menet közben a kereke

A gyártási hibák a prémium gyártókat sem kímélik: legfrissebb listánkban két nagy német márka termékeinél is problémák merültek fel.

Egy debreceni panelból költöztek vidékre, nehéz volt, de így lett teljes az életük

Néhány évvel ezelőtt, amikor Bettina a nyüzsgő városból egy kis faluba költözött, még a főzéssel is hadilábon állt. Mára azonban...

Életjelet adott a kulcságazat, de még korai lenne pezsgőt bontani

A lakásépítések már ébredeznek, az építőipar egésze még keresi az irányt.

Balázsovits Edit elárulta: ezért nem akart udvarolni neki a férje, amikor először találkoztak

A népszerű színésznő ismert színészcsaládba született: az édesanyja, Almási Éva, illetve az és édesapja, Balázsovits Lajos ikonikus...

0

Sport

Kínos pillanatokkal indult, bocsánatkéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Kiakadt a kazah kapitány a magyar válogatott győzelme után: "A játékvezető is ellenünk volt"

"A játékvezető és mindenki más is ellenünk volt" - Talgat Baysufinov kazah kapitány levonta a következtetéseket a Magyarország elleni 1-3 után.

0
0

Bulvár

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében

Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.

Így térhet vissza Orbán Viktor?

Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.

„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson

„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok

Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

blogmorzsák

A legjobb fiktív filmes zenekarok

Nem léteznek, mégis kívülről fújjuk a dalaikat. A Spinal Taptől a Sex Bob-Ombig.

0