Ezt olvasta már?


Közeleg az ősz, amikor a ruhák nehezen száradnak a lakásban!

Lassan vége a nyárnak, beköszönt a hűvösebb idő – előkerülnek a szekrényekből az eggyel vastagabb öltözetek is. Kicsit több lesz talán a csapadék, és a hőmérséklet is mérséklődik, ami természetes ugyan, de ha mosásról van szó, nem minden háztartásban lesz kedvező a helyzet.

 

A szabadban teregetni nem feltétlenül lesz ideális, de van, ahol ez eleve nem is adott. A lakáson belül pedig jelentősen megemelkedik a ruhák száradási ideje. Ráadásul ez idő alatt sokszor még dohosodnak is, így nem lesz éppen kellemes viselet belőlük.

 

Ilyenkor gondolkodnak el sokan azon, hogy talán mégsem olyan felesleges dolog a háztartásban egy kiváló minőségű Miele szárítógép. Sőt, nagyon is hasznos, és nemcsak az őszi hónapokban, hanem télen és az év többi időszakában is.

 

Ősszel és télen igazi kihívást jelent a ruhaszárítás…

 

Azonban a jó hír az, hogy könnyen megoldást hozhat egy jól megválasztott gép, ami valódi segítséget nyújt, és nem csupán kényelmi eszköz. Egy pulóver akár 3 nap után is vizes lehet még, ha a nyirkos, párás szobában teregetjük ki. Nem is beszélve a szagáról, ami rendkívül bosszantó tud lenni.

 

Hatékony, energiatakarékos és kényelmes megoldásra van tehát szükség, amivel még időt is spórolhatunk, hiszen nem kell fáradozni a teregetéssel. Pontosan ezt nyújtják a Miele szárítógépek: gyors és kíméletes szárítást a ruháknak, mindezt gazdaságosan. Meg kell említenünk azt is, hogy hosszú távon biztosítanak segítséget, mivel a Miele legalább 20 évre tervezi háztartási gépeit.

 

A korszerű szárítógépek sok funkcióval rendelkeznek

 

A modern szárítógépek olyan segítséget nyújtanak a mindennapokban, ami jelentősen megkönnyíti a házimunkát. Mellette több időnk marad hasznos dolgokra vagy épp a szórakozásra, és még az ökológiai lábnyomunkat is csökkenthetjük. Nézzünk meg néhány kiváló funkciót!

 

A Miele Nova Edition szárítógépek a 49 perces QuickPowerDry programmal gyors és kíméletes szárítást tesznek lehetővé. A WoolDry program a gyapjú gyengéd kezeléséhez járul hozzá.

 

A hőszivattyús technológia alacsony hőmérsékletei még a kényesebb textíliák szálait is megkímélik. Ráadásul ezeket a gépeket nemcsak kiváló teljesítmény, de maximális energiahatékonyság is jellemzi.

 

További hasznos funkciók

 

A Miele T1 típusú szárítógépek EcoSpeed technológiája gyors és tartós ruhaszárítást kínál. Az EcoDry funkcióval együtt alkalmazva pedig akár 20 percet is nyerhetünk vele még teljes töltet esetén is. Arról nem is beszélve, hogy mindezt minimális energiafogyasztás mellett.

 

A HygieneDry szárítási fokozat eltávolítja a baktériumok és vírusok közel 100%-át. A DryCare40 programmal megszáríthatunk minden 40 fokon mosható anyagot. A Steam-Care-rel pedig akár felére lehet csökkenteni a vasalási időt.

 

Különösen kényelmessé teszi a kezelést a bizonyos modelleken fellelhető nagy és színes M Touch Pro kijelző. Természetesen ezzel nincs vége a praktikus funkciók sorának. A választásnál érdemes figyelembe venni például, hogy hány fős a háztartásunk, mekkora és milyen jellegű hely áll rendelkezésre, és hogy nekünk mik az igényeink a gép működését illetően.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Verstappen ismét megmutatta zsenialitását, ellopta a show-t a győztestől Brazíliában

Izgalomból nem volt hiány, a Ferrari felsült, Piastri egyre nagyobb bajban van.

Van egy olyan fegyvere Ukrajnának, ami még a legendás Tomahawknál is többet tud

Ukrajna kényszerből fejlesztette ki saját fegyvergyártását, miután a nyugati szövetségesek korlátozták a támogatást. Az ország ma...

Csak Szoboszlai csinálta, amit kellett volna: meg is lett a következménye

Rajta kívül egy liverpooli játékos sem találta el a kaput.

Négyes karambol miatt torlódnak a járművek az M5-ös autópályán

Egymásba hajtott négy személygépkocsi az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán.

Brit migrációs terv: Koszovó lehet az új Ruanda

A brit kormány új terve alapján az országból kiutasított migránsokat Koszovóban helyeznék el ideiglenesen – mondta el az InfoRádióban...

Meghan Markle mindenkit túlszárnyalt Kris Jenner szülinapi partiján: fekete szettjében ő volt a legszebb vendég – Fotók

Meghan Markle ismét bebizonyította, hogy stílusban és eleganciában aligha akad párja Hollywoodban. A hercegné a hétvégén férjével,...

Nagyobb sztár volt, mint Rembrandt, ma senki sem tudja, kicsoda Joanna Koerten

Nagy Péter orosz cár, II. Mária angol királynő és III. Cosimo de’ Medici is vásárolt Joanna Koertentől.

Ez az egy perc reggelente megváltoztatja az alvásminőséget – Öt bevált technika és éjszaka mélyen alszunk

Ahogy beköszönt a hideg évszak, azt vesszük észre, hogy az alvásminőség javítása télen egyszerre válik fontossá és nehézkessé. A...

A végén mentett pontot a Puskás Akadémia Nyíregyházán

A Nyíregyháza hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával a labdarúgó NB I 13. fordulójában.

Horváth Tomi Kurt Cobainként robbantotta fel a Sztárban Sztár All Stars színpadát.

Elindult a Sztárban Sztár All Stars tizedik adása! Ezúttal a zsűri is színpadra lép egy produkcióval, de természetesen a versenyzők is...

Verstappen megint csodát tett Brazíliában, Norris már 24 ponttal vezeti a vb-pontversenyt

Eső nélkül is nagyon izgalmas lett a Brazil Nagydíj. Piastri túlvállalta magát, ami visszaütött, Norris hozta a kötelezőt, Verstappen...

0

Sport

Nem kókler, hanem zseni: Bognár György megint fityiszt mutatott az őt kritizálóknak

A Paks mestere újfent olyat húzott, amire kevesen képesek az NB I-ben, egy 17 éves srác pedig a mennybe ment a Kisvárda legyőzését követően.

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Újabb súlyos nemi botrány, ezúttal egy röplabdázó került borzalmas helyzetbe

A 32 éves brazil Nayara Ferreira olyan helyzetbe került, amit sosem gondolt volna.

Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző

A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.

Kovács Zoltán döntött a DVTK edzőjének jövőjéről

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a ZTE kétgólos győzelmet aratott a Diósgyőr ellen. Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója pedig a zalaegerszegi mérkőzést követően elmondta, hogy a stabilitást mindig előnyben r

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

„Szerintem ez az eddigi legszebb gólja" – Harry Kane-t lenyűgözte Luis Díaz csodagólja

Harry Kane elismerően nyilatkozott Luis Díazról és a Bayern München–Union Berlin 2–2-es döntetlennel végződő szombat délutáni mérkőzésen szerzett csodagóljáról. Díaz az idény egyik legszebb találatát szere

Miután öt gólt kapott a Kisvárda, az edző újra az MLSZ-t szidta

Révész Attila most sem ment a szomszédba néhány meghökkentő mondatért.

Gólözön Pakson, Böde mellett a 17 éves magyar támadó is betalált

Az NB I 10. fordulójának szombat esti mérkőzésén élvezetes második félidőt láthattak a nézők, a Paks 5–3-ra nyert a Kisvárda ellen. Bognár György csapata ismét a tabella élén.

0
0

Bulvár

A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa

A meteorológusoknak is elállt a szava – megérkezett a nagy téli előrejelzés, és most minden kiderült.

Ne dőlj be: ha így szólítanak meg telefonon, az 99%-ban csapda

A csalók gyakran ugyanazzal a mondattal nyitnak telefonban. Ha ezt hallod, szinte biztos, hogy átverés kezdődik. Tudd, hogyan ismerd fel és védd meg magad.

Jövőre már nem csak a sofőrt, az ittas utast is büntethetik

A szlovák kormány jóváhagyta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely új, szigorúbb szabályokat vezet be az alkohol- és drogfogyasztásra.

Ez a gyümölcs a vércukorszintet és a vérnyomást is csökkenti

A „fekete arany” segíthet a vércukorszint és a vérnyomás csökkentésében, valamint támogatja a bélflóra egyensúlyát.

Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés

Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!

Itt a vége, az RTL rendkívüli bejelentést tett, borul minden

Nem akármilyen húzással áll elő a csatorna.

Lékai-Kiss Ramóna megműttette a mellét: akárcsak ezek a magyar sztárok, az okot is felfedték

Míg 1-2 évtizeddel ezelőtt mindenki tagadta, ma már nyíltan vállalják a hírességek, ha szépészeti beavatkozáson vagy műtéten estek át.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Hihetetlenül egyszerű trükk a has körüli zsír ellen – mindössze 2x2 perc

Egy egyszerű, napi 2x2 perces légzéstechnika képes beindítani a hasi terület karcsúsodását. Nem edzés, nem diéta – mégis működik.

Házasság első látásra: új, gúnyos címet adtak a műsornak a nézők

A Házasság első látásra óriási nézettséget produkál, de a párok többsége nem jön ki jól egymással.

blogmorzsák

Kövesedett fa Idahóból

Hogyan jutott el egy megkövesedett, opálosodott fa szelete az 1800-as évek aranylázas vadnyugatáról Budapestre?

A küldönc ebédje

Elégedetten és jóllakva.

Emlékek Krétáról

„Hogyan próbáltam címet adni, összetett érzést kiváltó festményemnek...“

0